Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:Fauvirt/Archív05

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Pataki Márta 8 évvel ezelőtt a(z) Janurik Tamás témában

Szerk.öf.

Bocs’, ha sértő volt. Tényleg már az „utolsó tartalékaimat élem fel” a melegben. Gondolom, az ilyen nehézkes szövegek úgy keletkeznek, hogy sokan, sokszor egy kicsit hozzáírnak, és a végén egy torzszülött jön ki. (Laptörténetet nem nézek.) --Sir Morosus vita 2015. július 25., 15:23 (CEST)

Válasz

Kedves Fauvirt!

Mivel a level tartalmát nem ismerem részletesen, amit írtál neki, nem tudok . Miért lényeges ez? Mivel a szavazáskor is megírtam, hogy háromféle alternatíva, nem kétféle: Mari, Marika, Mária. A közösség a Mari névváltozatot nem akarta, hanem a Marika és Mária között ingadozott. És bocsáss meg, de a családi levelekkel a Kovács László pedagógus törlési kérelme óta, ami után kiderült, hogy szelektíven jutottak el az információk Kovács László pedagógustól egy szerkesztőn keresztül a szerkesztőkhöz, inkább óvatosan viszonyulok a családi levélváltások tartalmának értékeléséhez.

Még öszintébben szólva, nem vagyok biztos, hogy egy életrajzi szócikk nevét a család akarata alapján kell eldönteni. Figyelembe kell venni ugyanis, hogy a szócikk semleges nézőpontú legyen minden tekintetben és nem szabad rajongói oldalhoz hasonlítani.

Miért lényeges a Mari (nem Marika!) változat például? Hát akkor legyen, itt az MTV búcsúztatója azon a napon, amikor végső útjára kísérték őt: Emlékezés Takács Marira 1997, Tuba Mariann. És itt Mari, nem pedig Marika mindvégig (hozzáteszem, ezeket mostanában találtam meg, mert nem egyszerű több youtube-felvételt is végighallgatni és senki nem hajlandó méltányolni, hogy régi felvételeket hallgatok végig)! És itt egy másik, amikor a 80-as évek közepén Mester Ákoshoz kapcsoltak tőle a Hírháttérhez, ahol Mester Ákos Marinak és nem Marikának nevezte mondat közben: Takács Mária bemondó 1985!

De hogy a helyzet ne legyen egyszerű, a három bemondó szabadkozása a 60-as évek közepén, ahol elnézést kérnek a nézőktól azokért a bakikért, amiket elkövettek a 10 év folyamán: Magyar televizió bemondói a 60'as években. Itt viszont Takács Máriaként szerepel az alatta gyorsan végigfutó szövegben (plusz Tamási Eszter és Varga József neve). Én úgy gondolom, hogy az alatta gyorsan végigfutó szöveg egykorú lehet a felvétellel. Szerinted egykorú, mert erre a kérdésemre senki nem ragált?

U. i.: elképzelhető, hogy életemben először blokkolni fognak, mert Csigabi június óta szívat a minősítgetésekkel (is) és most panaszt emeltem rá is, Voxfaxra is személyeskedések és zavarkeltések miatt ill. Csigabi esetében adminisztrátori bittel való visszaélés miatt az adminok üzenőlapján, mert nem kifejezetten javallott, hogyha egy admin szerkesztőként véleményt nyilvánít valami mellett, márpedig véleményt nyilvánított a Takács Marika vitalapján az egyik változat mellett szerkesztőként (mert a Takács Marika névváltozat elfogadására buzdított, vagyis letette valami mellett a garasát ott), akkor ő döntsön egyúttal adminként a változat megmaradása vagy nem megmaradása mellett. Ez a magam részéről adminisztrátori visszaélésnek tekintem. Harmadikként pedig még egy admin ellen azért, mert a Kazimir Károly szócikkben demonstratív tevékenységet végzett, mivel érdemi szerkesztései csak a Takács Mária (tévébemondó) kékítésére irányultak és Művésznév és ezt el kell fogadni szerkesztési összefoglalóval. Vagyis a szerkesztési összefoglalót demonstrációra használta fel egy admin, aki azelőtt sem a Takács Marika vitalapon, sem a nyelvi kocsmafal erre vonatkozó szakaszában nem nyilatkozott meg, vagyis szerkesztési összefoglalóból üzent. Ráadásul szövege a Wikipédia totális félreértése ("el kell"), mivel a Wikipédia nem diktatúra a saját elvei szerint. Apród vita 2015. július 31., 01:52 (CEST)

Egyébként pedig nemcsak az a baj, hanem Voxfaxot okolom az átnevezési mániák megindulásáért is, mert az a közös Rendes Kis zárójeltelenítési törekvésében és Voxfax törekvésében, hogy mindkettő valakit (egyik Takács Mária tévébemondót, a másik pedig Puskás Ferenc labdarúgót, Bartók Béla zeneszerzőt, Sütő András drámaírót és a többieket) vagy valamit (Verona) a többi hasonló nevű fölé akarta emelni, vagyis mindkét egyén törekvése azonos volt (vagyis ez részben a rajongói oldalszerkezet miatt aggályos, részben mert látni kell a szerkesztő valódi törekvését, a többi hasonló nevű fölé-, vagy ha úgy tetszik, az egyik Takács Mária kiemelését, mert az többet jelentett számára, mint az összes többi Takács Mária). És mit tesz Isten, nem egészen egy hónappal Voxfax törekvése után történt Rendes Kis zárójeltelenítési törekvése.

Többfajta mániát élt már meg egyébként a Wikipédia (infoboxgyártási mánia, sablonmánia, kategóriagyártási mánia és most kitört az átnevezési mánia, amelynek magja Voxfax június végi átnevezése volt). És ahogy a többi mániát is csak az szüntette meg, hogy lettek elfogadott felelősei a különböző sablonok, kategóriák értékelésének, hogy ez kell-e, az nem kell-e és nem hisztérikusan beszélve meg, hanem kultúráltan, ugyanúgy az átnevezési mániáknak is csak úgy lehet elejét és végét venni, ha az átnevezések értékelésére kialakulna egy csapatmag kulturált hangvételű szerkesztőkkel.

Szerintem Pagony is megadott helyen (pl. kocsmafal vagy esetleg más) akár részt is vehetne az átnevezések értékelésében. Azért mondom, hogy részt, mert más jelentkezők is kellenek erre, de nem mindegy, kik. Teemeah is megfelelő lenne erre a feladatra és Karmela is természetesen. És Peyerk meg Hkoala is. De ezek csak tippek, akik hirtelen eszembe jutottak. Fontos, hogy az átnevezést értékelők távol legyenek a szócikkekre kisérelt rajongói gondolkodásmódoktól, amely nem csupán egyén, hanem ország, város, táj, étel, ital stb. esetében is megjelenhet. Apród vita 2015. augusztus 1., 04:53 (CEST)

Még valami: mivel szavazni nem szavaztál, emiatt leveledet részben véleménynyilvánításnak, részben rábeszélési kisérletnek tekintettem.

Szeretném megkérdezni, hogy véleményedet behelyezhetem-e a nyelvi kocsmafal vitalapjára, bár sajnálatos módon a harmincvalahány adminból egyetlen (!) admin teljesen a maga képére akarja alakítani a szakaszt, miközben

  • 1. nem ő indította, hanem én és esze ágában sem volt bármilyenjellegű szavazást indítani neki erről, mivel a jelenlegi helyzet tökéletesen megfelel neki
  • 2. adminként az egyetlen, aki folyamatosan zavart kelt benne részben áttételes kommunikációjával, részben pedig adminisztratív kifogásokkal, részben kezdettől úr-paraszt típusú lekezelő kommunikációjával, részben pedig a szerkesztési összefoglalók (nemcsak a nyelvi kocsmafalon, hanem máshol is) megalázási törekvésekre való felhasználásával és már a téma felvetését megelőzően megkezdve, amelynek egyértelmű célja, hogy cikissé tegyen mások előtt és még riasztóbb legyek mások számára, hiszen én csak egy paraszt vagyok számára, a többiek pedig semmit nem tesznek az ilyen törekvés ellen, hanem hallgatagon nézik, mit csinál (hogy ebben az játszik-e szerepet, hogy hétvége van vagy az, hogy wikiszabadságon voltak még nemrég vagy wikiszabadságon vannak vagy admin admint nem akar akadályozni, függetlenül attól, hogy véleménye mikor egyezik egy másik adminnal és inkább a szerkesztő legyen harmincszor seggberúgva, de az admin egyszer se, nem tudom vagy hátha kibírok harmincegy seggberúgást is esetleg (utóbbi mint gondolat is bizarr, remélem nem ezért, mert ez már inkább az emberkisérlet kategóriájába tartozik, hogy hány seggberúgást bírok ki), nem tudom). Próbáltam rábeszélni a normálisabb kommunikációra, ám nem hajlandó.
  • 3. Ő akarta meghatározni, mikor záruljon le a szavazás, miközben magát a szavazást sem ismerte el szavazásnak. Ez is többszöri zavarkeltéséhez tartozik.
  • 4. A végén már azt is meg akarta határozni, mi ne kerüljön offba, holott sok esetben nem magáról a szavazás tárgyáról volt szó, hanem összemosásokról Rendes Kis tevékenységével, a személyem cikizéséről és a szavazás közvéleménykutatásnak való beállításáról és Rendes Kis szándékos zavarkeltéséről. Szerintem ma is vissza fogja vonni az offjaimat.

Egyébként az is bántó, hogy sok esetben éreztem a másik oldal részéről a felületes olvasási szintet és hogy úgy mondják el véleményeiket.

Az pedig aligha fogja meghatni, hogy a metawiki részéről felvetették a kérdést, anélkül, hogy erről az úr-paraszt viszonyulásról tudtak volna, hogy What does a Healthy Community look like to you? Apród vita 2015. augusztus 2., 02:50 (CEST)

A Takács Marika első sora oly értelemben elfogadhatóbb, hogy meghagytad a mondat kezdeteként félkövéren a Takács Mária nevet. Oly értelemben a folytatás viszont nem elfogadható, hogy

  • egyrészt a tv-nézők helyett egy átalánosabb kifejezés elfogadhatóbb számomra pl. így vagy ahogyan sokan hívták vagy pedig a vagy ahogyan többen hívták. Ugyanis
    • Nem feltétlenül minden tv-néző hívta Takács Marikaként, ez viszont azt a látszatot kelti.
    • a kollégái közül viszont voltak egyesek, akik Marikázták vagy Marizták, márpedig a kollégái többek voltak az átlagos tv-néző fogalmánál. Ezért lenne szükséges egy általánosabb szó használata a tv-nézők helyett.
  • És utóbbi mondatommmal rátértem a folytatásra, mert ha Marizták is, akkor már ne csak a Marika becenévként való használata legyen benne, hanem a Takács Mari is. Valahogy így: "Takács Mari vagy Takács Marika" (vagyis mind a Takács Mária, mind a Takács Mari, mind a Takács Marika benne lenne az első sorban félkövéren), mert még az MTV is a temetése napjára készített emlékezéskor is a Marit és nem a Marikát használta és Mester Ákos is egy másik - 80-as évek közepén már fentebb mutatott - felvételen is Marizta és nem Marikázta.

Azt se tartanám rossznak, ha a hívták becenevén szerepelne, de ez már részletkérdés a többi felvetésemhez képest.

Ha ez megvan, akkor már csak a szócikk nevét kellene visszaállítani vagy Takács Mária (tévébemondó)-ra vagy Takács Mária (bemondó)-ra (ez utóbbi variáns azért vetődött fel bennem, mert azóta rájöttem, hogy Kertész Zsuzsa és Varga József neve mellett sem egyértelműsítésként a tévébemondó, hanem csak egyszerűen a bemondó szerepelt), de ehhez vállalkozó kedvű admin kell, mert Cs. nálam ezt visszautasítaná. Szép estét! Apród vita 2015. augusztus 4., 22:25 (CEST)

Kusza kód

Szia! A Czakó Ferenc (festőrestaurátor) végén lévő kód pontosan mit csinál és miért így működik? --B.Zsolt vita 2015. július 31., 12:32 (CEST)

Ki az a festőrestaurátor? Aki a festőket restaurálja? ;-) Csigabiitt a házam 2015. július 31., 12:37 (CEST)

@B.Zsolt: azt hiszem ott-akkor még nagyon kezdő lehettem és a {{Csonk-gen}} sablondokumentációt sikerült kimásolnom... ;-)Vigyor Úhogy jogos! javítottam! Ezt Neked:

@Csigabi: ma már bizonyára megkérdezném az írásmódot (meg is fogom azonnal) a nyelvi kocsmafalon, mert kötőjellel és nélküle is megtalálható ez a szakma. Amúgy pedig a restaurátor szakma különválásakor alakult ki és a képzés mai napig megkülönböztet két típust: képzőművész-restaurátor (ebben festő-, faszobrász-, kőszobrász-restaurátor) és tárgyrestaurátor-művész (szilikátrestaurátor / fém-, ötvösrestaurátor / fa-, bútorrestaurátor / papír-, bőrrestaurátor / textil-, bőrrestaurátor). (lásd: http://www.restauratorkamara.hu/oktatas.php) :-) Fauvirt vita 2015. július 31., 13:32 (CEST)

Kocsmafal (nyelvi)

Szia! Ez valami gigantikusra sikerült archiválás? :) Halász János vita 2015. augusztus 1., 10:54 (CEST)

Mire odaértem, már Tacsipacsi megcsinálta. Egyébként nekem is voltak ilyenek, hogy automatikusan törölt (két) bejegyzést, de nem kocsmafalról, hanem Dodi vitalapjáról. Halász János vita 2015. augusztus 1., 11:09 (CEST)

Tagságjai

Most vagy MTV örökös tagjai vagy MTV örökös tagságai a szakasz címe, de tagságjai biztos nem. Szép napot! Apród vita 2015. augusztus 4., 12:08 (CEST)

Maradjunk a tagságaiban, oszt annyi. OsvátA Palackposta 2015. augusztus 4., 12:28 (CEST)
Nincs sok kedvem a szerkesztéshez napok óta. Azon kapom magam, hogy többet vagyok kénytelen szövegelni, mint szerkeszteni. Egyik oldalról Voxfax és az őt gyakorlatilag segítők vették el a kedvemet, másik oldalról pedig az, ami a Halálozások 2015-ben listában történt néhány napja. Utóbbiról: néhányan elmondtuk a véleményünket a kocsmafalon, hogy miért nem helyes a magyar nemzetiség behelyezése a halálozási listában magyarországi egyének esetében, aztán mégsem történt semmi. Apród vita 2015. augusztus 4., 13:23 (CEST)

Apród: Nyugodtan vond vissza a halálozási listában „történteket”, nekem ez nem fog lelki megterhelést, stresszt okozni. Utána pedig legyél szíves végigmenni az összes dátum és évszámszócikken és mindenhonnan eltávolítani a magyar nemzetiségi jelzőt, hogy akkor már mindenhol egységes legyen, ne csak a Halálozás XXXX-ben szócikkekben. Igazán nem szeretném ha miattam éreznéd magadat cudarul. Szerkessz bátran! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. augusztus 4., 13:29 (CEST)

Utána pedig legyél szíves végigmenni az összes dátum és évszámszócikken és mindenhonnan eltávolítani a magyar nemzetiségi jelzőt. Nem ugyanaz az eset, de a kocsmafal (egyéb)en már erről írtam. És még egyszer: ne haragudj, hogy másképpen gondolkodok. Apród vita 2015. augusztus 4., 13:33 (CEST)

Érdeklődve várom a választ arra, hogy miért furcsább, kritizálandóbb, üldözendőbb a Halálozások XXXX-ben szócikkben az ilyesmi, mint egy évszám Halálozási szakaszában? Miért mutat rosszabbul a listában, hogy „Karton Károly magyar irodalmár” mint az évszám szócikkben ugyanez? Az hülyeség, hogy nem ugyanaz az eset. De, teljesen ugyanaz az eset. Ennek ellenkezőjét hiába próbálnád megmagyarázni, nem fog sikerülni. :-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. augusztus 4., 13:43 (CEST)

Nem tudom, jó példák ezek-e a kérdésedre

Nem tudom, hogy ilyen példa jó-e, amit felhozok? Nem merem odavinni a kocsmafalra, mert hátha nem jó példa: Görgei (egyértelműsítő lap): Görgey Gábor eredeti neve Görgey Arthur volt. Görgey István neve 1848-49-ben Görgei volt.

Görgei Artúr szócikkében pedig ez van írva: Végrendeletében is a Görgei Arthur név szerepel. Síremlékén mégis a Görgey Arthur, a Budai Várnegyedben felállított szobrán ugyancsak a mai helyesírású keresztnévvel Görgey Artúr, miként az Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben című művének címlapján is.

Vagy olyan egyértelműsítő kell, amelyben a becenév van említve: Tóth Lajos (egyértelműsítő lap): itt van olyan: Tóth Lajos (1922-1951) százados (beceneve „Drumi”), csak nincs megírva a szócikke?

Vagy Bodola (egyértelműsítő lap): Bodola Gyula, beceneve: Dudus (1912, Brassó – 1992, Budapest), román és magyar válogatott labdarúgó. Apród vita 2015. augusztus 5., 21:03 (CEST)

@Apród: Szuper! Ezek is jó példák, köszönöm!!! :o)) De most inkább olyan nevekre koncentrálnék, amik potenciális szócikkcímek is egyben (a Gábor - Arthur páros ilyen szempontból potenciális, az y - i is jó!), nem csupán érdekességek... Ha pl. rákeresek arra, hogy Dudus, az első találat az angol Wiki "Christopher Michael Coke, also known as Dudus" szövege, ha hozzáteszem azt is, hogy foci, akkor a 10. találat Késmárky Dudus - szóval igen kicsi a valószínűsége, hogy Bodola Gyula Dudus legyen a hétköznapokban... meg a személynevek elég forró terület mostanság... ami nem az, kifejezetten filmnél emlékszem arra, hogy volt olyan, aminél a magyar cím szerint lettek felsorolva és egyértelműsítve a szócikkcímek... de nem jut eszembe, melyik is volt az. Meg volt vállalat is hasonló szituban... Pl. ha azt vesszük, a MTV (egyértelműsítő lap) és a Maszk (egyértelműsítő lap) közötti különbség is jól leképezi a problémát... de Csurla és Bináris logikája mentén pl. a Encián (egyértelműsítő lap) is érdekesen... de minden estre másként nézne ki... nem zárkózom el az ő verziójuk elől sem, mert látok abban is logikát (miszerint a szócikk való a kifejtésre), csak még meggyőzniük és megértetniük, hogy hogyan alkalmazható általánosan nem sikerült. Ezért is várnám, hogy minél több szemszögből lássuk, ki hogyan gondolja ezeknek a lapoknak a "működését". Fauvirt vita 2015. augusztus 5., 21:47 (CEST)

re: Tűzróka

Szia! Húha, ez már az én tudásomat is meghaladja, emlősökben sajnos nem vagyok olyan jó, mint alsóbbrendű növényekben és rendszertanban. :) - nyiffi üzenj! 2015. augusztus 6., 17:35 (CEST)

Gombos Katalin

Hello Fauvirt!

Egy érdekes megjegyzésbe botlottam: egy anon azt állítja, hogy Gombos Katalin nem végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1954-ben, és kivette a végzős hallgatók listájából. Bár ezt az állítást nem igazolja forrásokkal. Ide írtam erről pár sort: Vita:Gombos_Katalin#Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1954-ben oklevelet szerzett hallgatói. Kérlek nézz rá, talán te jobban ismered a témát. Talán valamelyik műhely érdeklődési körébe tartozhat. Üdv, Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. augusztus 6., 20:13 (CEST)

@Pkunk: ahogy látom, rossz szokásához híven @Lacika455: rakta bele a sablonba G.K.-t a sablonba. Azt kéne tudni honnan/miért. Az anon gondolom Kispados lehetett. Fauvirt vita 2015. augusztus 6., 22:47 (CEST)

Mivel a szócikkben ez szerepelt, így raktam be a sablonba. Lacika455 vita 2015. augusztus 6., 22:54 (CEST)

@Lacika455: - mintha valami olyesmire szolgálna a szerkesztési összefoglaló.

Amúgy utánaböngésztem. A Színházművészeti lexikon tartalmazza az infot. Holnap felhívom az egyetemet. Fauvirt vita 2015. augusztus 6., 23:46 (CEST)

Így van:

Érdeklődve várjuk a fejleményeket. --Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. augusztus 7., 09:05 (CEST)


@Lacika455, Pkunk: Egyelőre annyi bizonyos, hogy Gombos Katalin nem a hivatalos 54-es végzésű évfolyamba járt. Valószínűsíthető, hogy volt egy "kihelyezett", vagy "távoktatás" abban az időben, de még kutatunk a konkrétumok után. Tehát ami valószínű, hogy a Sz.Főisk. égisze alatt működő képzésben vehetett részt (erre utaló források is vannak, de amíg nincs biztos infó, inkább nem nyúlok a szócikkhez). Fauvirt vita 2015. augusztus 7., 14:48 (CEST)

Ok! Bocs, hogy nem használtam az összefoglalót, pedig általában szoktam, biztos hogy elfelejtettem. ÜdV! :) Lacika455 vita 2015. augusztus 7., 16:02 (CEST)

Hello Fauvirt! Kösz az oknyomozást és a szerkesztést a cikkben! Ezek szerint az anonnak igaza is van meg nem is. A sablont pedig szerintem akár úgy is lehetne hagyni, ahogy van. Üdv, Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. augusztus 8., 11:26 (CEST)

@Pkunk: szívesen. :o) A sablont igen, egyelőre hagyjuk, hiszen az az egyetem adatbázisa alapján lett összeállítva és az egyetem elérhető adatbázisában nincsen benne. A képzésről találtam elszórva adatokat, egyelőre ezt valószínűsítettük az egyetem munkatársával, de megkértem, hogy nézzen utána, van-e az ilyen képzésben ("esti" / "a szakiskolai képzettséggel nem rendelkező színészek és színházi rendezők, színházakhoz kihelyezett" tagozat) részesültekről is esetleg valami intézményi dokumentum, mert amúgy is úgy tűnik, hogy csak meghatározott ideig (ebben a források nem egészen tiszták, ami biztos, hogy 1946 – de az is lehet, hogy csak 51 vagy 52 – után és 1954 előtt) volt csak ilyen képzés. Fauvirt vita 2015. augusztus 8., 13:00 (CEST)

Lesznek Tibor

Szia Fauvirt! Megkérhetlek arra, hogy ránézel Lesznek Tibor szócikkére és lektorálod? :) Az iszdb-ről csak azokat a filmeket írtam be, amelyeknél megírták, melyik szereplőt szinkronizálta, azokat nem, amelyeknél a „további magyar hang”-ként szerepelt. A port.hu-s oldalt egyelőre nem mertem felhasználni, mert pl. van a „Végzetes szavak” c. darab, amiben állítólag játszik, de ez kísértetiesen hasonló adatokkal rendelkezik, mint az „Írói élmény” c., így arra gyanakszom, hogy ugyanaz lehet, vagyis a Színházi adattár adatait fogadtam el. Viszont a port.hu-s filmeknél is vannak olyanok, amiket még nem soroltam fel a szócikkben. Szerinted egy youtube-hivatkozás elegendő ahhoz, hogy megemlítsem kabarészerepét (biztosan volt több is, de egyet láttam tegnap), vagy ennél azért több kellene? Üdvözlettel: --Sphenodon vita 2015. augusztus 8., 02:13 (CEST)

Köszönöm szépen, a kék rókás információt már be is tettem. Naná, hogy ügyesnek találod a szócikk formáját, hiszen az általam nagyon ügyes formájúnak talált, a színművész Végh Péterről szóló szócikket vettem mintául. ;) A youtube-os videót mégsem fogom beilleszteni a cikkbe, mert a véleményed nyomán megértettem, hogy nem odavaló. :) Igazándiból arra gondoltam, hogy bátran szerkessz bele (akárhogyan), mert neked nagyobb tapasztalatod van a színészekkel kapcsolatos szócikkekkel, jobban ismered a formájukat, meg hogy hová érdemes nyúlni forrásért az interneten, meg hogy mi számít ötöd- vagy hatodrendű szinkronszerepnek... :) Annyi történt, hogy láttam egy Rejtő-bohózatot, ami nagyon tetszett, és amiben szerepelt: a Herkules bonbonos. Megnéztem, van-e szócikke a Wikin; mivel láttam, hogy nincs (s megrázott, hogy azóta meg is halt, mondhatni fiatalon), elindítottam, de a színészes-színházas szócikkekkel nincs nagy tapasztalatom, szemben veled, ezért rád gondoltam, hogy ha időd és kedved engedi, nézz rá, s ha valami ormótlan, aránytalan, vagy nem oké vele, akkor azt szerkeszd át, töröld ki, írj bele stb. Úgyhogy ha időd, kedved engedi, kérlek, szerkessz bele bátran! :)Köszönettel: --Sphenodon vita 2015. augusztus 8., 19:53 (CEST)

Viszont most látom csak, hogy az egyes darabokhoz kigyűjtögetett színházi adattáras linkek már nem működnek. :( Ezzel mit lehetne tenni? Ez mindig is ilyen volt, vagy ez most valami bibi az adatbázisukban, s később megjavul? Üdvözlettel: --Sphenodon vita 2015. augusztus 8., 20:00 (CEST)

Köszönök szépen minden eddigit! :) --Sphenodon vita 2015. augusztus 10., 23:19 (CEST)

Most vettem csak észre, hogy közben elkezdted csinosítani a szócikket! (Elég lassú vagyok már így este. :D) Köszönöm még egyszer, hogy foglalkozol a kérésemmel! --Sphenodon vita 2015. augusztus 10., 23:40 (CEST)

Szerinted így milyen? --Sphenodon vita 2015. augusztus 11., 00:25 (CEST)

Köszi! Egyébként annyira bánom, amikor egy-egy infómorzsa „fű alatt” ismertté válik, de nem vagy csak nagyon körülményesen vihető be a szócikkbe, mert megfelelően nem forrásolható... Közben eltűnök az ágyban, jó éjt! --Sphenodon vita 2015. augusztus 11., 01:55 (CEST)

Ha jól értelmezem...

Voxfax a velem való viharos beszélgetés (Szerkesztővita:Voxfax#Állj le!) során kijelentette: De tudod mit? Ha rá tudsz szedni valakit, aki „visszajavítja” Máriára, légy boldog, hogy győztél az igazsággal szemben! Sekély e kéj.

Ezt úgy tekintem, hogy beleegyezett a Takács Mária (tévébemondó)ra való visszaállításra - de nem tudom, jól értelmezem-e így a mondatát. A nyelvi kocsmafalon lévő szavazásra mindenesetre beírtam ezt a mondatát. Apród vita 2015. augusztus 9., 00:19 (CEST)

@Apród: Nem, ezt ironikusan írtam, remélve, hogy nem találsz olyasvalakit. Voxfax vita 2015. augusztus 11., 14:14 (CEST)

Ez érdekes éjszaka volt: Kazimir Károly szócikk egyik laptörténete és Takács Marika szócikk laptörténete.

Még valamire jöttem rá Kazimir Károly szócikk laptörténetét nézve: Kazimir Károly szócikk másik laptörténete. És itt van ez: Kazimir Ágnes önéletrajza (itt is megvan említve a Benjámin név). Apród vita 2015. augusztus 9., 04:14 (CEST)

Úgy gondolom, hogy a fentebbi információk között bizonyosan voltak hasznosak is számodra a korábbi viszontválaszaid néhol örömteli hangvételéből gondolva. Ezért szomorít el, hogy keményre sikeredett a leveled. Én pedig egy rövid ideje teljesen átálltam arra, hogy nem a szócikkekben fogom a mondandómat közölni, mert a vitákat nem a szócikkekben kell rendezni, hanem azon kívül. Láthatod, amióta te Kazimir Károly és a bemondónő szócikkével foglalkozol gyakorlati szinten is, nem írtam bele. Szándékosan nem, mert egész másnak tartom, ha valaki csak a bemondónő nevének kékítésére hegyez ki egy szócikkszerkesztést és egészen másnak, ha más dolgokat is kékít ill. más dolgokat is beletesz (megjegyzem, szerintem Kazimir Károly rendezései közül is van még kékíteni, néhányat még téged megelőzőleg kékítettem is, mert akkor is úgy voltam vele, hogy az nem járja, hogy a korábbi visszavonásaim kifejezetten csak a bemondónő visszazöldítésére legyenek kihegyezve, ha már ott vagyok, csináljak mást is).

Ami pedig az "életcélt" illeti, ahogy Voxfax fogalmazott, Ruiszának egy korábbi kocsmafali vitában azt írtam augusztus 3-án, hogy Ami most az elnevezéseknél zajlik, azt remélem, átmeneti nehézséget jelent csupán, egy év múlva, 2016 augusztusában már szerintem más problémák fognak valószínűleg középpontban lenni, bár nem tudom mik (írhattam volna fél év múlvát is, de az egy év az kerekebb időmeghatározás). Vagyis ha valamiben biztos lehetsz, a vita előbb-utóbb le fog csengeni.

Másrészt nem szóltam minden olyan hozzászóláshoz, amiben a bemondónő nevét megemlítették és amelyikhez hozzászóltam, ahhoz sem minden esetben tömegesen, illetve abban is volt tudatosság, hogy sok esetben szándékosan választottam esti időpontot a hozzászólásomhoz. Az adminisztrátorok üzenőfalán is szándékosan nem írtam véleményt, arra amit Voxfax írt, mert úgy voltam vele, a gúnyolódó stílus magáért beszél. Ha mégsem beszélt magáért, akkor nekem sem szükséges magyarázni azt. Mint ahogy hosszú ideig Voxfax vitalapján sem jelentkeztem, hanem más helyeken szóltam hozzá a megjegyzéseihez.

Ezenkívül meg voltam gyöződve róla, hogy részéről a fentebb tőle, augusztus 9-én itt idézett mondatai arra való igéret volt, hogyha nehezen, fintorogva is, de beleegyezik abba amolyan azt csináltok, amit akartok módján a Takács Máriára való átnevezésbe. Ezek szerint tévedtem.

És van miért morgolódnom. A nyelvi kocsmafalon született egy eredmény a szavazásban a Takács Mária névalak javára, viszont egyetlen adminisztrátor sem volt hajlandó annak érvényt szerezni, sőt Hhgygy levelére egy másik szerkesztő vitalapján nem tartom barátságos lépésnek nem válaszolni, miközben a szerkesztő láthatólag szerkesztett már azóta (a félreértések elkerülése végett utóbiról sem te tehetsz). Apród vita 2015. augusztus 11., 15:01 (CEST)

Marika

Kedves Fauvirt, nem találtam arra adatot, hogy T. M. hogyan és mikor került Magyarországra, de valószínűnek tartom, hogy 1945 után kellett elmenekülniük szülőföldjéről, bár Resicabánya szócikkéből úgy látom, hogy a város nem tért vissza 1940-ben. Te mit tudsz erről? Voxfax vita 2015. augusztus 11., 14:11 (CEST)

@Voxfax: Sajnos nem tudom és nem akartam faggatózásba kezdeni, hogy T.M. hogyan jött Magyarországra. Készült vele több riport is, előbb azokat kéne elolvasni, hátha azokból kiderül valami (pl.: Falusi Vasárnap 1959. márc. 1, Nők Lapja 1967.(?) > sajnos ezen nem olvasható; Film, Színház Muzsika 1973. márc. 10., biztos, hogy van/volt több is).

Ami a Zsuzsanna/Zsuzsánna nevet illeti, ezért (a nem tárolt verziósban ki van húzva, csak ebben látszik) mertem így írni. De meg fogom keresni őket is, csak jussak el oda... :o) Fauvirt vita 2015. augusztus 11., 15:07 (CEST)

Az érem másik oldala

Nem tudom, megtaláltad-e, de nem linkelted a provincia/megye beszélgetés másik felét. Itt elég részletesen próbáltam kifejteni a különböző szempontokat, de nem tudtam áthatolni azon a vastag falon, amit az egyetlen olasz-magyar nagyszótár autoritása épített fel. ("Az olasz szótár biztosan nem téved.") Peyerk vita 2015. augusztus 12., 09:01 (CEST)

Petrik Andrea

A zászlót kivettem, amúgy sem szeretem, itt véletlenül került bele, de hogy magyar, ahhoz nem fér kétség. Wikizoli vita 2015. augusztus 13., 21:00 (CEST)

PMSz

Természetesen nem a mostani van lebontva, hanem az elődök épületei, mint a közismert Blaha Lujza téri. Mivel azokkal nem foglalkozik külön szócikk ide illik a kategória. --Vander Jegyzettömb 2015. augusztus 14., 00:44 (CEST)

Bekapcsolódtam, lásd ott. --Vander Jegyzettömb 2015. augusztus 14., 01:01 (CEST)

hozzászólás

Szia!! Kicsit bánt, amit az imént láttam, másolom. / Módos Gábor szócikke miatt fordultam hozzá, amikor ezt mmegláttam: Egyetlen Voxfaxom. A cikk összes betűje a közreműködésem végéig a forrásokban megtalálható, leszámítva azt, amit megjelöltem. Más nevében nem nyilatkozhatok, ha valami rosszul van, kell róla egy helyesbítő forrás és halleluja. Én igenis mindent ellenőrzök és forrásolok. Megdolgozom azzal, ami kikerül a kezem alól. És borzasztónak tartom a flegma hozzáállást a világ legkeresőoptimalizáltabb, enciklopédiának nevezett online felületén. Fauvirt vita 2015. augusztus 12., 18:29 (CEST) Bocsánat, nem tudtam, hogy neked mondta tollba Miltonád. Nem világraszóló a téma. Nem is ragoznám tovább. Képek érdekelnének, de azok meg azóta már nyilván nem közkincsek. Gyapjúban kellemesebb! ;) Voxfax vita 2015. augusztus 12., 18:51 (CEST) Az én hibám, elfelejtettem, hogy nálad a semlegesség fogalmával is gondok vannak, hiszen képtelen vagy tűürtőztetnielütés jav. Fauvirt vita 2015. augusztus 13., 13:11 (CEST) a véleményed. Attól még, hogy valaki/valami valamilyen szempontok szeint világraszóló- vagy sem, az embert jellemzi minden ami a keze-jegye. Az, hogy téged mi jellemez, az jól látható/olvasható.... De minden, ha már megjelent a WP felületén és témája szerint "wikiképes", annak a szócikknek jár egy esély, hogy megfeleljen a Wikimédia-projektek közös alapelveinek, ezeknek pedig a hivatkozható (ellenőrizhető) forrássok megléte az egyik alapja. Sajnállak, ha nem érted. Én - és még kevesen - mindenesetre ennek a szellemében dolgozom itt. (csak a tisztánlátás végett) Fauvirt vita 2015. augusztus 13., 09:17 (CEST) ▼ kinyitAz ebben a dobozban olvasható megbeszélés nem tartozik szorosabban a tárgyhoz, ezért becsukható keretbe zártuk; ha folytatni akarod, arra kérünk, alkalmasabb helyen tedd! - szóval, bármikor be lehet zárni azt, ami oda tartozott, és bocsánatot is kért?? Linkeltem pl a Woolmark fotómat honlapomról.- az más dolog, hogy nem közkincs..de a cinizmust értem. Végülis A Te igazadat alátámasztottam, magamat is megvédve. Miért nem tartozik a témához? Nem a papagájról cseveréztünk!! - egy bocsánatkérés T Szerkesztőtől nem volt nagy dolog, ahhoz képest, amit előzőleg írt!! 1978év (): 2015. augusztus 14., 11:17 (CEST)7

Michael Emerson

Szia! Azért te sem tudtál jobbat kitalálni Michael Emerson forrásaira. Margit beszélgetés 2015. augusztus 14., 17:59 (CEST)

forrás

Szia!! Együtt csináltuk szócikkemet, a forrásokat is. https://hu.wikipedia.org/wiki/Szedres_Mariann. azóta , mióta Tamás István interjúja megjelent, volt még 1 interjúm, de az inkább a fotóimra alapul, mint a szövegre. Szóval: már a második - amerikai Hírújság, és egy másik omlik össze Tamás Istvánnál. Nekem ez külső hivatkozás lenne. /megkaptam postai úton a megjelent cikket, ez az, amit még be tudtam linkelni, ma. - szó volt a külső hivatkozásokról előzőleg. Ilyenkor mit tehetünk?? 2. ezek szerint viszont, Tamás István oldala - ahol főszerksztő, sem jó???https://hu.wikipedia.org/wiki/Tam%C3%A1s_Istv%C3%A1n_(k%C3%B6lt%C5%91) - beszélek még Vele a Facebookon, de az Amerikai hírújság már nem fog élni, nem tud semmit csinálni hónapok óta. amásik napokkal ezelőtt ,,halt meg,,. megnéznéd a forrásaimat?? /lesz még 1 riport, ott mINDENT elmondok, igazi forrást szeretnék. 1955éV vita 2015. augusztus 22., 11:21 (CEST)

Angol wikiben nézelődtem

Egyébként eszembe jutott, hogy aki műsorvezető és beceneve van, azt az angol wikiben hogyan csinálják. Úgyhogy beírtam ezt a három szót: presenter, nickname, births (utóbbit azért, hogy biztosabb legyen, hogy születési kategóriával rendelkezők szerepeljenek, vagyis személyek). Ez jött ki listaként: Angol wikiben keresés becenév, műsorvezető és születés szavak alapján.

Itt egy példa, de te is nézelődhetsz köztük: David Koch (televiziós műsorvezető) angol wikis szócikke: David James Koch (born 7 March 1956), nicknamed Kochie (/ˈkɒʃi/ KOSH-ee), is an Australian television presenter and financial commentator. A legszebb az egészben, hogy három filmben is szerepelt: David Koch (IMDB).

Ez hamarabb is eszembe juthatott volna. Nem tudom, érdekli-e Karmelát az ilyen lista: @Karmela:. Apród vita 2015. augusztus 22., 20:02 (CEST)

Kedves Fauvirt!

A baj csak az, hogy egyfelől született egy eredmény, ahol a többség Takács Mária névváltozat mellett tette le a voksát. Az, hogy ez amiatt volt-e, mert nem mindenki tekintette szavazásnak, hanem közvéleménykutatásnak vagy másmiatt, nem tudom. És Karmela hozzászólása előtt. És azt a közösségi rákérdezést részben Bináris tanácsára tettem a kocsmafalon, részben mert évekkel ezelőtt is körbekérdeztem egy másik átnevezés kapcsán, amiről lentebb írok. Ami aztán nem került végrehajtásra, nem teljesen érteni, miért nem.

Másrészt amit te vetettél fel az egyéb kocsmafalon, az annyira általánosságban akart a dologgal foglalkozni, nem konkrétan, hogy ott pont a vitalap témájának általánossága miatt volt Karmela válaszából nehéz kiigazodnom, mert mindenkitől általánosságot vártál (még egyszer kérek mindenkit, hogy az adott szócikk címének helyességétől most vonatkoztassunk el és az egyértelműsítő lappal kapcsolatban feltett kérdésre koncentráljunk általánosságban, (akár) a konkrét példa mentén), nem azt, hogy konkrétan válaszoljon ebben és ebben az esetben, mint ahogy azzal is, hogyha egy konkrét szavazásban van egy konkrét eredmény, akkor miért nem történik utána semmi az adminok által.

Vagy pontosabban szólva Karmela részéről a Petőfi Színház esetében volt egy konkrét beszélgetés, de egy személy és egy színház nem ugyanaz, mert a színház esetében nincs olyan aggály, hogy becenevesítve lehet, egy személy esetében igen.

Harmadrészt a dolgok és személyek elnevezésére a legelterjedtebb magyar kifejezést használd szellemében jártam el mindvégig, csak a három név Google-találatainak nagy különbségét többen azzal kerülték meg, hogy Takács Mária tévébemondó nem az internet korában élt vagy pedig azt mondták, a Google-találatok nem számítanak, holott mindenki tisztában van vele, a legelterjedtebbet nem érzelmekre, hanem konkrét számadatokra alapozva lehet megnézni. Most is megnéztem, hogy a Google-n jelenleg mennyi van az utolsó oldalra ugorva mindegyiknél, rejtve írom ide, mert úgysem lesz figyelembevéve, vagy ha mégis, feloldom a találatok rejtettségét.

A legelterjedtebb fogalmát leginkább a semleges nézőpont figyelembevételével lehet figyelembevenni: A semleges nézőpont vagy NPOV (Neutral Point of View) a Wikipédia egyik alapvető irányelve, amely kimondja, hogy minden cikket semleges nézőpontból, objektíven kell megírni, minden szignifikáns álláspont kellő szintű bemutatásával, elfogultság nélkül. A becenevezés pedig elfogultság szerintem.

És az eleve rossz érv, hogy nem az internet korában élt, mert amikor Buzillát Felícia magyar királynéra kértem átkeresztelni egy szerkesztő javaslatára évekkel ezelőtt, mert a Buzilla szó egy rossz olvasatból ragadt rá, akkor sem hangzott el, hogy nehéz megítélni ezt egy középkori magyar királyné esetében, mert nem az internet korában élt.

Harmadrészt a Takács Mária (tévébemondó) nem ütközik más személy nevével, hanem csak annak átirányításával. Tehát nem egy másik személy nevével ütközik.

Egyébként ha te Karmelára hivatkozol, én is hivatkozhatok Alenshára, amit a Takács Marika névváltozatról mondott a Takács Marika vitalapján júliusban, ami amiatt jó, mert ő legalább konkrétan beszélt: mondjuk én is amellett lennék, hogy komoly enciklopédiában nem Marikázzuk a cikkalanyt, igaz, nem mindig logikus, ki szerepel becenéven és ki nem, de leginkább ilyet csak brazil focistáknál látni.

Egyébként az is feltünő, hogy bár több esetben említettem a Poór Klári, Kudlik Juli párhuzamot, a Takács Marika névváltozatot védők mindig elmentek mellette, hogy az számukra miért másabb, mint Takács Marika - annak ellenére, hogy Kudlik Júlia rá is játszott erre Juli suli néven.

Amit pedig a külföldi wikipéldáról írtál, próbáltam az érvedre koncentrálni, hogy miért nem releváns, főleg, hogy nem a nevétől eltérő becenevet, hanem a nevéhez hasonló becenevet kerestem és azért lett a konkrét külföldi műsorvezető-példa kiemelve.

A végén szükséges hozzátennem azt is, hogy tényleg köszönöm az eddigi türelmedet is, hiszen az ilyen vita kétségtelenül kölcsönös türelmet igényel. Apród vita 2015. augusztus 25., 02:29 (CEST)

Lehet, kerülnöd kéne egy ideig. Kerültem. Napokig. Ahogy annak idején 2012-ben is Hitlerhez is vissza-visszatérően mentem első szerkesztéseimtől kezdve decemberig bezárólag, csak ott nem kezdték el mondogatni, hogy nem kellene állandóan vissza-visszatérnem hozzá.

Egyébként pedig abszolute nem mondható, hogy egyetlen témával foglalkozok csak.

Örökké nem kerülhettem a névvita témáját, mert ahogy részben hozzám, részben a névvitához hozzáálltak, nekem okozott önbecsülésvesztést, mert folyamatosan szembetalálom magam azzal, amit Ancsel Éva írt a legyintésről: Legyinteni csak az tud, aki kinőtt minden gyermekbetegséget - legfőképpen a komolyságot -, ha nem is nőtt fel semmihez. Mindenesetre mások fölébe nőtt. A legyintés nem a józanság gesztusa, hanem azoké, akik a sárga földig leitták magukat józansággal - egyszóval idültek. Állapotuk a szervezetre teljesen ártalmatlan, ezért az orvostudomány sem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogyan lehetne őket magukhoz téríteni - némely esetben magukhoz visszatéríteni. A legyintés az élet renegátjainak a gesztusa: gúnyos integetés a távolból.

Legyinteni nem mindenki tud. Nem lehet például egyszerre vasat önteni és legyinteni.

Írni éppenséggel egy kézzel is lehet, de mit ér ez a művelet, ha közben a másik kéz legyint? (Ancsel Éva: Töredékek az emberi teljességről. Magvető. 1982. 48. p.)

És most pedig Rodrigó adminválasztása kapcsán azt hangsúlyozzák, hogy milyen fontos a sok admin, holott az adminokról rossz tapasztalat alakult ki bennem pont ennek kapcsán is, ha egy vagy két admin gyakorlati szinten magáénak érzi a terepet, a többi inkább hátrébb lép, hogy azt csináljon, amit jónak lát. Köszönöm pont a névvita miatt nem kérek az olyan adminokból, akik inkább hátrébb lépnek a másik kedvéért. Úgyhogy jelenleg ott is nem az adminok iránti lelkesedésből szavazok majd talán rá, hanem Bináris és Alensha kedvéért, de még ez is bizonytalan.

Bajor Gizinek nem beceneve, hanem művészneve a Bajor Gizi. Eredeti neve: Beyer Gizella. Ha Beyer Gizi lett volna Beyer Gizellából, ahogy Balsai Móninál is, lehetne tanakodni róla, de így más.

A Kudlik Juliról, Poór Kláriról mondottakra viszont te sem reagáltál, hogy ők miért nem lehetnek becenevesek, Takács Mária viszont miért igen, ehelyett nem műsorvezetői, hanem színésznői nevekre kérdezel rá (látod, nem is egy műsorvezetőről írok!).

Egyébként némi magamban tanakodás után még két dolgot elárulok neked. Az egyik egy könyv, amit talán szívesen elolvasol és 2015-ben jelent meg: Léner Péter: Pista bácsi, Tanár úr, Karcsi - Színházi arcképek: Egri István, Marton Endre, Kazimir Károly. Én a Kazimir Károlyról szóló részt átolvastam és azért volt a némi tanakodás után, mert csak remélem, hogy olvastán azt is látod, hogy ugyan Takács Marikát írt benne, de a címben neki Egri István Pista bácsi, Kazimir Károly pedig Karcsi is volt számára. Szóval úgy éreztem barát írt barátokról úgy, hogy közben valóban számos fontos racionális tényanyagot is közölt.

A másikra tegnap éjszaka figyelem fel, hogy a szinház.hu-n az olvasók egy része úgy tekint a bemondónőre, hogy szép reményű színésznő volt a Szerelemcsütörtökig, de aztán színésznőként a pályája megtört - ezt amiatt írom, mert többen a színésznői pályáját túlhangsúlyozták és van olyan gyanúm, hogy ebből vezették le a művésznévséget: Takács Máriát a gimnázium végeztével megkísértette a Színmûvészeti Fõiskola operett szakára való bejutás. Énekhangja és elõadói készsége jogosabban erõsíthette önbizalmát, mint színészi tehetsége, amint ezt jóval késõbb, a televízió egyik szilveszteri mûsorában megállapíthattam. A televízióval történt szerencsés találkozása kárpótolhatta az elmaradt színészi pályáért. Színész tehát nem lett, de talán senki sem fog szememre vetni egy kis offolást, ha néhány képpel mégis megemlékezem róla. Régi színházi fotók - Szinhaz.hu fóruma.

Nem írtam fel, de mindenki ugyis felismerte, hogy Somogyi Erzsi mellett Zenthe Ferenc és Takács Marika látható még a képen. Takács Marika szép, kedves és intelligens TV-bemondónõ volt. Természetesen, kedvesen játszott ebben a csacska filmben. Azt hittük, hogy ezt a filmet követi majd több, megindul Takács Marika filmszínésznõ-karrierje, de sajnos, a filmesek másképp gondolták. Marika nem filmezett többet, pedig tehetséges volt. Somogyi Erzsi - Színhaz.hu fóruma.

Nem forrás egyik szócikkhez sem a két hozzászólás, viszont elgondolkoztatni ettől még elgondolkoztat engemet.

A google-találatokat számokkal is írhatom az utolsó oldaltól kezdve:

  • "Takács Marika" + bemondó -wikipédia: 18. oldal a nagyjából 174 találatból;
  • "Takács Mária" bemondó -wikipédia: 23. oldal a nagyjából 227 találatból;
  • "Takács Mari" bemondó -wikipédia: 13. oldal a nagyjából 124 találatból.

Láthatod melyik névváltozat van többségben.

nem borzolni a közösség idegeit: igazából csak két ember kelt ki közvetlenül emiatt magából: az egyik egy admin, akivel 2014 nyara óta vannak összetűzéseim, akkor a Halálozások 2014-ben kapcsán volt vele a magyarországi magyarok esetében is egy vitám, a másik Voxfax. Más miatt kikeltek emiatt többen is, illetve amiatt is (bár ez utóbbit is cinikus mosolyoknak nevezném), hogy kiborultam a másik két személy stílusától.

egy átgondolt általános szabályozás menetét vázolod fel Én mondtam, hogy legyen személyiadat-műhely a javaslati kocsmafalon, nemcsak a bemondónő miatt, fel is vázoltam a menetét, hanem az olyan törlésre került sportolók, játékvezetők miatt is, akiknek a kulcsszemélyi adatai hiányoznak, mivel ezek miatt a kulcsszemélyi adatok miatt is rengeteg vita volt. Mi lett belöle? Egyetlen admin se vállalta, hogy majd ő csinál ilyet, én pedig azt vállalom be, hogy nem mindenhez értek, vagyis nem volnék alkalmas koordinátornak. Nekem ez a műhely jelentené a kezdetet. Mivel rájöttem, hogy bár sok a vita kulcsszemélyi adatokról, igazi terepe nincs, vitalapokon, kocsmafalokon vitatjuk ezt meg, nem egy megszervezett műhely falán és keretében - felvállalva a műhely tagjai, hogy nekem ez és ez lenne a kulcstevékenységem (pl. X. felvállalja, hogy őt az egyértelműsítő lapok személyi adatproblémái érdeklik általánosan vagy speciálisan, vagyis pl. színművészek, esetében igen, sportolók esetében nem) nekem pedig ez és ez (pl. Halálozások XXXX-ben személyi adatai vagy a patagóniai indián színművészek listájának hiányos vagy rossz adatokat tartalmazó kulcsszemélyi adatai), nekem pedig a bonyolultabb származások kategóriába rendezése (pl Habsburg Ottó és Felix Habsburg ugyanaz a kategória lenne-e származásbelileg, ha Felix Habsburgról volna szócikk és ha igen, Felix Habsburgnál miért fordított névrendben, ahogy jelenleg is a Halálozások 2011-ben listában szerepel). Kulcsszemélyi adatoknak pedig azt nevezem, amik a születési és elhalálozási anyakönyvek adatsorait képezik. Nem tartozik tevékenységi körébe a törzszöveg, hogy X. hol mit rendezett, játszott, írt, hol vívott ütközetet, az más műhelyek dolga volna továbbra is. Nem foglalkozna olyan karbantartó tevékenységekkel, amik kifejezetten csak műszaki és nem kutatási tevékenységet igényelnek az egyes kulcsszemélyi adatok meghatározásához (vagyis az életrajzi hiányok allapja is átkerülne a leendő műhely allapjának, amúgyis nem elsődlegesen a Karbantartóműhely tagjai egészítették ki eddig sem a hiányokat). Vagyis én az egyértelműsítő lapok személyi adatai meghatározása kapcsán sem a kocsmafali irányelvekben, hanem a műhelytevékenység során végzett vita alapján létrejövő késztermékben hiszek - amely lehet akár irányelv is, akár útmutató, akár egyéni megállapodás egyéni helyzetre (bár kérdésem továbbra is, hogy a híres állatok és híres emberek esete személyi adataik kezelését tekintve ugyanazon eset-e, vagy van eltérés).

Ha lett volna, oda rohantam volna először Takács Marika kapcsán is, nem máshova.

Pedig látom, hogy műhelytevékenység keretében, amennyiben van vagy vannak elismert koordinátorai, békességben meg lehet tenni dolgokat. Mert mindenki tudja, hogy ki mit vállal fel és mert mindenki úgy tekint a koordinátorok fogalmára, hogy műhelykoordinátorok nélkül nem élet az élet a Wikipédiában, főleg ha sokan vannak egy-egy műhelyben.

Nordent se először nem ezzel akasztottam ki, hanem egy törlési lapon tett indokom miatt, hogy miért nem lehet Luther egy évesen vagy néhány hónaposan elhunyt gyermeke szócikk. Annak megvolt az a tanulsága, hogy jobb némelyik törlésnél nem indokolni vagy inkább lehúzni a törlésemet, mint indokolni is. Az ő hozzászólásait amiatt sajnáltam magamban, mert annak idején ő angolul, én magyarul írtam meg Keresztes-Fischer Lajos szócikkét, vagyis az egy partneri kapcsolat is volt régebben, még ha egyetlen szócikk kapcsán is.

Az anon hozzászólásokat külön kategóriaként kezelem, mert az anon hozzászólásokat egy galád jelenségnek tartom, ha egyszerre támadóak és anonok.

Egyébként pedig szívesen örülnék, ha Bosznia-Hercegovina kisebb településeinek szócikkeit is megírnák, de erre sajna, még a nyugati wikik is csak nagyobb vázlatokban képesek, a gyakorlottabb magyar wikipédisták pedig érthető okokból nem szeretik, ha nyugati wikik földrajzi szócikkei vázlatosak. Apród vita 2015. augusztus 25., 18:29 (CEST)

Ezen kívül nem is lenne szükség külön személyi adat műhelyre, ha a tematikus műhelyek működnének, mert azok épp a területük mentén felmerülő specialitásokra tudnának reflektálni, ami az ilyen hol a művésznéviség határa kérdésekben jól jönne, mivel a műhelyeknek akárhogy is, de rangja van.

Ennyi erővel az I. világháborús műhelyre is rá lehetne fogni, hogy nincs szükség rá, mert az a hadtudományi műhely tematikájába beletartozik és a Felvidék-műhelyre sincs szükség, mert azt a Földrajz műhely is ellátja és az Olimpiaműhelyre sem, mert azt a sportműhely ellátja. Valójában mégis, mert az egymás tevékenységét kis részben átfedő hasonló jellegű műhelyek létrehozásának oka a munkamegosztás volt, ahol ugyan tagságbelileg is létezhet, létezik átfedés, de ez a tagsági átfedés ellenére is munkamegosztást jelent.

Már csak azért sem hiszek abban, hogy mindez csak a többi műhely aktivításától függ, mert pont a sportműhely egyes tagjai gabalyodtak bele a személyi adatkezelési problémákba, valószínűleg DVTK Kiadó wikiszabadságra menésébe is belejátszott ebbe, mert ezek már magas mércék voltak neki (az utolsóelőtti szerkesztői összefoglalójában meg is jegyezte, hogy lehet, hogy vissza se fog térni többé).

És azért is szükség van rá, mert míg sokan elfogadják, hogy az egyik egyént a sport, a másik egyént a hadtudomány, a harmadikat az animék érdekelnek, elég nehéz sokakkal megértetni, hogy bizonyos egyéneket pedig a személyi adatproblémák is érdekelnek specifikusan, nem pedig a sportolókat utálják - mezei szerkesztők, járőrök vagy adminok között egyaránt. Épp azért, mert nem értik meg többen, hogy a személyi adatkezelés is éppúgy lehet téma (sőt ezeken belül is specializálni a témákat), mint a sport, hadtudomány, animék, ezért is van rá szükség.

Kulcsszemélyi adatoknak pedig azt nevezem, amik a születési és elhalálozási anyakönyvek adatsorait képezik. Nem tartozik tevékenységi körébe a törzszöveg, hogy X. hol mit rendezett, játszott, írt, hol vívott ütközetet, az más műhelyek dolga volna továbbra is. Ezt fenn leírtam, de tudom, hogy sok volt egyszerre :-).

És azért különböztettem meg bizonyos személyi adatokat kulcsszemélyi adatként, mert pl. az ujjlenyomat is különleges személyi adat ugyan, de ennek a szócikkek adatkezelésénél nincs jelentősége, a mindennapi életben viszont igen.

Az elméletileg felvetett műhely tevékenységéről link a javaslati kocsmafalon: Személyiadat-műhely.

Egyes tárgykörök - mint pl. az esetleges hoax vagy hoaxnak tűnő kereszt-, utó- és vezetéknevek kinézése és jelölése a törlésre javasolt lapokon - valóban működtek enélkül is, viszont mivel sok a műhely tevékenységéhez kapcsolódó szócikknek nincs műhelybeli gazdája, pl. a személyes adatnak és az adatgyűjtésnek sem és a személyi adatkezeléshez kapcsolódóan is vannak szócikkhiányok és ezeknek jobban áll, ha nem pl. egy képzeletbeli Reklámműhely cikkértékelő sablonja kerül rájuk, inkább egy Személyiadat-műhelyé.

Ugyanúgy jobban áll az Anyakönyv szócikknek is, ha nemcsak az áll a vitalapján, hogy Ez a szócikk témája miatt A történelem segédtudományainak műhelye érdeklődési körébe tartozik, hanem az is, hogy Ez a szócikk témája miatt a Személyiadat-műhely érdeklődési körébe tartozik mert az anyakönyv fogalma nem egyszerűen történeti dokumentum, hanem egy olyan specifikus jogi dokumentum, melynek ma is folyamatos korkihívásai is vannak, pl. ezek elekronikus kezelése, ami már túlnyúlik a történelem segédtudományai kategórián: Újabb sikersztori: az elektronikus anyakönyvi rendszer (paff, utólag jöttem rá, hogy erre biztos azt lehet majd mondani, hogy akkor kerüljön az informatikai műhelyhez és nehéz érzékeltetnem, hogy az anyakönyvezés úgy általában egy specifikus dolog akkor is). Apród vita 2015. augusztus 26., 03:52 (CEST)

Később foglalkozom velük (mármint azokkal a névalakokkal, amik az Ez a divatban szerepelnek). Első nekifutásra azt már látom, hogy a szócikkben nincs mindenkinek még szócikke, a piros linkek miatt még abban sem vagyok még biztos egyenlőre, hogy minden felsorolt egyén nevezetes-e vagy voltak-e köztük olyan próbálkozók, akiknek sem a modellpálya, sem más pálya nem hozott hosszan tartó sikert és hírnevet (azt is látom, hogy Sütő Enikő egyetlen említésként pl. nem lett linkelve, pedig ha valaki, ő biztos nevezetes és van is szócikke). Apród vita 2015. augusztus 26., 23:53 (CEST)

Egy díj neked!

Az eredeti barnstar
,,, nehéz, szép és értékes munkádat,, köszönjük az Ez a divat szócikk ben!! 1955éV vita 2015. augusztus 26., 13:21 (CEST)

egyért alkategória

Szia! Persze lehetne sablonnal, hisz most sablonnal kerül a kategóriába. Az enwikin is is sablonnal került megoldásra (több sablon, minden típusra más). De ez technikai kérdés, az elsődleges, hogy legyenek-e ilyenek.- Csurla vita 2015. augusztus 26., 22:27 (CEST)

Botkérés

Szia! Írtam neked a botok üzenőfalán. Csak azért szólok, mert most épp ráérnék segíteni. – Puskás Zoli vita 2015. augusztus 27., 20:48 (CEST)

Szerkesztő:Inkvizítor

Szia! Köszönöm a biztató szavakat, jól esett amit írtál, és köszönöm hogy segíteni próbálsz. Ugyanakkor azt hadd mondjam el, hogy enm jóleső mikor az ember munkáját többszörös is tönkreteszik. Én próbáltam frjlődni, elhagytam a magánvéleményt az írásokból, tettem be forrásokat amit kértek, ügyeltem a helyesíírásra (jívtottam is magam után sokszor sőt mások után is), de a baj hogy sokszor nem várták meg hogy kijavítsam hanem azonnal kitörlték vagy telerakták figyelmezeteésekkel és jött az irgum burgum holott foyamatos munkában voltam akát párhuzamosan is a z írásokon. Ez itt gyakorlat? Ettől függetlenól köszönöm amit írtál nagy részletességgel, igyekeszem akkor megfogaddni és talán adok még egy esélyt a dolognak bár úgyis az lesz hogy írok valamit és kitörlik. John Rambora pl 5 forrást adtam meg és egyetlen szó helytelensége miatt törölték az egészet.--Inkvizítor vita 2015. augusztus 28., 16:17 (CEST)

Rendes tőled hogy iyleneket írsz de már úygsi mind1 mert ezeket már megírtam és törölni fogják. Mondjuk továbbra sem értem azt hogyha rfendbe van rakva egy írásomnak a helyesírása, van hozzá már forrás és nincs benne efogultság vagy szleng, akkor miért kell mégis törölni. De megfogadom amiet írtál, mert hasznos, bár kötve hiszem hogy ezekt után kedvem lesz bármi újba kezdeni itt, mert felesleges. John Rambo cikkét pedig bevallottan azért törölték, mert férfi helyett egy helyen csávó volt írva. Pedig 5 forrás volt megadva hozzá és jó pár mondatból állt.--Inkvizítor vita 2015. augusztus 28., 20:15 (CEST)

Szia megint! Újraírtam John Rambot, tudnál vetni rá egy pillantást hogy megfelel-e? Szlengmentes, helyesírása jó, van forrása, kategóriája is. Köszönöm ha segítesz.--Inkvizítor vita 2015. augusztus 28., 20:32 (CEST)

Oké. köszönöm hogy ránéztél és köszönöm a tanácsokat. nyilván mindenről lehetne még irni de az nem ma lesz már. ez a forrásolósdi nehéz nem elég ugy ahogy eddig írtam,? az egyszerűbb szép estét Inkvizítor vita 2015. augusztus 28., 22:39 (CEST)

Hű, ez nagyon szép lett! Ilyet én sose tudtam volna csinálni, neked aztán van tapasztalatod. Gratulálok, és köszüönöm! --Inkvizítor vita 2015. augusztus 29., 10:27 (CEST)

Félreértettél, én csak megdicsértem a unkád amit csináltál mert lenyűgözött, és elismertem hogy én nem tudtam volna iylet. Ettől én még nem kértem hogy csináld meg de örülök neki hogy megtetted, számomra úgy is megfelelt ahogy én írtam de így nyilván jobb. Nem akarok senki nyakába munkéát rakni, távol álljon tőlem. --Inkvizítor vita 2015. augusztus 29., 18:10 (CEST)

Nem igazán értem te hol láttál félreinformálsát... A kevés informcáuó soha nem számít "félreinformálásnak". Ha egy autóról annyit mondok hogy piros és négyülsées, akkor azzal nem csapok be semmit, csak keveset mondok, ez amximum aluluinformálás. Ugyanis amit a Rambo cikkbe írtam, mind igaz és ellenőrizhető akár csak a filmek megtekintésével is. Továbbá lég elidegenítő hogyha valaki hozzá akar adni valamit az enciklopédiához rögtön azt nézik hogy mi az amit rosszuil csinál nem azt hogy azzal is több lett az egész. Ha csak 2 mondattal írok többet valahova lehet hogy azzal már pont ksiegítek egy embert és már volt értelme. És nem kell újra elismételni 123adjára hogy vagy minőségi munkát vagy semmit mert szép számmal láttam példákat az enyémnél gyatrább munkákra és azokat mégse rúgta seggbe senki (mert mondjuk nem is kellett volna hogy seggbe rugják őket). Nem mindenki tud azonos értékűt vagy azonos emnyiségűt alkotni, de nekem ezt még régebben úgy mutatták be hogy itt5 minden apró segítségnek is örülnek, hát, nem ezt taapsztalom. nagyon nem. --Inkvizítor vita 2015. augusztus 29., 18:43 (CEST)

Elnézést, amiért abban ahitben éltem hogy ezt az enciklopédiát bárki szerkesztehti, nem tudtam hogy csak az urak szóraskozása akik elvárják hogya mindenki arról írjon amire számukra szükég van, és olyan színvonalon ahogy ők várják el. Mellesleg meg mi az már hogy Rambo nem egy filmszereplő? dEhogynem az! Az hogy korábban egy könyben is szereplt attól még mindenkia filmbóől ismeri és amiatt is fog rákeresni. Harrison Fordot sem asztalosok között tartjuk számon és nem az elkészített székei miatt keresünk rá a Wikipédián hanem a filmjei miatt pedig asztalosként kezdte ő is... Rambo is lehetett regényhős de filmhős lett belőle utána és mindenki amiatt rajong érte. A valódi szeméylek között is van ilyen: mnézd meg hogy az őt alakító Stallone vagy mondjuk Steven Segal hányféle foglalkozást űz. Az pedig végleg nonszensz, hogy én aggatom a munkát a nyakadba. Te ajánlottad fel hogy segítesz, amit megksözöntem és most is hálás vagyok érte, de akkor sem fedi a valóságot hogy én kényszerítettelek mert egy szóvals em kértem, önként vllaltad és én másnap már csak a kész eredményt láttam. Vagy az alapvető elvárás az újoncokkal szembe hogy a második világháború cikklével vetekedő mennyiségű, kidolgozottságú és szinívonalú cikket írjanak első nekifutásra? Ahogy nézem mások is automatikusan hozzák létre az oldalakat és nem próbalapokon és velük elnézőek vagytok pedig van hogy az övék is fejlesztésre szorul. Csak az amit én elsőr(!!) létrehoztam Rambóról több mint a véletlenszerűen olvasgatott írások 40%-a!!! borzastró hálás lennék ha valamelyikőtök elmondaná hogy mi az indok amiért ilyen extra elvárásokat támasztotok velems zemben. és nem kell az a válasz hogy mindenkivel követelmény mert aze lmúlt napokban átnéztem sok oldalt amit ajánlotattok, rengeteg cikket olvasgattam meg listát néztem át stb és vagy én vagyok valamiért kiemelkedő vagy pedig nagyon kettős mérce dolgozik mert sokan sokkal kevesebb munkval is meg vannak becsülve csak engemr ugdosnak 10 percenként. sokkal egyserűbb éenne kimondani egy mondatban hogy takarodjak el a búsba mert a nevem vagy bármi egyéb miatt nem illek a képbe (vagy olyan írásokat hoztam létre amikről tabu írni) és kész. --Inkvizítor vita 2015. augusztus 29., 19:20 (CEST)

Örülök hogy bárki aki próbál itt csinálni valami hasznosat vadllatnak van tiulálva. Nem baj,. Tudod csak az fáj, hogy egy tanulni meg együttműködni képtelen szarnak állítotok be, holott MINDEN tanácsot megfogadtam amit kaptam. Írták hogy adjak meg forrásokat - adtam meg. Írták hogy ne használjak szleng meg utcai kifejezést - átváltottam mívesebb szavakra. A szócikkekben minden szó heylesírására ügyeltem azóta hogy felhíták rá a figyelmem. Direkt ebben a szellemben, a legnagyobb gonddal késztettem el a Rambot, erre mi a reakció? Hogy átírtad mert egy olvashatatlan hamis infóktól hemzsegő fos volt, és mellesleg jó lenne ha befejezném ártó tevéenységemet azzal hogy félrevezetm az olvasókat meg képtelen vagyok bármit is betartani. Rlevente szerkesztő a vitaoldalamon írt sok kifogást vagy 4 napja pontokba szedve és példákkal aléátámasztva. Nézd meg hogy azok közül hány állt fenn ma még,. Egy sem. De persze én egy tanulni és együttműködni képtelen állat vagyok akitől meg kell óvni a közösséget és nyilván csaks egíteni akartok nekem is azzal hogy minden erőfeszítésem meg jószándékom dacára hajigáltok megrovásokkal, általam félreértelmezett vagy figyelmen kívül hagyni vélt szavbáylokkal, lenéző kommentárokkal meg fenyegetésekkel. Ezek után csak magatokat okolhatjátok hogy amint mondtad alig pár százan vagytok. Nem csodálom ha így álltok hozzá minden új emberhez, hogy képtelen tanulni (ami nem igaz), nem is akar eygüttműködni (akkor nem lennék itt) valamint egy vadállat (csak ti gonmdoljátok így, meg ti adtok a számba olyat amit nem mondtam rólatok -"mi vagyunk a szemetek mi?"). Valóban, lehet hogy egy hülye állat vagyok, hogy egyáltalán idejöttem. De Sebaj ezt most jóváteszem, nekem ennyi itt épp elég volt, egész életemben nem ért ennyi rosszindulat, úgyhogy amiylen gyorsan jöttem oylan gyorsan megyek is. Szervusz. --Inkvizítor vita 2015. augusztus 29., 19:57 (CEST)

Igen, az lehetséges. Én egy dolog miatt kerestem fel ezt az odlalt: hogy bővítsem és segítsek másoknak. Semmi ártó vagy kötekedő szándék nem volt bennem mert akkor nem ide jöttem volna. A Rambo karakter megírásával (amiben igen, lehet hogy hibáztam, de nem hiszem el hogy annyira rossz lett volna) is csak egy célom volt. Mások számára akartam információt elérhetővé tenni, ez nem sikerült, hát távozok. Nem hinném hogy bárkinek is hiányozni fog káros tevékenységem. --Inkvizítor vita 2015. augusztus 29., 20:57 (CEST)

Én ezt mind értem, de azt nem értem miért árt az valakinek ha nem szerepel róla MINDEN információ, csak néhány. Amúgy Ramboval is volt szerencséd személyesen beszélni ? :) Lényeg a lényeg hogy engem nem az zavar hogy fejlődnikell (úgy gondolom az eddig is ment ha nem is olyan olajozottan mint elvárnák egyesek) hanem hogy minden két szerkesztésemre jut egy letolás. Gondolom már most benne vagyok a nagy mumusok arcképcsarnokában --Inkvizítor vita 2015. augusztus 29., 21:16 (CEST)

Nem vagy benne, ahhoz még sokat kell igyekezni. :-) OsvátA Palackposta 2015. augusztus 29., 21:18 (CEST)

Tőlem... ők sem tartották be a forrásozást? --Inkvizítor vita 2015. augusztus 29., 21:18 (CEST)

Az se rossz. Mindenesetre mondd ki te a végszót: menjek vagy maradjak? --Inkvizítor vita 2015. augusztus 29., 21:39 (CEST)

Szia! Köszönöm a segítséged és az összefoglalód. Nem azért nem írtam 3 nap mert haragudtam csak mert nem voltam itt mindig. Megpróbálok majd segíteni és betartani a dolgokat. Ugyanakkor remélem kapoható kicsit több mozgástér és nem titulálják nevetségesenek az olyan hiánypótló írásokat mint a fürdőszobák vagy kamrák. --Inkvizítor vita 2015. szeptember 2., 19:42 (CEST)

rendben, köszönöm hogy felajánlod. Kérdezek is egyet: olyankor mi van ha tudom az infót mert láttam/olvastam de nem tudom odaírni vagy belinkelni hogy konkrétan honnan van? --Inkvizítor vita 2015. szeptember 2., 19:53 (CEST)

S még egy: miért mutatja úgy a nevem linkjét hogy létezik mikor törpöltem azt amit egy hiortelen haragban odaírtam? (átgondoltam és nem gondolom úgy már ezért töröltem de továbbra is ott egy üresség de mégis létezik elvileg) --Inkvizítor vita 2015. szeptember 2., 20:01 (CEST)

Ez jó ötlet, csak az a gond hogy akkor felismernek és azt nem akarom. De oké probálok valamit alkotni. --Inkvizítor vita 2015. szeptember 2., 20:08 (CEST)

Nem, nem ilyesmire gondoltam, nem vagyok az ELTE hallgatója.. :) --Inkvizítor vita 2015. szeptember 2., 20:12 (CEST)

Szia! Valami félrértés lehet. Nekem sem időm, sem energiám, sem kedvems em pedig szakmai tuásom nincs ahhoz hogy olyan írásokat hozzak létre hosszban, színvonalban, forrásokban stb mintpl. a második világháború vagy akár József Attila. Nekem ennyi a tudsom, nem igazán terveztem egyik írásomat sem többre, mivel nem én vagyok itt az egyetlen szerkesztő ember, msok akik jobbak és érdekli őket a téma és találnak is hozzá elég anyagot azok fejleszthetik, én csak azért hoztam létre hogy leygen valami mert semmi nem volt és pl hogy néz az ki hogy egy együttes 4 tagjából 3nak van írása egynek meg nincs (Antony Costa). Ezért fölösleges volt "allapra" rakni, mert így úgy látom nem jelenik meg a keresőben, és kár volt vesződni vele. Egyébként nem találom a tgnapi két másik írásom sem, pedig pl a szerelmes levél is hiányzott és úgy érzem az nem lett oylan rossz sem túl rövid. Nem értesítettek törlésről szóval csak elveszett vagy más nevet kapott?--Inkvizítor vita 2015. szeptember 3., 16:05 (CEST)

Válasz Rambora

Szép álmokat hihihi Vigyor!

Egyébként én pedig leragadtam annál, hogy az Ez a divat esetében Badonyinak és Nem Bodonyinak hívják az egyik egyént, mert a Tamás István: portrébeszélgetés Szedres Mariann manökennel, fotómodellelben is Badonyi szerepel, aki egyébként a Moziklip (film)ben is szerepelt! Apród vita 2015. augusztus 29., 02:22 (CEST)

Ugyanakkor az Ez a divat forrásában következetesen Bodonyi szerepel. Most Badonyi vagy Bodonyi? Apród vita 2015. augusztus 29., 02:25 (CEST)

Akkor átjavítom Badonyira. Apród vita 2015. augusztus 29., 02:40 (CEST)

képfeltöltés

Szia!! )) Nagyon nagy öröm ért. módos gábor feltöltene képet: rólam, mellékesként, nem profilképnek, barna Ilonáról éssssssssss: Lantos Piroskáról. utóbbi gondolom, jogvédett lenne. Negkeresnéd e mail ben????? Itt vagy? 3 modell képe. 1955éV vita 2015. augusztus 29., 10:26 (CEST) Későn jutott eszembe, de emailben küldtem egy képet, ha feltöltené Módos Gábor, ez egy híres katalógusából van, ez is jogvédett legyen - ha lehet??? E mail vár - Lantos bunda-katalógus képe is ott van. Köszönöm, jük!! 1955éV

John Rambo

Szerintem beírhatod őket, ártani nem árt, még cikk is lehet belőlük. – Rlevente üzenet 2015. augusztus 29., 15:41 (CEST)

Csúsingura

Kedves Fauvirt!

Egyébként szerinted a A japán klasszikus csúsingura két magyarországi előadása cikkből jól következtettem, hogy a Körszínházban játszották (A Körszínház előadása is az ének, zene, tánc, pantomim, akrobatika és színpadi látvány egységét akarta megteremteni, s egy emelkedett, rítusjellegű szimbolikus tartalmat megjeleníteni a cselekmény által) és nem a Thália Színházban?

Mivel a Csúsingura szócikkének szerkesztője régebben ugyanezen cikkből arra következtetett, hogy a Thália Színházban játszották 1972-ben - feltehetően emiatt a mondat miatt: Kazimir Károly, a Thália Színház vezetője 1972-ben állította színpadra. Szép estét kívánok! Apród vita 2015. augusztus 29., 20:14 (CEST)

Köszönöm, akkor kijavítottam a Csúsingura szócikkében. Az a tervem, hogy - mivel forrásolt és érdekes - behelyezem a Wikipédia:Érdekességekbe, hogy Magyarországon csak kétszer mutatták be színpadon a Csúsingurát, de nem akartam, hogy esetleg hamis adat maradjon a szócikkben, mielőtt az érdekességek közé kerül. Apród vita 2015. augusztus 29., 21:05 (CEST)

Pukedlizik. Láttam :-). Apród vita 2015. augusztus 29., 21:58 (CEST)

Takács Mária/Marika reloaded

A kezdőmondat értelmetlen, rosszul van megfogalmazva. A többi része nem érdekel.hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2015. augusztus 31., 10:35 (CEST)

Ez a foglalkozásom, mondatokkal bíbelődök, a kezdőmondat szórendje összevissza van, ha nagyon akarod, érthető, de lehetne jobb is. Na mindegy. Tényleg kár ezzel az egész témával vacakolni. Ugorjunk. Személyeskedés visszavonva, peace.hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2015. augusztus 31., 10:47 (CEST)

Mindenesetre kivettem a személyeskedő megjegyzést a vitalapról. Az egész csak azért volt, mert láttam, hogy Csabiga letiltotta Apródot arról, hogy tovább vitassa a Takács Marika alak jogosultságát, amit nem érzek fairnek. De most már ezzel, hogy töröltem a tényleg személyeskedő hozzászólásomat, remélem, lezárhatjuk a témát. A mondat helyesen (szerintem): Takács Mária vagy ahogyan kollégái, rokonai és a tv-nézők közül is sokan hívták, Takács Marika, Takács Mari, (Kazimir Károlyné Resicabánya, Románia, 1938. november 25.Budapest, 1997. május 9.) a Magyar Televízió 1957-es, nyilvános adásai kezdetétől bemondónője, az intézmény posztumusz örökös tagja.

..a Magyar Televízió 1957-es, nyilvános adásai kezdetétől bemondónője,... Hát, igen, ez a mondat is bukdácsol. pl.: ...a Magyar Televízió bemondónője a nyilvános adások 1957-es indulása óta (de nyilván sokféleképpen lehet, de az eredeti nem túl jó, érthető, de nem jó)

Krúdi Gyula-díjasok

Sziaǃ Nem befolyásolja. A hivatalos neve „Nyíregyháza Érdemes Újságírója–Krúdy Gyula-díj”. Üdv. Tambo vita 2015. szeptember 14., 12:06 (CEST)

Fájl:Czira1FB.jpg

Sziaǃ Köszi, hogy szóltál. Én el vagyok tiltva a képektől, így nem is nyúlhatok a leírólaphoz. Most kivettem a cikkből, de nem tettem be a másikba, mivel totál ellentmondásos az egész. Ha sikerül kibogozni, akkor pedig a commonsba van a helye. Köszi az észrevételt. Üdv. Tambo vita 2015. szeptember 15., 08:34 (CEST)

Balla D.

Egyébként teljes szövegkörnyezetében itt lehet megnézni: Csupán a forrás hiányzik fájdalmasan.

Közvetlen szövegkörnyezetét itt is leírom:

HIÁNYLEXIKON (17)

Hit 1. A hit nem egyéb, mint a világban és önmagunkban tapasztalt égetõ hiányok feltöltésére tett egyik kísérlet. (Lásd még: Isten I.) További kísérletek neve: Tudomány, Művészet. 2. A hit hiánya a hiányba vetett hitet jelenti. 3. Hinni kényelmes. Tudni hasznos. Kételkedni szükségszerű.

Isten 1. Nem hiánya mutatja-e fel leghívebben a Jelenvalót? 2. Isten a leggazdagabban konstruált és legnagyobb műgonddal szerkesztett hiány. (Lásd még: Hit) 3. Isten egészíti ki a Valamit Semmivé.

Művészet A kreatív intellektus kísérlete arra, hogy olyan hiányokat töltsön meg művekkel, amely hiányok a belehelyezett művektõl válnak igazán feltűnõkké.

Tudomány A megismerésben keletkezõ hiányok eltüntetésére tett azon kísérlet, amelynek során a globális ismerethiányok apróbbakra oszlanak, a kis részlethiányok pedig általánosakká állnak össze. Apród vita 2015. szeptember 15., 15:10 (CEST)

fotók

Szia!! Láttam a képeket, nagyon megörültem, köszi!! / Lantos Piri nek a másik képe szebb, szerintem, de megoldódik, ha - lehet!! -, és azt, amit én töltöttem fel, törlöd. - ilyen fotóművész mellett egy filmkocka nem is kellene!! -Kérlek, töröld, ha lehetséges??? Nekem nem küldte el Gábor a kért képet??/ ezt kértem volna:http://mariann-szedres4.webnode.hu/fenykepgaleria/photogallerycbm_565235/30/#szm-01-jpg Barna Ilonáé is szép!! Köszöni!!! 1955éV vita 2015. október 2., 09:59 (CEST)

Módos Gábor

Szia!! Köszönöm, láttam, törölted a képet - most lett nagyon szép Lantos Piroska oldala!! / találtam a Google ban 2 hivatkozást. Az egyik be van irva, de nem volt forrás, a másik ez http://www.fotoklikk.hu/megnyito/maoe-onarckep-val-vel-megnyito-modos-gabor-eletmudij-atadasa-felvetelrol, de nincs beirva. Kérlek, mert Te ügyesebben tudod beirni, add hozzá a lapjához??1955éV

kapcsolódó oldalak

Szia!! Mindig elfelejtettem megkérdezni, hogy nálam miért van kapcsolódó oldalként Barna Ilona és Lantos Piroska. Utóbbi még lehet, de a cikkekben mindig Módos Gábor, Pataki Ági, és mások vannak rendszeresen megemlítve. Nem értem. Ma beírtam Módos Gábort. Ki nem töröltem senkit. Ha tudod, köszönöm a választ, én nem értem. 1955éV vita 2015. október 10., 07:52 (CEST)2.

@1955éV: Nem tudom, Eniportot kérdezd: [1]. Fauvirt vita 2015. október 10., 10:24 (CEST)

@1955éV, Fauvirt: Nekem úgy tűnt, hogy abban az időben csak néhány közismert "szupermodell" volt, a két szócikk pedig egy időben, párhuzamosan (ha jól emlékszem azonos szerkesztők által) készült, így én ezeket összekötöttem a fejemben, úgy éreztem indokolt egymásra hivatkozni.
De lehet teljesen rosszul gondolom ezt, vagy nem jól látom a dolgot, nem vagyok a téma nagy ismerője. Szóval nyugodtan töröld ki amit feleslegesnek ítélsz, Te jobban látod, hogy mi mivel tartozik össze. (Elnézést a lassú válaszért.) – EniPort eszmecsere eszmecsere 2015. október 15., 02:33 (CEST)

Igazad volt, ahogy láttad, a többiekhez is írtam kapcsolódó oldalt. 1955éV

A napokban felsoroltam szócikkeket, amit megírtam. Ezeket - ha időd, és kedved is engedi, nézd át, mert ,,gazdátlan lapok, és ha hozzáteszel valamit, írd is be magadnak. Ez a divat be van már irva?? Nem is néztem. Mert azt nagyon köszönjük, soha nem lett volna kész Nélküled!! - ezek filmes témák, pl Kovács Gábor producer, Fodor Ágnes, Kollányi Ágoston, B Révész László is, Dunavölgyi szócikke is. vita Átnéztem, végülis nem baj a kapcsolódó szócikk. Ismerem a többi oldalt, tehát beírom az Ez a divatot mindenkinek például. Nagyobb nézettsége lesz vita

@1955éV: Nem biztos, hogy épp velük szeretnék most foglalkozni. Rengeteg idő és már más terveim vannak. Esetleg meglátom mit tehetek, de félek, ha olyan állapotban vannak, mint Módos Gáboré volt, akkor az nagyon sok munka és energia, mert nem csak tovább építeni kell, hanem töviről hegyire kiszűrni a rossz, pontatlan infókat, ami minél tovább van egy szócikkben, annál valószínűbb, hogy elterjed, mert sok ember vakon elhiszi és mint az egyik legkeresőoptimalizáltabb oldalt, a Wikipédiát könnyű megtalálni és ezzután kinásolni... ezért tartom felelőtlennek azokat, akik nem is próbálnak utánanézni az általuk beszerkesztett információknak. De sajnos általában nem értik meg... Fauvirt vita 2015. október 10., 10:24 (CEST) A film a kedvenc témád, írtad egyszer,. Ezeket én csináltam. Ha nem nyúlt még más hozzá, akkor nem olyan, mint Módos Gáboré!!. Friss cikkek, én csak a forrásokat - alulra tudom linkelni, és felül van a szöveg, felsorolás. ennyit csináltam velük. Alapot , egy szóval. - igazad van, de amit én csinálok, az is precíz munka, de a szerkesztést nem értem, időm sok nincs. viszont másolható, hiteles, minden forrásolva van, de én csak alulra tudom, számokkal nem. Ha gondolod, nézd meg, kb 2 hetes oldalak. Pataki Ági férje Kovács gábor producer, azt már ismered is, te csináltad Ági oldalát. Remélem, más nem nyúlt még hozzá!! >vita

Audionarráció

Szerintem úgy, ahogy a szakaszcímben írtam. Az audio- minden összetétele rövid o-s. A kötőjel csak akkor kell az idegen eredetű összetételekbe, ha a ragozás is megkívánja a kötőjelet (ugyanaz a szabály). – LApankuš 2015. október 11., 17:45 (CEST)

Epizód-kérdés

Szia! Én egyik 2000-es Kisvárosban sem láttam Kamarás Ivánt. Szerintem az illető Lezsák Leventével keverhette össze, aki 155 ás 160. részekben játszott.Gysev5047 üzenőlapja  2015. október 14., 11:14‎ (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

ellenőrzés

https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1k_Kati Katival dolgoztam sokat, de hiányos a forrása. Most, egy cikkemben van. Jóváhagynád?? - magamhoz is linkeltem. Katihoz szöveget beirtam. 1955éV 2015. október 14., 12:09‎ (CEST)dátum pótlása Fauvirt vita 2015. október 14., 13:39 (CEST)

RE: Kamarás Iván

Honnan veszed,hogy Ő erősítette meg,he? Anonimus2003 vita 2015. október 14., 17:35 (CEST)

RE:RE Kamarás Iván

Te szerintem színházi/filmes ember lehetsz hogy személyesen ismered. Amúgy egy kicsit gyanús volt a válaszod. Vagy nem írsz igazat,vagy utánanéztél a Port.hu-n. Anonimus2003 vita 2015. október 14., 18:35 (CEST)

Engem csak az érdekelt, hogy te honnan ismered a híres színészt,Kamarás Ivánt? Amúgy szerintem most te hazudtál. 😊 Anonimus2003 üzenőlapja  2015. október 14., 19:05 (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

Nálam…

…válasz. ;-) – kgyt (vita) 2015. október 14., 20:37 (CEST)

Ez a divat szócikk

Szia!! ))) csak ma láttam, és örömmel. a cikkekhez - egyelőre csak az enyémnél látom, de más nem adott hasonló interjút, olvassák, adatokat írnak a szócikkedből!! No, ezért gondoltam, és itt van http://velvet.hu/galeria/velvet/elet/2015/10/13/szedres_mariann/9, hogy a legjobb szócikkre kell jelölni!! Azt hiszem, mindenki csak nagy köszönetet tudna mondani Neked. Eddig a modellekről hír sem volt, nemhogy ilyen ,,anyag!! fotósok is ide tartoznak.

1955éVvita 2015. október 15., 11:29‎ (CEST)aláírás javítása Fauvirt vita 2015. október 20., 15:06 (CEST)


https://hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Javaslatok_j%C3%B3_sz%C3%B3cikkekre/Ez_a_divat, megcsinálták helyettem, Te is kisérd figyelemmel???? köszönöm!!

1955éVvita 2015. október 15., 15:24‎ (CEST)aláírás javítása Fauvirt vita 2015. október 20., 15:06 (CEST)

Ez a divat

http://ezadivat.blog.hu/. nem tudom, elég e ennyi, és blogban jó e!! Most volt interjúm, sajnálom, hogy erre nem gondoltam. Épp a szocializmus volt a téma. Lesz megint, akkor beleírattatom.


1955éVvita 2015. október 20., 12:59 (CEST)aláírás javítása Fauvirt vita 2015. október 20., 15:07 (CEST)

Egy kis stroopwafel neked!

Szétnéztem itt. Sok munkát találtam nálad. Hű, meg ha. Gratulálok. És köszönöm a segítséget. Bimbi vita 2015. október 30., 12:51 (CET)

A kém

Szia! Köszi a helyreigazítást! --Lálálá9999 vita 2015. október 30., 16:35 (CET)

Egy díj neked!

Az eredeti barnstar
Köszönöm szépen!!! :) Bimbi vita 2015. november 2., 21:31 (CET)

ZorróAszter vitalapján

Szia, kicsit belejavítottam a szövegedbe ZorróAszter vitalapján (idézőjeleket raktam a refekhez, mert azok nélkül a ref name nem működik), remélem nem bánod. Üdv: Halász János vita 2015. november 7., 10:44 (CET)

Próbáld ki, vedd ki a Demény Ottó cikkben a "szül" nevű refnél az idézőjeleket, mind az első említésnél, mind pedig a másodiknál. Lehet, hogy én nézek el valamit (lázas vagyok), de kiírja a forráshivatkozás hibát. Halász János vita 2015. november 7., 10:54 (CET)
Várd meg míg betölt az egész. Most újítottak a familysearchön. Fölül ikszeld ki a County nevezetű részt a sok kék linkkel, (jobb fölül van az x), és közelíts rá a hátul lévő képre. Azzal ne foglalkozz, hoyg no indexes availablet ír ki, az csak azt jelenti, hogy nincsenek az adatbázisukba indexelve a képen látható adatok (ha jól értem), ami nem nagy dolog hiszen szinte semmit sem csinálnak. Mindjárt külöm a képet, hogy kéne kinéznie. Halász János vita 2015. november 7., 11:03 (CET)
Name paraméter: és tényleg... sebaj, hazudhatnám magam 60 évvel idősebbnek is ilyen technikai antitalentummal. Halász János vita 2015. november 7., 11:09 (CET)
Fájl:Anyakönyvi kivaont.PNG
Ím

Kaiser Ottó

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kaiser_Ott%C3%B3 Szia!! ))) Megírtam Kaiser Ottó szócikkét. Átnézed, ha lesz időd?? Fotóművészt írtam, de átjavította fotográfusra. Facebookon van, majd képet is tölt fel.


vita

kocsmafali vitához ( kiskor)

Sajnos mobilon vagyok, ezért a saját vitalapomra írok és megkérem pl. @Alensha`t, hogy rakja be a kocsnafalra (sajnos törtek már furcsaságok mobilszerkesztéskor).-[[közben géphez jutottam– Fauvirt vita 2015. november 11., 18:08‎ (CET)]]


bocsi, csak most néztem be a wikibe. Alensha 2015. november 12., 00:39 (CET)

@Alensha, semmi baj, jobb is így... :o) megvallom lelkiismeret-furdalásom is volt, hogy ilyet kértem. Fauvirt vita 2015. november 12., 13:11 (CET)

Cedek

Szia,

Először is köszönöm a segítséged. Az idézett lap főszerkesztője/tulajdonosa megírta az engedélyt a megadottak alapján, de már 2 hete nem kapott rá választ. Mi a következő lépés? Hogyan tudom élesíteni az oldalam?

Köszönöm, Nóra

update: megjött a válasz, hogy köszönik az engedélyt, dokumentálva lett. Most i a következő lépés, hogy élesíteni tudjuk a "cedek" oldalt?

Köszönöm,

Nóra


Köszönöm a segítséget!!! :-) N

Egy díj neked!

Apró Kedveskedések Csűrcsillaga
Örülök, hogy az első és egyetlen általam szerkesztett/ elkezdett lap átkerült az Ellenőrzött kategóriába! És köszönöm! Bimbi vita 2015. november 15., 21:46 (CET)

Járőr

Szerkesztő:Lálálá9999 kérte a bürokraták lapján, hogy járőr lehessen, ha Te is alkalmasnak találod őt járőrnek, akkor légy szíves támogatni. Köszönöm.– Mártiforrás 2015. november 16., 11:29 (CET)

Dupla sablonparaméter

Nem értem, mi a problémád. Két date és egy accessdate paraméter volt az idézett hivatkozásban. Megnéztem az eredetit, és a rossz date-t töröltem. Gyimhu vita 2015. november 17., 00:21 (CET)

Képek

Köszönöm a jó indulatodat, s átnézem a képeket. Szólok, ha készen vagyok.– Mártiforrás 2015. november 20., 22:40 (CET)

Furcsa szerkesztés

Úgy tűnik, itt kitörölted Pasztilla hozzászólását (gondolom, véletlenül). --Malatinszky vita 2015. november 30., 18:34 (CET)

Oké, visszatettem. --Malatinszky vita 2015. november 30., 19:32 (CET)

Re: Külső információk

Szia! Köszönöm. Ezentúl jobban odafigyelek. – Vépi vita 2015. november 30., 20:44 (CET)

Köszönöm, hogy megformáztad őket, ezzel még én maradtam adós tegnap. S ha már itt vagyok, megkérdem: valakinek a személyes honlapja forrásnak minősíthető-e, vagy csak további információnak? Vagy van különbség „hivatalos” és nem hivatalos személyes honlap között? Köszönöm, – Vépi vita 2015. december 1., 06:28 (CET)

Re: Molnár-Keresztény Gabriella

Szia, azért töröltem, mert ez az információ (a fordító neve) nem szerepelt a rendezéseknél, csak ott. De ha annnyira fontos infó (ennél a darabnál), visszaírhatom. – Vépi vita 2015. december 2., 11:22 (CET)

(magamnak 'Pályi András fordítása alapján-játék egy részben' [2], [3]; 'Molnár-Keresztyén Gabriella színpadi változatában" [4]) Fauvirt vita 2015. december 2., 11:34 (CET)

Azt hiszem, félreértettél: nem szerepelt a szócikk Rendezési szakaszában (máshol, csak ott). Ezért hoztam egységes formára. – Vépi vita 2015. december 2., 11:37 (CET)

Oroszok

A cirill átírás sose volt erősségem. Nekem úgy tűnik, az első név Georgij Eduardivics Konusz, mert a ju n után u. A második pedig Karl Juljevics Davidov, mert az e lágyjel után je. – LApankuš 2015. december 4., 09:47 (CET)

Szia, Fauvirt! Kivételesen a vitalapomon válaszoltam, hogy a vélemények együtt maradjanak. – Vadaro vita 2015. december 4., 23:49 (CET)

Ez a divat

Szia!! )))) Egy fotós írta be az Ez a divathoz Varró Géza fotóst, studió-vezetőt. valóban nincs forrás, most írtam Barna Ilonának, hogy a blogjába írja be. Meghalt a fotós, csak egy rövid cikk emlékezik meg Róla.


vita

Cholnoky

Szia! A sablon ekkorát ad (260px). Ha nagynak tartod, töröld az első sor végéről a két kapcsos zárójelet, és írjad be a személy infobox utáni sorba |képméret=200px}}. Üdv. Tambo vita 2015. december 15., 13:39 (CET)

Most, hogy ilyen szépen kioktattál, jó lenne ha megnéznéd, hogy honnan származik a kép. Amit visszaraktál, az nem az volt. Majdnem sikerült, de mégsem. Tambo vita 2015. december 15., 13:49 (CET)
Ha nincs átnevezve, akkor a huwikiből tölti be. Mint tudod én el vagyok tiltva a képektől, tehát még fel sem sablonozhatom. Ezért kellett más néven feltöltenem. Tambo vita 2015. december 15., 13:55 (CET)
Az infobox csere ezért volt ezért Tambo vita 2015. december 15., 15:00 (CET)

Liza, a rókatündér

Szia! Jó lenne betartani a WP:NEM szabályait, pláne kiemelt cikknél. A Wikipédia nem linkfarm. A további információk szakaszban már így is több link van a kelleténél. Nem a mi feladatunk archívumot készíteni a valaha írt összes cikkről a Lizával kapcsolatban. A szócikkeknek nem ez a feladata. Kérlek, hogy fontold meg, melyek azok, amelyekre nincs szükség a szócikkben, és nyirbáld meg őket. A további információknál filmek esetében hivatalos honlapokat szoktunk odatenni, nem pedig mindenféle cikket, meg kiadványok linkjeit. Ha jelent meg dvd, album, azt a szócikkben a megfelelő helyen lehet kifejteni. Köszönöm a megértésed. Xia Üzenő 2015. december 17., 09:02 (CET)

egy szócikkhez segítség

Szia!! Belenéznél, mi ebben a hiba, hogy ne töröljék?? https://hu.wikipedia.org/wiki/Csiga_S%C3%A1ndor


vita

ismét Csiga Sándor

Utlólagos engedelmeddel, megadtam e mail címedet Sándor Csigának - fordítva, Csiga Sándornak. Írt is már Neked. A listát Ő állította össze, a Facebookon küldte el. Később fotót is szeretne feltölteni.

1955éV vita

Megköszönve..

Megköszönve a 2015 ös évet, kívánok boldog karácsonyt és sikeres új évet Neked!!

1955éV vita 2015. december 24., 09:24 (CET)

Karácsony eljövetelén

BETLEHEMI JÁSZOL Mürzzuschlag Hofk.

Szívből kívánok Boldog és kellemes ünnepeket ! Kit36aKit36a vita 2015. december 24., 13:29 (CET)

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok! – Apród vita 2015. december 24., 22:26 (CET)

Boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2015. december 25., 21:39 (CET)

Állampolgárság

Szerintem Márti sem a nemzetiség/ állampolgárság miatt szólalt meg, hanem mert az állampolgársága Magyarország nyelvileg helytelen forma. Valóban Magyarország állampolgára, vagy szokás még az ország rövidítését is feltüntetni bármely alakban, mint pl. szállásigénylésnél szokták kérni, útlevélszámmal stb. de ettől még nyelvileg (mondatban) szerintem nem helyes (Te sem Magyarország állapolgár vagy, hanem állampolgára vagy magyar állampolgár). Ami pedig a bejegyzésemet illeti nem ezt kifogásoltam, hanem azt hogy Menclová infoboxában helytelen adat szerepel. Ő ugyanis sohasem volt Csehország állampolgára, legfeljebb Csehszlovákiáé, vagy esetleg a Csehszlovák Szocialista Köztársaságé. Ezekután az állampolgárság feltüntetését az infoboxban teljesen feleslegesnek, sőt megtévesztőnek tartom. Mi értelme feltüntetni olyan személyek esetében aki pl. emigrált, vagy éppen ellenkezőleg, nem emigrált, mégis számos eltérő állampolgársággal rendelkezett az élete során? S mit mond azokról ezen rövid adat, akinek csak egy volt egész élete során?? Boldog új évet! Taz vita 2015. december 28., 14:55 (CET)

kapcsolódó oldalak

Szia! BUÉK!! -nem tudom, lehet-e törölni a kapcsolódó oldalakat pár modellnél. - a Google már nálam felállította, kdobta magától a kapcsolódó oldalakat, képekkel, amikor be lett hozzám írva kapcsolódó oldal. ettől kezdve nem is ajánl oldalakat , rákeresésnél, a Google. Próbaként esetleg törölhetem?

1955éV vita 2016. január 1., 09:51 (CET)

Sajtótermékek egyértelműsítése

Ezeket láttad: Wikipédia:Kocsmafal (nyelvi)#Sajtótermékek egyértelműsítése (Vasárnap).

Szerkesztővita:Karmela#Komédia? Apród vita 2016. január 1., 22:57 (CET)

Igen, eredetileg én is a Magyar Színházművészeti Lexikon alapján határoztam meg a komédia egyik meghatározását (a magyar színpadi szaknyelv előttit), majd más ajánlás érkezett rá (gondban is voltam vele, mit tegyek mellé, a színészt tettem először oda, mert az nagyon vegyes tészta, igaz, pl. az angol és német áltozat is, viszont még csak az angolhoz és némethez sem hasonlít, mert a magyar a nemzetközi színészet legrangosabb díjait is beletette). Meghagyom a te meghatározásodat. – Apród vita 2016. január 2., 17:57 (CET)

A Komédia temesvári hetilap kezdetének és végének meghatározását a [5] (A magyar színházi folyóiratok bibliográfiája (1778-1948) 51. oldala) alapján állapítottam meg. Pataki Márta 1922-t vette záródátumnak, ha jól emlékszem, az Erdélyi Magyar Irodalmi Lexikon alapján, elfogadtam. Apród vita 2016. január 3., 00:10 (CET)

Kóró Pál egyébként Kubán Endre írói álneve volt. Csak mert a Komédia (hetilap, 1916-1922) infoboxában mindketten úgy szerepelnek munkatársként, mintha külön személyek volnának. Apród vita 2016. január 3., 00:17 (CET)

Jé, pont az én hozzászólásom előtt javítottad ki. Apród vita 2016. január 3., 00:22 (CET)

Rádiójáték forrás

Köszönöm a figyelmeztetést! Általában megadhatom, hogy a forrás az RTV részletes újságból származik. Minden rögzítésnél külön-külön lábjegyzteini a konkrét számot erre nincs időm. Ha így kell akkor abbahagyom.

– Rádiójáték vita 2016. január 12., 14:36 (CET)

Idézet a vitalapomról

Az általad javasolt megoldás csak abban az esetben valósítható meg, ha csak néhány címet közlünk. Sok olyan művész van, aki több száz rádiójátékban is szerepelt. Ha ezekből csak ötvenet válogatunk ki, akkor is ugyanennyi megjegyzés sorral lesz nagyobb a szócikke. Ezt a témát érdemes lenne megvitatni. Annál is inkább szükség lenne erre, mert az általam -mintaként tanulmányozott- szócikkek 95 százaléka nem jelöli meg a rádiójátékok forrását. Jó lenne találni egy olyan forrást, amely általánosságban megerősíti a rögzített címek valódiságát. Türelmesen várok, hátha találtok megoldást. Egy hónapig még gyűjtöm az adatokat. Remélem nem kell megsemmisítenem azokat. Üdvözlettel! (Rádiójáték)

szócikk

http://modell0.webnode.hu/fenykepgaleria/ szia!!! )))))))))) Lett egy új honlapom, mert az előzőn Mariann Szedres név volt. /nekem egyszerúbb lett volna a nevet megváltoztatni, de a működtető ezért pénzt kér. Ok..., de képzeld el, ha újat csinálok, akkor nem kér pénzt!! )))))-szóval, megcsináltam/. Nem tudom belinkelni, csak a forrásokhoz jól, és törölni sem a másikat. Megtennéd, hogy beírod?? Nagyon köszönöm!!! Felülre egyáltalán nem tudtam belinkelni, nem jelenik meg, a forrásoknál igen.----köszönöm még egyszer!!

1955éV vita

Template:PD-Hungary/hu

Respect. Lájkoltam! --PallertiRabbit Hole 2016. január 17., 19:00 (CET)

Köszönöm, Pallerti! Fauvirt vita 2016. január 18., 01:43 (CET)

Forrás

Én visszaállítottam, de azért szedte ki az anon, mert így viszont szétesik a jegyzetek szakasz. Kérlek menj, és javítsd. – Burumbátor Súgd ide! 2016. január 19., 11:17 (CET)

Végh Péter

Ezt a kérdést feltennéd mindenki másnak, aki beírt szinkronszerepeket? A Végh Péter cikkbe, meg bárhova máshová a Wikipédián? Nem tudom, miért csak az én szerkesztésemnél merül fel ez a kifogás. Mellesleg a Stargate Universe cikkben is forrásmegjelölés nélkül van, mint az összes többi szinkronszerep, a Spartacus: Elátkozottak háborúja 1. részéből meg felismertem a hangját. Jobb forrásokat így hirtelenjében nem tudok adni. Mielőtt ilyenekbe ásnám magam, légy szíves, magyarázd el, hogy az összes többi szinkronszerepnél miért nem elvárás a forrásmegjelölés, az enyémnél meg miért lett hirtelen élet-halál kérdése? - TopAce vita 2016. január 20., 18:39 (CET)

  • A szinkronadatbázisban, úgy látom, fenn sincsenek sorozatok, szóval ezzel az erővel az egész Sorozatszinkron rész törlendő. Egy magyar hang amúgy abszolút ellenőrizhető. Felismered a hangját --> megnézed, az adott filmben/sorozatrészben az ő hangján szólal-e meg a karakter --> eldöntöd, igaz vagy hamis. Ay általam beírt sorozatok egyébként fenn vannak az Indavideón, ha akarod, magad ellenőrizheted. Ha erre nem vagy hajlandó (esélye: 99%), akkor töröld az egészet. Ennél több energiaráfordítást nekem nem ér meg ez a történet. - TopAce vita 2016. január 21., 10:16 (CET)
    • A kocsmás analógia akkora szalmabáb, amilyet ritkán lehet hallani. Elmondtam, hogy hol találhatod meg a videókat, hogy magad ellenőrizd. Csak néhány perc lenne, de nyílvánvaló, hogy téged nem a tények érdekelnek, hanem valamilyen magasztos (valójában pitiáner) kereszteshadjárat. Felejtsd el. Töröld ki az egészet. Vicces is lenne, ha az a két sor, egyedülálló módon (amennyire én láttam) <ref></ref> lenne alátámasztva, nem úgy, mint az összes többi, amik csak úgy ott vannak. Utoljára, még azt magyarázd már el, hogy a Stargate Universe cikkben miért nem törölted a szinkronszínészek megmelítését? Mert a magyar nyelvű forrásokban nincsenek megemlítve, az biztos. Két perc volt kideríteni. Ez már elbírálás alá esik? Ha lenne időm, akkor vajon hány olyan filmes/sorozatos cikket találnék, ahol a szinkronhangok nincsenek dokumentálva a forrásokban, még sincs semmiféle vita arról, hogy megbízható-e így a cikk? - TopAce vita 2016. január 21., 16:28 (CET)

Re: ru.wiki

Javítottam :) – Dodi123 vita 2016. január 28., 12:43 (CET)

forrás

http://www.divatesstilus.hu/szedres-mariann-interju.html Szia!! ))))))))) Megjelent ma ez az interjúm. )))) Ez forrás, ahol kell a 80 as évekről info, például: nem volt akkor iodrász, sminkes és retusálás, photoshop sem. Ma már ,,nyers,, képet, retus nélkülit ki sem adnak a kezükből a szakmában. - elképzelhetetlennek tartják a mai fotósok.


1955éV vita

Szerzői jogok

Kedves Fauvirt!

Lehet elhamarkodott volt a fogalmazásomban némely jelző , azonban ne is haragudj az idézett paragrafusok elsősorban jogászoknak szól. Az Zalai Antal fotói tekintetében pedig az a helyzet, hogy egy fotós sohasem tulajdonos, ha mi magunk rendelünk képeket saját magunkról! Ha Te is elfáradsz akár csak igazolvány képet is készíttetni egy fotóshoz , fényképészhez az elkészített produktumért fizetsz és mind a fotó mind a nyersanyag a negatív téged illet és nem az idézőjeles szerzőt. Nos ezt beláthatod magad is és ennek a paragrafusok soha nem mondanak ellent csak jogász nyelvezetre lefordítva kell ennek azonosságát megkeresni és elolvasni. A fotók készítőjének csak akkor vannak kizárólagos jogaik, ha ő maguk rendelkeznek a a magánszemélytől engedéllyel arról, hogy az elkészült fotó másolatait hol és milyen célokra használja vagy sem. Ennek hiányában minden jog a fizető megrendelőé és arról nem is beszélve, hogy hol vannak a személyiségi jogok amik kizárólagosan a képen ábrázolt személyt illetik. Erről való lemondással minden esetben rendelkeznie kell magának a fotósnak. Ennek hiányában minden egyéb felhasználás jogsértés és megengedhetetlen. Én magam is fotós vagyok így ennek a közéletbeli jogi oldalát és gyakorlatát ismerem. Az általad beidézett paragrafusok egy része ide nem vonatkoztatható és csak általános érvényű szabályok. Ezek értelmezése kibontása nagy jogi gyakorlatot igényel de arra belátom jók, hogy egy jogot nem ismerő egyszerű szerkeszteni vágyó embert megfélemlítsen és homályosságba taszítson. :) Nos hagyjuk a 'blablát' és ne akarjátok, hogy alapos oldal pásztázással jogsértő fotók kihelyezését keressem meg és jelentsem illetékes helyeken. Ti is tudjátok, hogy vannak itt oldalak amikhez nem is mertek nyúlni mert vannak úgynevezett szerkesztői "KLÁNOK" akiknek a munkája és azokba való beleszerkesztés tabu. Most ezek címére témájára nem térnék ki de azt hiszem egyértelműen tudjuk mind a ketten miről is beszélek! Én az itteni szerkesztést nem tekintem magam részéről professzionális tevékenységnek és valóban nem is rendelkezem tökéletes Wikipédiás szerkesztés minden csínját-binját ismerő embernek. Arra azonban vállalkozom, hogy adott esetekben csak a jobbítás és a köztudás emelése érdekében szerkesszek. Ehhez kérem a segítségeteket néha néha és nem szégyen persze a segítség kérés és a jó pap is holtig tanul.

A Zalai Antaltól tudok írásbeli engedélyt bemutatni de azt se felejtsük el , hogy ezek az engedélyek személyes adatokat tartalmaznak, így itt az oldalakon nem publikusak. A szerzői jogokkal való visszaélés ebben az esetben a szerkesztő felelőssége az állításával megegyezően így az nem az szócikk szerkesztését engedélyező jogköre. Ebben az esetben a polgári törvénykönyv hatálya alá tartozik a cselekmény amennyien kiderül később a valótlan állítás. Szóval arra kérlek , hogy a fotó és a témakörben választott bármely másik kép kihelyezését és annak engedélyezését ne szabotálja senki - aki ezt mert "csak megteheti" jogcímen - félreértelmezett szerzői jogok mentén előre prejudikálva egyes jogszabályok érvényességét.

További munkádhoz jó erőt és egészséget kívánok! Üdvözlettel:– Artanygyek vita 2016. január 30., 20:55 (CET)


Némi kiegészítés

Megköszöntem a részvételedet abban a vitában, amelyben a köszönetnyilvánításkor még úgy tűnt nekem, sikerült ráirányítanom a figyelmet valamire.

Sajnos azonban hamarosan rá kellett jönnöm, hogy az állításaimat nem sikerült megértened, így csak további olajat öntöttél a tűzre. Szíves engedelmeddel megpróbálom még egyszer, röviden.

A napokban 2 dolgot tettem szóvá, két helyen:

  1. Azt, hogy önhatalmúan közkincsnek minősítenek egyszerűbb geometriai alakzatból álló logókat = tehát megtagadják a szerzőiktől a szerzői elismerést ( ilyen pl. az Olcsó Könyvtár logója, amit a Commonson nézett be egy szaktekintély
  1. Azt, hogy a törölt logók között különlegesen jelentős logók is vannak a tapasztalat szerint (FTC, Real Madrid stb.) , ezért javasoltam, hogy alakuljon bizottság az FTC-hez hasonló, kiemelt fontosságú logók ilyen törlésének a megelőzésére, ugyanis ezeknél a logóknál mi is bekérhetnénk az engedélyeket. (Azt hittem, érthető, hogy nem minden egyes logóra, hanem csak a kimelt kulturális fontosságú logókra gondoltam).
  1. Egy percig nem állítottam, hogy a logók általában nem szerzői alkotások, és azt sem állítottam, hogy megfelelő engedély nélkül, korlátlanul fent maradhatnak.


És itt jön, amit mindenki félreértett: mivel hosszú évek óta fent levő logókról van szó, amikért soha senki nem reklamált, tehát bőven lenne még idő a primitív törölgetés helyett egy "lexikonbarátabb" megoldásra.
Van a magyar Wikin egy pszichózis, amely arra épít, hogy "nulla toleranciát hirdetünk a jogsértő logók ellen" - és ezért az illetékes adminok gyakorlatilag érdemben nem is válaszoltak a felvetéseimre, technikai kioktatással szórakoztattak, ahogyan neked is sikerült citálni a szerzői jogi törvényt, ami szerinted a kérdéseket eleve megoldja.

Reménykedem benne tovább is, hogy legalább Te megérted: a Wikipédián a felküldött információk, képek stb. utólagos ellenőrzése folyik. Éppen ezért bármi, ami nem megfelelő, netán jogsértő, utólag könnyedén eltávolítható.

Ám ha majd színházak, művészegyüttesek stb. logóinak törölgetésére kerül sor, jusson eszedbe: képtelen helyzet, ha egy lexikon képtelen.--– Linkoman vita 2016. február 2., 23:40 (CET)

Janurik Tamás

Infoboxba főiskolai tanár. Köszönöm.– – Mártiforrás 2016. február 6., 14:02 (CET)