Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia-vita:Tudakozó/Archív01

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Karmela 16 évvel ezelőtt a(z) keverednek a kérdések témában

Helyesírás

A héten elég sokat jártam ezen a lapon és arra figyeltem fel, hogy a kérdésfeltevők helyesírása gyakran nagyon gyenge. Mi válaszolunk a kérdésekre, de a helyesírási hibák tömege ott marad. Minél többször válaszolunk, annál több kérdést kapunk, és annál többen fogják látni a rossz helyesírású kérdéseket. Azon gondolkozom, hogy sértené-e az illendőséget, ha belejavítanánk a kérdésbe? – Hkoala 2007. december 30., 21:28 (CET)

Én azt az utat választottam, hogy a válaszban megismétlem a dolgot, de immáron (remélhetőleg) korrekt helyesírással. Jó lenne ezt egységesen csinálni. Mit gondoltok, belejavítgassunk a kérdésekbe vagy sem? Karmelaposta 2007. december 31., 15:03 (CET)

Szerintem ne javítgassunk, hiszen az is előfordul, hogy csak siet az illető, ezért üt mellé, vagy nem veszi észre, hogy nem hagyott szóközt vagy éppen fölöslegesen ütött be egyet stb. stb. A javítgatásokból sok és nem is alaptalan sértődés keletkezne: nem muszáj ilyen pedagógiai munkát is felvállalni, mikor annyi más tennivaló lenne. Figyeljünk inkább arra, hogy a saját helyesírásunk jó legyen, főleg akkor, ha helyesírási kérdésre adunk választ. Lehet, hogy ennek hatására annak a helyesírása is javulni fog, aki a kérdését korábban hibás helyesírással tette fel. Alapvetően inkább a szócikkek helyesírási és stilisztikai hibáira koncentráljunk, azokból is akadnak bőven. A rossz helyesírású, stilisztikailag problémás cikkek tartós megléte tényleg elsősorban a Wikipédiát minősíti, míg a rossz helyesírással feltett kérdések csupán a kérdezőt. Szerintem. Filmfan vita 2007. december 31., 15:19 (CET)

Szerintem meg az értelemzavaró melléütéseket, hiányzó ékezeteket pótolni kell, hiszen a válaszadás azzal kezdődik, hogy próbáljuk értelmezni a kérdést, az meg, ha félreérthető, félreviszi az egészet... (egyébként csak zárójelben kérdezem: ha annyira siet az illető, hogy éppen csak odavet valamit, akkor milyen komoly, mennyire fontos neki az a kérdés?) misibacsi vita 2008. január 6., 18:08 (CET)

Kezd kialakulni az a gyakorlat, hogy a szakaszcímeket beszédesre és nyelvileg helyessé átírjuk. A többit meghagyhatnánk eredetiben, nem is illendő más szövegébe belejavítatni. Az én hibáimat azért javítgassátok csak nyugodtan, köszönet érte, ha megteszitek Karmelaposta 2008. január 15., 15:12 (CET)

A Tudakozó ihlette kiegészítések és új cikkek

A Tudakozó ihlette kiegészítések és új cikkek címmel új rovatot nyitottam a Tudakozóban. Akinek kedve van hozzá, ide beírhatja a Tudakozó hozadékát. A navigátor sorban arra kell kattintani, hogy ihletés. Karmelaposta 2008. január 2., 23:58 (CET)

Az alábbiakat áthoztam a vitaoldaláról, hogy minden egy helyen legyen

Kolostor

Valaki valamit félreértett, mert utoljára 2006-ban szerepeltem a Kolostor laptörténetében. – Hkoala 2008. január 3., 07:56 (CET)

Igen, elnéztem az évet. Látom, hogy már javítottad is a bejegyzést. Karmelaposta 2008. január 3., 09:46 (CET)
Sorrend

A szöveg szerint a lista tetejére kell írni, jelenleg viszont pont fordítva van: a legújabbak legalul). – Hkoala 2008. január 3., 07:57 (CET)

Hol maradt még ilyen szöveg? Azt hittem, hogy kijavítottam. Karmelaposta 2008. január 3., 09:46 (CET)

Végig ilyen :) – Hkoala 2008. január 6., 09:17 (CET)

Telefonkönyv

Szerintem nem kéne telefontudakozót játszanunk. Az olyasmit, amit egy telefonkönyvben meg lehet találni, ne mi keressük ki. Mit gondoltok? Karmelaposta 2008. január 6., 02:22 (CET)

Telefonkönyvek elérhetőségét meg tudjuk adni. Aki olasz telefonszámot keresett, annak megadtam pár oldalt, ahol kereshet (ezeket a neten találtam természetesen - ellenőrizni nem tudtam őket, de ez már innentől az illető egyéni problémája). misibacsi vita 2008. január 6., 18:04 (CET)
Igen, ezzel egyetértek, a telefonkönyv elérhetőségét adjuk meg. Viszont ennél többet aztán ne is válaszoljunk az ilyen kérdésekre szerintem, nehogy már ránkszokjanak ilyesmivel. Karmelaposta 2008. január 6., 19:23 (CET)


K:WP-TUD

A Kategória:Tudakozót elláttam egy táblázattal, hogy könnyebb legyen megtalálni a visszatérő esetekhez való sablonokat. Karmelaposta 2008. január 8., 17:53 (CET)

Ihlet?

Engem a Tudakozó ihletett meg? Nem is tudtam :) De maradjon, marketingszempontból jó, hogy ha sok van kinn, látják, hogy értük vagyunk ;) – al-Mathae Vita 2008. január 10., 19:06 (CET)

Én tényleg asszittem. :-) Karmelaposta 2008. január 11., 15:51 (CET)

Sablon:Tudakozó-szótár

A {{Tudakozó-szótár}}-t arra az esetre hoztam létre, amikor a kérdés nem egy enciklopédiai cikk tartalmának felel meg, hanem szótár után kiállt. Kérlek titeket, hogy inkább ezt használjátok, még akkor is, ha rögtön tudjátok a választ és viszket. Jobb lenne, ha nem vezetnénk itt be, hogy mi lapozzuk fel a szótárt a nebulók helyett. Karmelaposta 2008. január 11., 15:44 (CET) Ha valaki jó magyar online magyar értelmezőszótárt tud ajánlani, kérem egészítse ki a sablont! Karmelaposta 2008. január 13., 00:18 (CET)

Kissé hosszúnak tűnik. Pl. a SZTAKI szótáraknál elég lenne a központi lapra irányítani sztem. – Zimmy szólj be! 2008. február 21., 10:27 (CET)

Fórumozás

Sok olyan jó kérdés jön, amihez anyagot gyűjtve tényleg alapját képezhetjük egy cikknek, vagy ami kiegészítést hozhat egy cikkhez.

A nem enciklopédiába való pl. technikai tanácskérésnél (példa) adjunk meg inkább egy fórumot, ami illetékes ilyesmire, de ne válaszoljuk meg a tudakozóban a kérdést. Ha bejelentkezett szerkesztőről van szó, akkor írhatunk a vitalapjára.

Tudom, hogy jólesik segíteni, de erre nem a wikipédia tudakozója a megfelelő hely.

Mindig az a döntő, hogy a kérdés egy enciklopédia cikk témája lehet-e? Hogy joggal keresett-e az illető egy wikipédia cikket az adott tartalommal?

Ha mi nem vagyunk következetesek abban, hogy mi való ide, akkor hogy várhatjuk el azt a kérdezőktől?

Egyetértetek velem ebben?

Karmelaposta 2008. január 13., 07:09 (CET)

Nem teljesen, több okból.
  • Nem mindegyik kérdés lesz megfelelő témája egy szócikknek
  • A kérdésre adható válasz nem ad ki egy szócikket, de beletartozhat egy meglévő szócikk témájába (szerintem ilyen volt az USB-s kérdés)
  • A kérdező nem dönti el előre, hogy ide való-e a kérdés, vagy máshova, ő csak kérdez valahol
  • Azokra a kérdésekre kell gyorsan kitenni a "nem idevaló" sablont, amikre egyértelmű, hogy itt nem szabad válaszolni: pl. orvosi, jogi, pénzügyi stb. tanácsadást nem folytatunk

misibacsi vita 2008. január 13., 08:59 (CET)

Ha egy-egy kérdező ugyan nem is tudja esetleg, hogy mi az amit egy enciklopédia cikkeiben kell keresni, de mi remélem tudjuk.
Ha megpróbálunk mindent megválaszolni, akkor azt a benyomást keltjük, hogy itt még egy szokásos fórumról van szó.
Ennek a Tudakozónak az a célja, hogy kiegészítse a Wikipédiát.
Más jellegű dolgoknál szvsz csak azt adjuk meg, hol kap választ, ne szoktassunk ide mindenkit mindennel.
Karmelaposta 2008. január 13., 10:15 (CET)

Archív lapok szerkeszthetősége

áthoztam a vitalapomról Karmelaposta 2008. január 15., 11:56 (CET)

Szia, Karmela! Valahogy meg lehetne-e oldani, hogy a hét változásával már ne legyen elérhető a régi archivum? Ma már a harmadik hét van, és még mindig helyeznek el kérdéseket a második heti archivumban. Látom én, hogy mindenhol át van javítva a link, de mégis. Vajon mi lehet az oka? Hogyan tévednek a kérdezők az elmúlt heti archívumba? – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. január 15., 05:37 (CET)

Kösz hogy szóltál! A legvalószínűbb, hogy a böngészőjükben bekönyvjelzőzték a hetet, úgy kerültek oda. De az is lehet, hogy a fejrészben kattintottak egy archivált hét számára.
Ha hétfőnként beírjuk az archívba süllyedő lap elejére: {{subst:noedit}} akkor eltűnik a szerkesztés felírat a szakaszcímek mellől, ha pedig a lapteteji „szerkesztés”-re kattint valaki, akkor a megnyíló szerkesztőablakban látja a figyelmeztetést.
A fejrész szövegén is változtattam.
Karmelaposta 2008. január 15., 06:41 (CET)

Én is ezt akartam jelezni, ma is írt valaki a Wikipédia:Tudakozó/Archívum/2008-2 lapra (ezt átmozgattam az aktuális 3. hetibe, de az nem jó, hogy a nem aktuális lapok mindenki számára szerkeszthetők maradnak). Kérdeztem annak idején, honnan fogják tudni a delikvensek, hogy melyik hét van? Szerintem csak az tudja, akinek egy papírnaptár van az orra előtt (mint nekem most, különben fogalmam se lenne, hanyadik hét van...). Csak abba kellen megengedni nekik az írást. A válasz késhet 1-2 napot, és az akkor már lehet a múltheti oldal is, tehát a válaszolóknak a szerkesztést továbbra is engedélyezni kell. Egyébként nehéz dolog, mert anonok is válaszolnak a feltett kérdésekre, de ha másképp nem megoldható, akkor az anon-szekesztéseket a régi lapokra le kell tiltani. misibacsi vita 2008. január 15., 11:25 (CET)

Az nem olyan nagy tragédia, ha a még látható múlt hétbe beleszerkesztenek az olvasók, fő hogy hozzáférhető legyen a válaszadás számára.
A régebbi hetekkel kapcsolatban várjuk most már meg, hogy a frissen bevezetett megoldásom tényleg megoldás-e.
Még spekulálok a megoldáson, hogy a hetek számozása és a dátum közötti összefüggést könnyebben meg lehessen találni. Karmelaposta 2008. január 15., 12:06 (CET)

Mindenki, Aki Fejből Válaszol

Szépen kérlek, add meg mindig a forrást is a válaszaidhoz! Még ha rögtön fejből tudod is, kérlek adjál meg mindig egy hivatkozást.
Több okból is szükség van erre:

  • Ellenőrizhetőség, ugyanúgy, mint a Wikipédia bármely más helyén.
  • Segítség a kérdezőnek, hogy máskor hol nézhet utána.
  • Reklám a Wikipédiának, ha sikerül egy Wikipédia cikkre mutatni.
  • Jelzés a potenciális szerkesztőknek, ha nem volt hozzá anyag a Wikipédiában.
  • Példamutatás, hogyan kell a Wikipédiában szerkeszteni.

Előre is köszönöm. Karmelaposta 2008. január 15., 14:53 (CET)

Nehéz ügy, mi van akkor, ha nincs hivatkozható szócikkünk? Álljak neki forrást keresgélni a neten az összes állításomhoz? Szerintem sokszor csak lustaságból kérdeznek minket, ugyanúgy a kérdező is meg tudná keresni a választ, ha rászánná az időt. A kérdező azonban kényelmes, nem akar időt pazarolni a keresgélésre (kinek is fontos az a válasz??), akkor én miért pazaroljam rá az időmet? Az én időm is van olyan értékes, mint az övé. Valamilyen válaszért jön, azt megkapja, mi kell még??
A témákban eddig még sok ismétlés nem volt (legfeljebb házi feladatok környékén...), tehát igazából nem tudjuk felmérni, konkrétan milyen cikkekre lenne nagyobb igény, miket kellene megírni. De az kijelenthető, hogy:
A világ összes szócikkét nem tudjuk megírni!
Vagyis: nem csinálhatunk minden kérdés után egy újabb szócikket. Tehát nem tudom, milyen hivatkozást adjak meg, hogyan jelezzem, hogy nincs hozzá anyag? Párszor jeleztem a kulcs megadásánál, ha egy fontos fogalom szócikke hiányzik, erre gondoltál? misibacsi vita 2008. január 15., 19:44 (CET)
reMisibacsi
  • A kulcs csakugyan alkalmas arra, hogy megmutassa, ha egy fontos fogalom szócikke hiányzik. Örülök neki, hogy már nem csak én egészítem ki a kérdéseket a kulcsokkal. Az is egy jelzése a hiányzó cikknek, hogy külső forrásra kényszerülünk.
  • „Kinek is fontos az a válasz?” – elsősorban nekünk. A minőségét is mi határozzuk meg, ne a kérdező nivójához igazítsuk. Amire nem tudok szinvonalas és forrásokkal alátámasztott választ adni, arra nem válaszolok. Majd válaszol más.
  • „Nem csinálhatunk minden kérdés után egy újabb szócikket.” – Valóban nem. De egy-egy választ mégis felfoghatunk úgy, mint egy mini-szócikket, egy szócikk-csírát.
  • „Álljak neki forrást keresgélni a neten az összes állításomhoz?” – Igen.

Karmelaposta 2008. január 15., 22:37 (CET)

Egyébként melyik válasszal volt olyan probléma, hogy nincs benne hivatkozás? Egyetlen ilyet találtam saját részemről, azt, amit az USB-s kérdésre írtam. Az biztosan nem volt még benne az USB cikkben, a többinél a meglévő cikkekre szoktam hivatkozni. misibacsi vita 2008. január 17., 13:54 (CET)

reMisibacsi: Elnézésedet kérem ha személyedben nem jó példát pécéztem ki. Örülök neki, hogy megadod a forrásaidat. Már ki is vettem a személyes megszólítást a szakaszcímből. Karmelaposta 2008. január 18., 19:01 (CET)

Pff, eklatáns példa a "hol van Párkányban állatkereskedés" című kérdés. Javaslom a Kisállatkereskedések Párkányban című szócikket. Ne vegyük már ennyire komolyan magunkat, ha valaki fejből tudja a választ, írja úgy. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2008. január 17., 21:42 (CET)

reData Destroyer Az olyan témákra, amiről nem készülhet cikk, mert nem egy enciklopédiába való, a megfelelő sablonnal jó válaszolni a Kategória:Tudakozó készletéből.
A párkányi állatkereskedést egyébbként a jópofasága miatt kivételnek tekinteném.
Szerintem már észrevehető a hatása annak, hogy némely témában következetesek vagyunk. Az a benyomásom, hogy ritkulnak a családkutató kérdések. Karmelaposta 2008. január 18., 19:21 (CET)

Mint a(z időnként) „fejből” válaszolgatók egyike úgy gondolom, nem kissé javítaná adatolásomat néhány kézreálló sablon. Csodálatos, hogy van Magyar nagylexikon sablonunk, de tudnék örülni forrás megjelölésére pl. egy Sablon:Bakos sablonnak is — és ha netán megcsinálná vki hozzáértő, bizonyára vérszemet kapnék, és tán kérnék még kettőt-hármat...

P/c vita 2008. február 9., 20:56 (CET)

Túl hosszú és bonyolult a felvezetés

Nem nagyon jártam még erre, és természetesen nem akarom senkinek a munkáját lebecsülni, csupán egy észrevételt tennék. Ismét abba a hibába estünk, ami általában az összes speciális Wikipédia oldalra igaz: túl hosszú és bonyodalmas az egész felvezetője, egy kezdőből kiindulva, mire az ember végigolvassa, hogy mit hogyan kell csinálni, hogy valamilyen információhoz jusson, elmegy a kedve az egésztől. Az ilyen oldalaknál, ahol segíteni akarunk, véleményem szerint minél rövidebb, tömörebb, legfeljebb 10 soros szöveg kellene arról, mit hogyan kell csinálni. Mert ha ilyen hosszú, nem fogja senki végigolvasni, és el fogja azokat a hibákat követni, amit éppen nem kellene. – El Mexicano (taberna) 2008. január 18., 19:07 (CET)

Egyetértek veled, tényleg túl hosszúra sikeredett, mire készen lett. Pedig magam is azzal a szándékkal álltam neki, hogy minél rövidebb legyen.
Talán az lesz egy megoldás, hogy a válaszadóknak szóló szöveget csak belinkelem, és a főoldalon csak az marad, ami a kérdezőknek szól. Karmelaposta 2008. január 18., 19:14 (CET)
Módosítottam itt meg ott. Most jobb, nem? Karmelaposta 2008. január 20., 02:21 (CET)

A gugli a mi Tudakozónkról

A „Tudakozó” szóra kerestem, és a sokadik helyen ezt láttam:

Wikipédia:Tudakozó - Wikipédia

Ha egy kérdés nem enciklopédia cikkbe kívánkozó általános ismereti jellegű, akkor utasítsd el udvariasan. Ehhez segítséget nyújtanak a Tudakozó sablonjai. ...
hu.wikipedia.org/wiki/Wikipédia:Tudakozó - 363k -
Tárolt változat - Hasonló oldalak

Karmelaposta 2008. január 22., 11:27 (CET)

Azt szeretném megtudni, hogy

  • Áthozva az archív lapról

Meg kell szüntetni ezt a sablonszöveget: Azt szeretném megtudni, hogy , mert igaz, hogy lehetne használniuk a kérdezőknek, de nem teszik, és inkább zavaró, hogy ott van ez a szöveg. Ugyanez az "Aláírás"-ra is vonatkozik. Fölösleges. Ott az IP-cím, kész. De az nem aláírás. Az üres "kérdés"eket kellene valahogy kiszűrni inkább, mert azokból egyre több van... misibacsi vita 2008. január 24., 22:06 (CET)

Kiveszem az Azt szeretném megtudni, hogy-t, bár az az érzésem, hogy azóta többen vannak, akik rendesen megfogalmazzák, hogy mit akarnak. Sokan azonban ki sem törlik, de fel sem használják, és így elég idétlenül néz ki. Karmelaposta 2008. január 24., 22:59 (CET)

Profil

A profil (így, határozott névelővel) nem törölhető. Legfeljebb változtatható, pl. plasztikai műtéttel (baltával stb.)

P/c vita 2008. január 27., 08:08 (CET)

Személyeskedés a Tudakozóban

Kedves User:Sóhivatal! A Tudakozóba mindenféle kérdező felbukkan. Van köztük okos, van aki kevésbé az. Többnyire udvariasak, némelyek nem. Nem lenne jó, ha válaszadás mikéntjét és hogyanját a második csoportból kikerülőkhöz igazítanánk.
Sok értékes választ adsz a Wikipédia:Tudakozóban, és ezt nagyon köszönöm neked. Arra kérnélek azonban, hogy tartózködjál a kérdezők megbántásától, erre senkit semmi nem jogosít fel.
Ez a megjegyzésed kifejezetten személyeskedő volt szvsz, és már nem először: [1]
Az lenne a javaslatom, hogy ha egy kérdést bosszantónak találsz, akkor egyszerűen ugord át, ne foglalkozzál vele, de semmiképpen se adjál olyan választ, ami sértő lehet, akármit gondolsz is az illetőről.
P/c megoldását is jónak tartom, itt, az előző bekezdésben – idejött, és itt mondta el nekünk a megjegyzését.
Karmelaposta 2008. január 27., 23:53 (CET)

A webkereső használatát kéne megtanítani

Tulajdonképpen nem arról van szó, hogy a wikipédisták okosabbak, vagy nagyobb tárgyi tudással rendelkeznek a kérdezőknél, hanem csak hatékonyabban képesek használni a webes keresőket.

Nem tudom magyarul van-e olyan lap, ami a webes keresés alapjair tanítja meg az olvasót.

-- ny miheznemkelladmin? 2008. január 29., 00:31 (CET)

Ezen már én is gondolkodtam, sok itteni kérdést látva, hogy az emberek egyszerűen nem tudják használni a keresőket, vagy nem ismerik. Lehetne egy Google keresőmezőt (jó nagyot, középre) betenni a tudakozó kezdőlapjára, de akár még egy Wikipédiásat is, mert láttam sokan olyant kérdeznek amiről van cikk, ezek szerint nem tudják a Wikipédia keresőjét sem használni.– Immanuel 2008. január 29., 10:28 (CET)

végtelenül ismétlődő kérdések

Ki mondta: aki meg van koronázva a szent koronával, még ha ökör volna is, szent és sérthetetlen

Unalmas és ugyanakkor idegesítő 5x alkalommal olvasni, az ilyen kérdéseket egyszerűbb lenne egyből törölni.

(ugyanakkor támogatom a keresőmező középre helyezését és megnagyobbítását!)

Másrészt azt javaslom, hogy kérdezzük meg a kérdezőt: mire kell neki az információ???

Gyanítom, hogy ebben az esetben pl. egy iskolai vetélkedőről, házi feladatról vagy valamelyik netes portál aktuális nyerő kérdéséről lehet szó. Ez az infó statisztikai célokra lenne jó, no meg talán pár emberkét visszatartana a fölösleges kérdezéstől. misibacsi vita 2008. január 30., 14:38 (CET)

Már egy sablont akartam javasolni, hogy ne kelljen mindig beírnia szegény Karmelának az egsézz szöveget... :D SLüzzenet 2008. január 30., 22:56 (CET)

Kopi és Péjszt a barátaim. Sajnos nem válaszolnak, hogy mire kell. Majd elmúlik. Lesz más. Karmelaposta 2008. február 1., 01:16 (CET)

Nem utólag kell kérdezni, hanem a kérdésfeltevéskor legyen ott a szöveg: "Írd meg, mihez fogod felhasználni a kérdésedre kapott információt". Ha erre nem ír semmit, látható, hogy nem veszi komolyan magát a kérdező.
Egyébként a "ki mondta, mikor mondta, melyik a leghosszabb, legnagyobb" kérdések nem ebbe a lexikonba valók, illetve nem lehet könnyen megtalálni az ilyen kérdésekre a választ, ahhoz az összes, a témához kapcsolódó szócikket el kell(ene) olvasni.
Végső soron ez lenne a cél, nem? Hogy minél többen olvassák a lexikont. Mi meg ehelyett gondolkozunk helyettük, megkeressük, kivonatoljuk, fellapozzuk, a szájukba rágjuk, kiikszeljük, hogy A, B vagy C a helyes válasz, és hány betűs szót kell beírni a rejtvénybe...
Még egyszer javaslom a
keresés a lexikonban:

szövegmező középre helyezését, és nagybetűvel való kiírását! Kezdőként nekem is furcsa volt, hogy a keresés oldalt el van bújtatva, ráadásul 2 gomb tartozik hozzá...
Valamilyen oknál fogva vagy könnyebben megtalálják a "Tudakozó"t, mint a "keresés"t, vagy a személyes kapcsolat varázsa mindenkit ide vonz... :-) misibacsi vita 2008. február 1., 11:21 (CET)
Megváltoztattam a keretes szöveget. Hogy használni fog-e? A vak is aszonta, hogy majmeglássuk. Karmelaposta 2008. február 1., 13:47 (CET)

Szerkeszthetőség

A kérdést áthoztam az WP:AÜ-ről ide

miért nem tudok választ adni a tudakozóban?– Mammer vita 2008. február 1., 16:38 (CET) úgy értem, miért nem tudom "szerkeszteni"– Mammer vita 2008. február 1., 16:39 (CET)

csak a "mai"-kra lehet válaszolni? a tegnapi meg nem válaszoltakra már nem?– Mammer vita 2008. február 1., 17:07 (CET)

Mit mond, ha rákattintasz a „szerkesztés” szövegre? Karmelaposta 2008. február 1., 17:10 (CET)

semmit, nincs "szerkesztés" szöveg...például a "milyen színű a tükör" kérdésnél– Mammer vita 2008. február 1., 17:12 (CET)

Miért ne lehetne? Nálam van szerkesztés link és működik is. Egyébként ma hajnalban új rendszer lett bevezetve, így a Wikipédia:Tudakozó/Archívum/Most oldalon csupán a mai kérdések találhatóak meg, a korábbi napoké a Wikipédia:Tudakozó/Archívum/2008-01-31, Wikipédia:Tudakozó/Archívum/2008-01-30 - és így tovább - címen vannak. //Danivita·ʒ·ɘ 2008. február 1., 17:15 (CET)

Megj: egyedül a 2008. január 28-i kérdések (és a többi nap) melletti szerkesztés link nem működik, de ha beindítják az új parsert, elméletileg el fog tűnni. //Danivita·ʒ·ɘ 2008. február 1., 17:16 (CET)

reMammer:
A kérdés a Wikipédia:Tudakozó/Archívum/2008-01-31 lapon van. Megnéztem a laptörténetet, ma már sokmindenki írt választ rá. Nem értem. Valahogy a te beállításaiddal függ talán össze. Karmelaposta 2008. február 1., 17:19 (CET)

: aha, a linken keresztül van "szerkeszthetőség", da ha a baloldali "Tudakozó"-n át megyek, akkor nincs:(:(:(

Mammer vita 2008. február 1., 17:22 (CET)

Kérlek nézd meg most, hogy mi a helyezet ha a baloldali "Tudakozó"-n át jössz? Karmelaposta 2008. február 1., 17:41 (CET)

Zűrzavar

Elnézést kérek, a mai zűrzavarért. Az én tévedésem folytán két „Most” lap is üzemben volt, párhuzamosan. Remélem, hogy most sikerült rendbehoznom a dolgot. Még ellenőrizgetem, hog mindent rendesen átvezettem-e a legális Most-lapra: Wikipédia:Tudakozó/Archívum/Most.

Ha gyors beavatkozás kell, akkor írjatok a vitalapomra, ott veszem észre a leghamarabb! Karmelaposta 2008. február 2., 11:28 (CET)


Keresőablak

a témát áthoztam a vitalapomról Karmelaposta 2008. február 6., 11:03 (CET)
Szia, Karmela! Új öklet! Látom, hogy már van visszatérő vendégünk is a tudakozóban. Ebből adódott az ötletem, hogy meg kellene valahogy kérdezni azokat, akik kérdéseket tesznek fel, hogy milyen módon használják a tudakozót. Tehát hogyan teszik fel kérdéseiket. Lehet, hogy válaszaikból kaphatnánk olyan információt, ami segítene a rendszer finetuningjában, már ami a műszaki részt illeti. Bár mostmár nagyon jó a helyzet, amennyire látom.
Azt jól érzékeltem, hogy a kulcsokon kívűl kerülni szeretnéd a linkek alkalmazását a válaszokban, inkább felhívod a delikvenset, hogy inkább ő maga üsse be az adott kifejezést a keresőbe, ezzel is serkentve a Wikipédiát felhasználók népes táborát? – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. február 6., 10:37 (CET)

Igen, ha a kérdezőnek mindössze annyi lett volna a dolga, hogy a keresett szót beírja a keresőablakba, akkor szerintem jobb ha nem tesszük oda a kész linket rákattintásra. Az összes többi esetben viszont jónak tartom a belső hivatkozások kattinható megjelenítését. Karmelaposta 2008. február 6., 11:03 (CET)


Kategória:Tudakozó ihlette

Próbaképpen bevezettem egy új kategóriát: Kategória:Tudakozó ihlette. Azokra a cikkekre tennénk, amik a Tudakozónak köszönhetik születésüket. Egyelőre csak 11 cikk van a kategóriában.
Úgy gondoltam, hogy tájékoztat arról, hogy mi az, amit a Wikipédiában keresnek. Ez az olvasóknak is érdekes lehet. A szerkeszőknek meg mindenképpen: az ilyen cikkeket érdemes gyorstempóban jó szintre hozni.
Mi a véleményetek, megtartsuk? Felesleges?
Karmelaposta 2008. február 7., 12:28 (CET)

Szerintem egy próbát mindenképpen megér. - Tamás vita 2008. február 7., 20:14 (CET)

Én mérnökember vagyok: csinálni kell, aztán majd kiderül, van-e rá igény, van-e belőle haszon. Ha van, folytatni/fejleszteni kell. Ha nincs, el kell dobni.
P/c vita 2008. február 7., 20:14 (CET)

Nem tudom, kell-e. Mi lenne az anyakönyvtára, ami minden cikkre illik. Csak a teljesen új cikkek kerülnének ide? – Ksanyi vita 2008. február 7., 20:21 (CET)


Jó dolog ez, ha meg egy témával kapcsolatban több kérdés is van, az mindenképp egyértelmű jelzés felénk, hogy szükség van a róla szóló szócikkre. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2008. február 7., 20:23 (CET)

A kulcsok mutatják azt, hogy a tudakozók mit keresnek. Ez a kategória azt mutatja, hogy mi az amit keresnek ÉS eddig nem volt róla cikk ÉS valakinek volt kedve megírni. Szerintem tehát amire szántad (olvasói igények jelzése), arra nem jó. De mivel a kategória már létezik, hadd maradjon, lehet, hogy valami másra jó lesz - tehát P/c +1. – Hkoala 2008. február 7., 20:31 (CET)

 megjegyzés Az egyik válaszomba megadtam vagy tiz címszót/kulcsot, mert valószínűsítem - később a kulcsszó kereső megtalálja és haszát vehetjük. De sajnos minden mindennel összefügg = az e antigén kérdésnél kb 50 címszóra volna szükség ahoz, hogy a kérdésre megfelelő/kielégítő választ lehessen adni. Volna egymondatos válaszom is, de nem értene belőle semmit. Kíváncsi vagyok ki és milyen módon fogja megválaszolni. Talán ha a kérdés okát is leírta volna a kérdező.... - Üdv. » KeFe « vitalapom 2008. február 7., 20:47 (CET)

A tudakozó kérdezői és a Wikipédia olvasói közönsége nem feltétlenül azonos. A tudakozóban sok olyan kérdés van, ahol a kérdezője egyszerűen nem vette a fáradságot, hogy kérdését akár egy webes keresőbe, akár a Wikipédia keresőjébe beírja. Ez nem azt jelenti, hogy a kategória haszontalan. A wikitörténészek pl. biztosan örülni fognak neki... P/c +1 Samat üzenetrögzítő 2008. február 7., 20:49 (CET)

Én már egyszer elmondtam, de elmondom mégeszer: fölösleges. Ez a kategória nem csak azt mutatja, mit keresenk, hanem azt, hogy mi nem volt mikor keresték, aztán valaki megírta. Ha arra kíváncsi valaki mit keresett egyszer valaki a tudakozóban, akkor az összes olyan cikkre kéne kategóriát tenni amit kerestek, arra is ami már meg volt írva (Remélem erre nem kerül sor). Szóval ez nekem nem logikus és ezért látom fölöslegesnek, sőt haszontalannak. De ha kell felőlem elfér...– Immanuel 2008. február 7., 21:00 (CET)

+Ha nagyon fontos valakinek wiki-történet vagy mi szempontjából, akkor lehet egy lista, ami tartalmazza ezeket a cikkeket. A kategória szerepe más, legalábbis az én értelmezésem szerint.– Immanuel 2008. február 7., 21:14 (CET)

Ha mindenáron kell ilyen, akkor inkább a vitalapokat kategorizáljuk, mert ez amolyan „belső” dolog, nem valószínű, hogy az olvasókat érdekelné. De szerintem se létfontosságú ez a kategória. – Alensha üzi 2008. február 7., 21:16 (CET)

Inkább a Wikipédia:Kért cikkek oldalon kellene jelölni, hogy a cikk ötlete honnan származik. Nem érzem indokoltnak egy cikk kiemelését csak azért, mert a Tudakozóban kérte valaki. Ez csak a Tudakozó fontosságát demonstrálja, egyfajta reklám, de nem gondolom, hogy önmagában hasznos lenne valamire. A kért információk általában éppen hogy nem fontosak, inkább csak egy-egy kiugró adatra, vagy különlegességre kíváncsiak (a házifeladatok meg vetélkedők megoldása mellett). Van erre a célra Keresztrejtvény-lexikon (nem ismerem), de bizonyára ehhez hasonló, összefüggéstelen adatok halmaza. Nem hiszem, hogy érdemes lenne elmenni ebbe az irányba. misibacsi vita 2008. február 7., 22:36 (CET)

Asszem Alenshának igaza van, jobb a Tudakozóra való utalást a vitalapokra korlátozni. Danival azon spekulálunk, hogy a vitalapokra kerüljön rá egy utalás, ha a Tudakozóban valamilyen anyaggyűjés történt a témához. Ha ez megvalósul, akkor az feleslegessé teszi a „Tudakozó ihlette” kategóriát is. Karmelaposta 2008. február 8., 06:31 (CET)


 támogatom Támogatom azt az ötletet, hogy valahol feltüntessük, az ötlet a Tudakozóból származik. Az életben, mindennek a "hasznosságát" statisztikai felmérésekkel is bizonyítjuk. Nekem hosszabb távon hasznos, mert visszatekintbe a megvalósult dolgokról, a jövőt megtervezve trend készítését teszi lehetővé. Ugyanis az életutam minden mozzanatánál valamiféle tervkészítésre szükségem van (a sokféle lehetőség miatt). Az aggályom azt, hogy ha nem lehet automatizálni, akkor nagy "élőmunka" szükséglete lesz, mert véleményem szerint a tudakozó meghonosodáásával mértani hatványként fog szaporodni.– Sóhivatal 2008. február 8., 07:22 (CET)

Vitalapon sablon és/vagy kategória legyen szerintem. – Rodrigó 2008. február 8., 10:30 (CET)

Szerintem is a vitalapon kellene feltüntetni. – Mr Steve vita 2008. február 8., 12:06 (CET)

Nem akarok nyersnek tűnni, de ennek a kategóriának nem látom értelmét. A Tudakozón belül csinálunk listát az ilyen cikkekről, vagy jelentősebb kiegészítésekről, nem gondolom, hogy kategóriát kellene gyártani a cikkeknek. Ez maga után vonná azt a mozgalmat, amelyben cikkeket aszerint is kategorizálnánk, hogy megírásukat mely "múzsa csókja" ihlette. Erre szerintem nincs szükség egy lexikonban. – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. február 8., 12:58 (CET)

Lista és kategória sajnos nem mindig külöbözik, hiszen ott van pl a színésznők listája ami egyazegybe egyezik a Kategória:Színésznőkkel (a listaoldal lapján ott a kitétel, hogy ide azokat listázzák, akikről van már cikk). Az ilyen listázás felesleges, tehát vagy kategóriának kell lennie, vagy listának, a kettő legyen szíves zárja ki egymást. (ezt írhatnám a kocsámafalra is). Szerintem az jobb megoldás (legalábbis nekem jobban tetszik) hogy a vitalapokat kategorizáljuk. A listát karban kell tartani, egy kategóriához hozzáadni meg sokkal egyszerűbb. (bár azért mindkét fajta feladatot el kell látnia valakinek, aki vállalkozik rá)

Egyébként: ez mostmár komolyan kezd érdekelni, hogy léteznek wikitörténészek vagy ez csak szóbeszéd? SLüzzenet 2008. február 8., 17:22 (CET)

Amikor utoljára láttam, még megvolt a kategória... SLüzzenet 2008. február 8., 17:23 (CET)

Emlékezzetek a „v” sablonra!

Egy kérés a szorgos válaszolókhoz:
Ha úgy érzed, hogy kielégítően megválaszoltad a kérdést, akkor írd oda a kulcs elé, hogy {{v}}.
Ez lesz belőle:

Megválaszolva. Ha további kiegészítést akarsz tenni, akkor kattints a szakaszcím mellett a [forrásszöveg szerkesztése] feliratra.
Ha új kérdést akarsz feltenni, kattints ide!

Ne riasszon el azonban, ha egy kérdésnél ott látod ezt a jelet. Fűzzél nyugodtan további kiegészítéseket hozzá, ha jónak látod.

Kérlek írjátok oda a szakasz elejére, nem nagy munka, és mindenkinek megkönnyíti a még megválaszolatlan kérdések megtalálását. Nekem most egy csomó időm elmegy azzal, hogy egyenként kinyitogatom a szakaszokat, beleírom, lementem.

Karmelaposta 2008. február 10., 22:05 (CET)

Kedves Karmela!
Olyankor nem teszem ki a sablont, ha úgy érzem, a válasz nem teljes, jócskán volna mit hozzátoldani:
P/c vita 2008. február 10., 23:45 (CET)

Akkor persze teljesen igazad van azzal, hogy nem irod oda, hogy megválaszolva. Ebben az esetben azonban jó lenne, ha utalnál a nem-teljességre valahogy, hangsúlyozottaban, mint most. Ezt még ki kéne találni, hogy hogyan. Hmm. Mondjuk hozzáírhatnál a végéhez még egy szót az aláírásod után, így:

Kiegészítések:

Azt hiszem ez elég jól kifejezné a nyitottságot. Karmelaposta 2008. február 11., 00:33 (CET)

Hacsak úgy nem... O.K.:
P/c vita 2008. február 11., 00:51 (CET)

6 betűből áll és ...aksz a vége

Ide akarjuk-e szoktatni a keresztrejtvényfejtőket? Mert ha nem, akkor akármilyen jólesik megadni a helyes választ, jobb helyette a következő sablont használni:

{{Tudakozó-rejtvény}}

Szeretném, ha nyilatkoznátok arról, hogy keresztrejtvény-segédletnek tekintjük-e magunkat? Én ezt őszintén szólva nagyon nem szeretném. Karmelaposta 2008. február 7., 19:19 (CET)

Szerencse a lelkes válaszadónak, elkerültük azt, hogy cinikus megjegyzéseket tegyek :) Egyszóval támogatom a sablont. - Tamás vita 2008. február 7., 20:16 (CET)

 támogatomP/c vita 2008. február 7., 20:17 (CET)

 támogatom - a házifealadat-sablonhoz hasonlóan ilyen is kell. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2008. február 7., 20:20 (CET)

 támogatom - az efféle kérdés elutasítását, de lehet, hogy praktikus lenne az elutasító-indokokat egyetlen sablonba összeszedni, ami egy részletező lapra röpíti a "rosszul" kérdezőt, hogy ott válogassa ki az illető, vajon miért nem kapott értékelhető választ. (Az önálló problémamegoldó tanulást mint módszert mindig többre értékeltem ... :)– Nullextrakadémia vita 2008. február 7., 20:25 (CET)

 támogatom - de érdekesebb, a rejtvényen túlmutató kérdéseknél ne használjuk – Villanueva vita 2008. február 7., 20:28 (CET)

 ellenzem a sablon-válaszokat. A tudakozóban már így is sok a sablon, kezd olyan lenni, mint a XXX cég automata telefonos menüje. A következő lépés az lesz, hogy bot válaszol? Szerintem mindegy, hogy valaki házi feladat vagy keresztrejtvény okán üti fel a lexikont vagy kérdezi meg a tudakozót. A válaszadás nem kötelezettség, ha valakinek nincs kedve vagy ideje, ne válaszoljon. De ha válaszol, akkor azt tegye személyesen. – Hkoala 2008. február 7., 20:36 (CET)

 támogatom - Üdv. » KeFe « vitalapom 2008. február 7., 20:39 (CET)

 ellenzem, belefér egy tudakozóba. – Immanuel 2008. február 7., 21:02 (CET)

 tartózkodom Karmela és Hkoala megközelítésének is van előnye-hátránya. Az egyik, hogy úgyis mindenféle kérdést feltesznek, amire majd mind kitaláljuk, hogy ezt igen/ezt nem? Igazából ki dönti el? Mert lehet, valakinek éppen a „hány kolibrifaj létezik” vagy a „kik voltak a pápák sorban” válaszolás okoz örömet (általában a wikire elég hivatkozni), valakinek meg a növények beazonosítása (amit eddig automatikusan visszautasítottunk, pedig van köztünk botanikai érdeklődésű szerkesztő, és a weben is sokkal nehezebb választ találni rá). Másrészt viszont tényleg csökkenteni kéne (de legalább nem növelni) az olyan kérdések számát, amik pl. egy egyszerű google kereséssel biztosan könnyen megoldhatók lennének a kérdezőnek, vagy a keresztrejtvényét/házi feladatát szeretné velünk megoldatni. Mindenesetre megfontolandónak érzem Nullextrakadémia (ha már úgyis új név, legalább rövid lenne!) javaslatát, hogy ne sablonokkal legyen tele a lap, hanem csak egy kicsi sablon legyen linkkel, ami felsorolja, hogy minematudakozó. Samat üzenetrögzítő 2008. február 7., 21:08 (CET)

re Nullextrakadémia: majd rövidítjük úgy, hogy Nulla... :D – Alensha üzi 2008. február 7., 23:20 (CET)
... és még találónak is érzem... :D – - Üdv. » KeFe « vitalapom 2008. február 8., 06:55 (CET)

A minematudakozó lista tetszik ugyan, de a Tudakozó-rejtvény sablon igyekszik segítséget adni ahhoz is, hogy mégis hova forduljon a kérdező. Ettől aztán nagyon nagyméretű is lett. Nem lenne jó egymás után közvetlenül több ilyet elhelyezni, ha egy ilyen sablon van már a lapon, akkor lehet arra utalni is.

Számomra nem is annyira a sablonnal/sablontalanul kérdés áll a centrumban, hanem az, hogy hajlandóak vagyunk-e teljesen nyilvánvaló keresztrejtvénykérdésekre válaszolni.

Ha ebben nem vagyunk teljesen következetesek, akkor özönleni fognak ezek a kérdések. Mi szüksége van ezekre a Wikipédiának?

A családfakutatók lassacskán leszoknak rólunk, csak néha téved még be ilyesmi, ott bejött a következetesség.

Avval teljesen egyetértek, hogy ha egy kérdés egy kissé keresztrejvényszagú ugyan, de azért jól a wikipédiába illő, érdekes és jól megfogalmazott kérdés, akkor mégiscsak válaszoljuk meg.

Karmelaposta 2008. február 7., 21:12 (CET)

 támogatom — Lehetne kisebb a sablon, túl nagy helyet foglal el (egyébként a többi sablon is elég nagy...) misibacsi vita 2008. február 7., 21:39 (CET)

 támogatom a sablon jó, és az user később is hasznát veheti a linkeknek, ha ügyesen a kedvencei közé teszi– Mammer vita 2008. február 7., 21:43 (CET)
de tényleg, mi az, 6 betű és "aksz" a vége???:D– Mammer vita 2008. február 7., 21:43 (CET)
ArakszNullextrakadémia vita 2008. február 7., 21:49 (CET)

Két témájúvá vált a társalgás:

  1. Hogyan használjunk/használjunk-e egyáltalán sablonokat?
  2. Utasítsuk-e el következetesen a keresztrejtvényfejtőket?

Megpróbálom szétválogatni a két témát.
Megnyitok egy-egy új szakaszt.

Keresztrejtvény

Az eddigiek:

  • Ne szoktassuk ide a keresztrejtvény-fejtőket
  • Aki akar, válaszoljon.
  • Az érdekesebb, a rejtvényen túlmutató kérdésekre válaszoljunk.

Szerintem ha ügyesen alakítjuk a Tudakozót, akkor hasznot hoz a Wikipédiának:

  • ötleteket ad új cikkekhez,
  • anyagot gyűjt a cikkek kiegészítéséhez,
  • új szerkesztőket toboroz,
  • tájékoztatást nyújt arról, mi az amit az olvasók keresnek.

Ehhez azonban úgy kell kialakítani a Tudakozó arculatát, hogy a megfelelő publikumot vonzza ide.
Ha azonban nem vigyázunk, ha azoknak tesszük magunkat vonzóvá, akik nem járulnak hozzá a Wikipédia építéséhez, akkor csak feleslegesen terelünk el szerkesztőket a cikkírástól abba az irányba, hogy a lusták helyett megfejtsék a keresztrejtvényt.
Ezért kellene egységesnek és következetesek lennünk a kérdések megválogatásában.
Karmelaposta 2008. február 7., 22:46 (CET)

  • Miért értéktelenebb a Wikipédia számára az, aki a keresztrejtvény megfejtéséhez kér segítséget, annál, aki a házi feladathoz kér? A házifeladathozlustából még lehet majd wikiszerkesztő, a rejtvényfejtőlustából meg nem? A házifeladatlusta hozzájárul a wikipédia építéséhez, a rejtvényfejtőlusta meg nem?
Nem értéktelenebb. Nem arról van szó (legalábbis nálam), hogy utasítsuk el, mert keresztrejtvényhez kéri. Azt utasítsuk el, aki nem lexikális tudást kér — lásd a címadó végződéses témát, Caruso kevert betűit stb. Ez utóbbi példa szándékos: örülök annak, hogy akinek van hozzá kedve, válaszol az ilyenekre (is). SZVSZ a sablont akkor kéne használni, ha nem válaszol senki, és a kérdést már afféle avétos illat lengi körül.
P/c vita 2008. február 7., 23:46 (CET)
Én pl. egészen biztosan (Madeira helyett)
P/c vita 2008. február 7., 23:47 (CET)

Én ezzel a sablonnal egyetértek, bár jobban tetszenek a kisebb sablonok. Vannak területek egy Tudakozóban, amelyekre nem lehet felkészülve, és amelyeket ab ovo kizár a megválaszolásból. A házifeladat, személykeresés, jogi-, orvosi tanácsok alapvetően ilyenek, ezen nem is vitáztunk. szerintem a keresztrejtvényfejtés is ilyen kell legyen. Természetesen a kérdés feltevésének módjában sok lehetőség rejlik. De igyekezzünk arra irányítani az ilyen kérdezőket, hogy HASZNÁLJÁK a Wikipédiát, ne csak vakon belekérdezzenek az éterbe... – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. február 8., 13:05 (CET)

A keresztrejtvényfejtőket küldjük a Füleshez, a házifeladat-írókat a szaktanárukhoz, mindenki mást a butaságaival pedig Okos Katához. Csak lexikonba illő kérdésekkel foglalkozzunk. OsvátA Palackposta 2008. február 8., 14:58 (CET)

Azért annyira nem kell radikálisnak lenni, mint OsvátA. :) A családfakutatók példáját kell megismételni, akár sablonnal, akár anélkül. SLüzzenet 2008. február 8., 17:30 (CET)

Használjunk-e sablonokat?

Összeszedem a témához az eddigieket:

  • Csak egy sablon legyen, ami a minematudakozó részletezőlapra visz
  • Ha valaki válaszol, akkor tegye személyesen, ne használjon sablont
  • A sablon igyekszik segítséget adni ahhoz is, hogy mégis hova forduljon a kérdező
  • A sablonok legyenek kisebbek
  • A sablonok úgy jók, ahogy vannak

 megjegyzés Ezeket nem lehet előre meghatározni, mindig az adott kérdés, a kérdést feltevő/válaszoló kell hogy eldöntse. Talán egy minematudakozó sablon viszont könnyebben kezelhető lenne, és az sem volna hátrány, ha kissebb lenne. - Üdv. » KeFe « vitalapom 2008. február 8., 07:02 (CET)

 megjegyzés Szvsz elég egy (kicsi) minematudakozó sablon, annyi kiegészítéssel, hogy a részletezőlapon viszont akkor a jelenlegi szótár meg vöröskereszt sablonokban található információkkal együtt még más, viszonylag gyakori kérdéstípusokhoz is szerepelhetnének segítségek (itt városok távolságára, növényhatározásra gondolok). Ezen kívül szükségesnek tartanám egy keresési útmutató elhelyezését is, ahol a google és más motorok használata lenne leírva, mert nagyon sokan a tudakozót, mint egyszerű keresőt használják. Ahogy azt már sokan leírták, sok olyan kérdés jön a tudakozóba, melyek a legalapvetőbb netes kereséssel megválaszolhatók (a kérdés egy szóból áll, vagy a kereséshez nem kellenek operátorok, stb). Ez ma még nem jelent olyan nagy gondot, de a tudakozó látogatottsága nagyon gyorsan bővül, lassan már napi 100 körüli kérdésnél fog tartani.– Cacattila vita 2008. február 8., 07:47 (CET)

  •  tartózkodom Végigolvasván a vitát arra jutottam, hogy a sablonokkal való válszadás valóban nem egy elegáns dolog. (Eltekintve attól, hogy sokszor a kérdésfeltevés módja sem elegáns.) Ugyanakkor gyorssá és érzelemmentessé teszi a kérdés elhárítását. Az elhárító sablonokat akkor használjuk, ha a kérdést huzemos ideig (pl. 6 órán át) nem válaszolja meg senki! – Beroesz 2008. február 8., 07:53 (CET)


(szerk. ütközés után) Minden eddigi hozzászólónak egy kicsit igaza van is, meg nem is. Ha hírverést akarunk a wikipédiának, akkor ötletelnünk kell brainstorming, s ez reklám mentes kell, hogy legyen. Az emberek nagy többsége, ha úgy gondolja, hogy személytelen, nagyon idióta tud lenni, pláne a még neveletlenek. (gyerekek). Én is nagy keresztrejtvényfejtő vagyok, de csak akkor kérek segítséget ha már nagyon nem találok valamit. Ha a gyerek valamit tesz azért, hogy a leckéje kész legyen -lustasága ellenére is- akkor megérdemli, hohy útmutatást adjunk neki, de helyette ne végezzük el a feladatot. A sok keresés rengeteg időm veszi el a tényleges szócikk irástól, pláne ha valamiben nem vagyok biztos és hótt hülyeséget nem akarok irni. Ezért a keresztrejtvény fejtőnek is kell, hogy segítséget adjunk, ha tudunk, s megtisztel bizalmával. Ez szerintem bizalmi kérdés is, mert vmit tudatlanul kiadja magát, s megbízik a wiki helyességében. (Ha van időm, és nem tudok, mit csinálni, akkor jó móka) Itt sem kell kész megoldást adni, de útmutatót, kapaszkodót, igen.

A wikipédia -remélem- nem önmagáért való, s ha nem, akkor az érdeklődőket valami szinten ki kell elégíteni. A mai világ az internetre épül, de azt is ki kell mondani, hogy a neten kivül is van élet. S épp erre mi vagyunk a "jó" példa az írt tudáshalmazból, virtuális világot készítünk. A felvállalt munka szerintem nem egy emberes. Ezért az önkéntesekből létre kéne hozni egy ügyeleti rendszert (hetes, kéthetes, havi) a lehető legtöbb szakterületről, vagy univerzális emberekből.

Ceterum censeo az általános sablonosítás nagyon sok a wikiben, mintha az informatikusok itt élnék ki magukat, de ha valahol szükséges, akkor itt az. Azonban a méreteit sokszor szükíteni kellene és a feltünőségéből is vissza kellene venni. A megismételt kérdéseknél kellene feltünteni, a sokszoros kérdéseket pedig megválaszolatlanul hagyni, vagy az archivumra utalni az eddigiek szerint. Ezt is gépesíteni kellene. – Sóhivatal 2008. február 8., 08:06 (CET) ui. Az élet értelme a 42-es, nem értem az értelmét, egy kicsit ezoterikusnak tünik, ha kell ebben e témában is tudok segíteni.

Második  megjegyzés-em: Egy diszkrét sablont kell készíteni, amelyben 1-3 hivatkozás elfér. A jelenlegi nagyobb sablonok hivatkozásait kigyüjteni egy-három külön lapra témakörök szerint.  példa:

1. Keresők (gugli, yahoo, Wp, stb
2. Egy lapon feltüntetni, hogy a feltett kérdés nem a Wp-be való, mert nem enciklopédikus. Aztán jöhetnek a szótárak, értelmező szótárak, stb
3. Egy lapon feltüntetni, hogy a feltett kérdés nem a Wp-be való, mert nem enciklopédikus. Aztán a megmaradt linkek, illetve azok amelyek megbízható forrásra utalnak. - Üdv. » KeFe « vitalapom 2008. február 8., 12:36 (CET)

Támogatom a sablonok használatát válaszadáskor. Mint fentebb is írtam, a Tudakozó eleve kizár témaköröket a megválaszolásból, nem vállalhatunk felelősséget más emberek életéért, cselekedeteiért. A sablonok ugyanakkor a profizmus látszatát hordozzák, azt közvetítik a delikvensnek, hogy "olyan kérdést tettél fel, amit mi itt, önkéntesek, ezerszer megrágtunk, és már kialakult itt az a gyakorlat, hogy ezekkel nem tudunk és nem is fogunk foglalkozni". Ezzel a módszerrel kiküszöbölhetjük azokat a kérdezőket, akik nem lexikai tudás után érdeklődnek, hanem valamely személyes helyzetükre várnának megoldást. – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. február 8., 13:12 (CET)

 megjegyzés Támogatom én is, de minél rövidebb a sablon, annál jobb. Vannak, akiknek a túl sok betű túl sok gondot okoz.

Jelszó: csakegysablonlegyen. OsvátA Palackposta 2008. február 8., 13:21 (CET)

Csak egy sablon legyen, de az olyan legyen, hogy a fentebb felsorolt minemtudakozón kívül mutasson rá olyan allapokra, ahol megadjuk, hol lehet segítséget találni. Pl.: egy nagy sablon, benne egy link hogy a tudakozó nem szinonimaszótár, plusz egy ilyen vagy hasonló szöveg, hogy: az alábbi linkre kattintva megtalálod, hol találsz segítséget, és a linkre kattintva kijő egy allap, ami felsorolja a magyar Szinomiaszótárt meg a wikiszótárat; ugyanezen nagy sablonon beül a következő alpont, hogy mire való a keresőablak, itt is rámutat a link egy allapra, ahol bővebben megtudja az olvasó, hogy miért nem válaszolunk a kérdésére és így tovább az általános problémák szerint. Ha nem fejtettem ki világosan, akkor létrehozhatok egy modellt a szemléltetésre, ha kéritek. De azt külön jelezzétek a vitalapomra. SLüzzenet 2008. február 8., 17:38 (CET)

Kettővel feljebb ugyan erről beszélek, nem lenne jobb elolvasni mások véleményét, mielőtt ugyan azt mégegyszer leírjuk???? - Üdv. » KeFe « vitalapom 2008. február 8., 20:34 (CET)

Kedves KeFe, elolvastam és nem értettem. ugass le máskor is nyugodtan. SLüzzenet 2008. február 9., 11:17 (CET)

Tétova hozzászólás

Bizonytalan hozzáállásom okán bizonytalanul szólok hozzá, és nem is az alfejezetekben megfogalmazott részletkérdésekhez (amit nézzetek el nekem):

A Tudakozó szándékaiban nagyszerű dolog. Értelmes emberek értelmes kérdéseit megválaszolni, hogy a nemtudásuk valamiről tudássá váljék, és mindenki számra – nagyonis értékes tevékenység.
Az új cikkeket inspiráló kérdések gazdagítják a Wikipédia nevű tudástárat.
A Tudakozó puszta léte emeli a Wikipédia látogatottságát és fontosságát.

Ugyanakkor:

Tökfejek, analfabéták, tréfás kedvű unatkozók és vandálok kérdésnek álcázott marhaságainak és a tartalmas kérdéseknek az aránya, félő, hogy eleve az előbbiek túlsúlyát jelenti.
Meddig győzi a Wikipédia barátságos szerkesztőgárdája, hogy a hülye kérdéseket barátságosan tűrje?
Meddig fog ezzel a terheléssel megbirkózni egyáltalán? Mokorra fárad bele?
Nem tünteti-e föl a Tudakozó a nagyközönség egy értékelhető méretű része előtt a Wikipédiát csak tudakozónak, és észre sem veszik, hogy lényegében nem az, csak fölvállalja még ezt is.

Mindezekre nem ismerem a választ. OsvátA Palackposta 2008. február 8., 09:21 (CET)

Csatlakozó tétova:

A Wikipédia egyik alapelve az önkéntesség: nincs kotta a témaválasztáshoz. Egyes területek gyorsan bővülnek, mások sehogy. Etekintetben fölvállaltan az örökkévalóságig ráérünk.
A tudakozó más műfaj: "majdnemvalósidejű" online szolgáltatás, amire igen hamar rákaptak a népek. Nagy kérdés, hogy a válaszadó önkéntesekre meddig hat az újdonság varázsa, és ha ilyen-olyan okok miatt lohadni kezdene az érzelem hőfoka, netán egyszerűen gyorsabban szaporodnának a kérdezők, mint a válaszolók, akkor kiszállhat-e ebből a szolgáltatásból komoly presztízsveszteség nélkül a magyar nyelvű Wikipédia csapata. – Nullextrakadémia vita 2008. február 8., 09:51 (CET)

Kérdezők/válaszolók száma hat egymásra, a több megválaszoltatlan kérdés inspirál szerkesztőket, és lelohaszt kérdezőket. És fordítva is. PR szempontjából nagyon jónak érzem.– Rodrigó 2008. február 8., 10:36 (CET)

Egy újabb tétova:

A Tudakozót egy nagyon jó ötletnek tartom, reklám értékét pedig kiemelkedőnek, a kérdés komolyságától függetlenül. Ha egy társaságban arról esik szó, hogy egy keresztrejtvényt azért tudta elkészíteni, mert a Wiki (Wikipédisták) segítettek, vagy arról, hogy a házifeladatát megoldották helyette, vagy az általa az interneten nehezen megtalálható egyszerű dolgot megkeresték helyette, ez szerintem egy nagyon jó reklám nekünk. A sablonozással nem igazán értek egyet, nagyon nehéz nem sértően elutasítani valakit, úgy hogy ne maradjon benne tüske, egy oldalnak az elkészülte szempontjából pedig mindegy az oka. Szerintem előbb-utóbb le fog tisztulni a dolog, mert ha lesz olyan aki veszi a fáradtságot, hogy válaszoljon akkor kap választ, ha nem akkor nem, aki viszont választ kap a kérdésére, legközelebb direktbe fogja a Wikit keresni és szerintem ez a célunk. VC-süzenet 2008. február 8., 16:33 (CET)

Egy igazán tétova:

Nem akarok beleszólni, de szerintem azért sok a telefonszámot/nyitvatartást/keresztrejtvénymegoldást kérők száma, mert a tudakozó neve Tudakozó. Márpedig az átlagember megszokta, hogy a telefonos Tudakozón telefonszámot meg hasonlókat kérjen/kérdezzen, és amikor a Wikiben meglátja, hogy "tudakozó", rögtön erre asszociál, és eszébe se jut a cikkek között keresni. Ez logikus is, hiszen eleve nem feltételezi, hogy a kerületi tüdőgondozó telefonszáma lexikoncikk tárgyát képezi. Viszont a tudakozóban (a hagyományosban) pont ilyen kérdésekre lehet választ kapni. Ez épp olyan, mint az, hogy kezdetben én őrülten kerestem a Súgót, Help-et (mert azt szoktam meg más szoftvereknél) mire rájöttem, hogy itt a Súgót Segítségnek hívják. – Perfectmiss vita 2008. február 9., 11:03 (CET)


Országspecifikus tudakozás

Nem akarom a pörgő vitát eltéríteni, ráér a válasz: hány Wikipédiának van efféle tudakozója, és lehet-e tudni valamit róluk? – Nullextrakadémia vita 2008. február 7., 23:16 (CET)

A számuk húsz körül van. Nyelvi korlátok miatt csak hármat tudtam jobban megnézni, mielőtt elindítottam a Tudakozót. A francián és a németen alapul a miénk, az infrastrukturája a franciát követi, a külsőségek pedig a németet (és nem fordítva, mint azt az előítéletek nyomán gondolhatná az ember.) Jó hogy emlékeztetsz rá, ideje az újbóli körülnézésnek az eddigi tapasztalatokkal a hátunk mögött. Karmelaposta 2008. február 8., 11:28 (CET)
Francia szervezés, német dizájn, magyar teszt - ez olyan kreatív szinergia, amiből ki kell sülnie valaminek! :) – Nullextrakadémia vita 2008. február 8., 11:36 (CET)
Ennek semmi értelme, de épp az a jó benne; kösz! OsvátA Palackposta 2008. február 8., 12:18 (CET)

Rovatok

Kata javaslatát áthoztam a vitalapomról ide Karmelaposta 2008. február 8., 12:28 (CET)

Engedelmeddel, ha beleszólok a tudakozó ügyébe, de: elképzelhető hogy, dobozokra lehetne osztani? S akkor a rejtvényfejtő is tudná hol kérdezzen, az általános iskolás megkapná a választ a házi feladatára és az egyszerűen csak érdeklődő olvasónak is lenne hová fordulnia. Valami olyasmire asszociáltam, mint a Zenei portálod. Hmmm. ??????????????:) Csak egy felvetés...lehet, hogy inkább ide kívánkozik - a tudakozónál nem tudtam, hova írjam. Most megyek, csak este leszek. Szép napot. Kata vita 2008. február 8., 07:37 (CET)

A rovatokra bontás ötlete annyiban tetszik nekem, hogy akkor a keresztrejtvény-fejtők és a házifeladatat-mássalmegoldatók nem keverednének bele a szeriőzebbek közé – feltéve, ha ilyesmit egyáltalán fel akarunk vállalni. Én személy szerint nem szeretném ha ezeket a feladatunknak tekintenénk, amennyiben mégis másként döntenénk, akkor tényleg jó ötlet külön rovatot nyitni nekik. Karmelaposta 2008. február 8., 12:28 (CET)

A két kategória között különbséget szerettem volna tenni. A segítséget kérő fiatal legközelebb is idefordul, ha látja, hogy támaszra talált. Hiszen az ember azért olvas lexikont, hogy választ keressen kérdésére. Illetve nyilván terjeszti is, hogy segítettek neki és nagyobb lesz ezáltal az olvasótábor. Az otthon a napi 5-6 órát számítógépbe bújó gyermek látványa nem ritka eset, de akkor már előnyösebb, ha hasznosan tölti az idejét. Persze ezután majd rájön, hogy itt találja meg a kedvenceit, az együttesektől a Gyűrük Uráig és akaratlanul is művelődni fog. Vagy túl optimista lennék? Szóval az ifjú közönséget elijeszteni nem tartom tanácsosnak. Van elég sok 10-12 éves a környezetemben, hogy lássam, mennyit időznek naponta a neten. A rejtvényfejtődoboz persze más kérdés. Abban nem igazán tudok nyilatkozni. Kata vita 2008. február 8., 13:59 (CET)

Magam sem akartam a keresztrejtvény-fejtőket a gyerekekkel egy kalap alá venni. Talán nem jól fejeztem ki magam.
Spekuláltam a több rovatra bontáson. Azt hiszem, hogy ennek majd csak akkor jön el az ideje, ha a jelenleginél lényegesen több kérdés jön. Egyelőre jobbnak tartom, ha az egész egybe megy. Karmelaposta 2008. február 11., 00:59 (CET)

Tudakozó

Névválasztás

Az előttem hozzászóló kolléganő helyesen tapintott rá a polémia lényegére. A wikiszolgáltatásnek már a neve is megtévesztő. Az emberek többsége nem is figyeli a lényeget, de van valamiféle szolgáltatás, akkor azt igénybe is szeretné venni. Javaslatom, hogy csináljunk a lényeget kifejező új nevet a szolgáltatásnak. Természetesen záros határidőt meghirdetve az ötletrohamra. Például ilyenre gondoltam: Jól tudom-e, Igy hallottam, Mi a véleményetek erről? ... stb – Sóhivatal 2008. február 9., 13:30 (CET)

Márminthogy a Tudakozó neve legyen "Jól tudom-e?" ill. valami hasonló? Hát... szerintem általában azok jönnek ide, akik semmit nem tudnak az adott dologról, tehát esetükben értelmetlen a kérdés. – Perfectmiss vita 2008. február 9., 14:03 (CET)
Nem értelmetlen a kérdés. (általában egy kérdés sohasem értelmetlen, csak a feltevő értelmi képességei szerinti.) Ha wikipédia szükíteni akarja a megválaszolandó kérdések körét és csak érdemi kérdésekre akar válaszoni, akkor szükség van szürőre. Márpedig, ha minden kérdésre választ várnak, márpedig várnak (kivéve a vandálkodást), mert ezért tették fel, egyre több önkéntes válaszadó kell. Márpedig nem érzékelem, hogy az ajtó mögött, tömött sorban, válaszadók hada állna. Az indítványt nem minősítésre, hanem megvitatásra tettem fel. – Sóhivatal 2008. február 10., 11:27 (CET)
Megjegyzés: a brain storming elsőszámú szabálya az, hogy az ötletek gyűjtésének lezárultáig TILOS a másik ötletének kritizálása. A kiértékelés egy világosan leválasztott következő fázis. Próbáljuk egyszer így játszani: hátha többre jutunk. – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 10., 13:46 (CET)
Bocsi, nem tudtam, hogy brainstormingolunk... :) – Perfectmiss vita 2008. február 12., 17:31 (CET)
  • Valóban jó lenne egy olyan név, ami jobban kifejezi, hogy:
    1. Csak a Wikipédiába illő témákban tekintjük magunkat illetékesnek.
    2. Elvárjuk, hogy a kérdező a választ a cikkekben már kereste légyen.

Csináljunk előbb „agyvihart”! Egyelőre minden értékelés és szavazás nélkül gyüjtsünk névjavaslatokat! Ide írok gondolatébresztőnek néhányat, olyat is, ami ebben a formában még biztosan nem alkalmas, de talán ötletadónak jó. Az áttekinthetőség érdekében a kommentárokat inkább egy külön szakaszban gyűjteném. Karmelaposta 2008. február 10., 13:35 (CET)

Névjavaslatok

  1. „A Wikipédiában kerestem”
  2. „Benne van-e a Wikipédiában?”
  3. „Cikk-kereső”
  4. „Élő lexikon”
  5. „Hol keressem?”
  6. „Hol találom?”
  7. „Hogy is van ez?”
  8. „Így hallottam”
  9. „Jól tudom-e”
  10. „Kiegészítő”
  11. „Melyik cikkben van?”
  12. „Nem találom”
  13. „Orákulum”
  14. „Segíts keresni”
  15. „Segíts megtalálni”
  16. „Tudakozó”
  17. „Tudni szeretném”
  18. „Tudni vágyok”
  19. „Tudnivágyók”
kérdésem van”
  1. „Érdekelne, hogy...”
  2. „Talán tudja valaki”
  3. „Segítséget kérek”
  4. „Valaki segítsen!”
  5. „Kérdést teszek fel”
  6. „Van egy kérdésem”
  7. „Meg szeretném kérdezni”

 támogatom1/11; 2/15. – Sóhivatal 2008. február 11., 15:32 (CET)

 megjegyzés A legrosszabb, ami most történhet a Tudakozóval, az a névváltoztatás. Éppenhogy beindult. Jónéhány hónap kell a tapasztalatok begyűléséhez, és leszűréséhez. Addig a nevét piszkálni arról szólna, hogy bújkálni, rejtőzködni, konspirálni, kvázi-nemlenni. Nem ezért van, hanem az ellenkezőjéért. Rá lehetne tenni egy mottót, hogy »...könyörgöm, csak hülyeséget ne kérdezz!«, de attól ugyanúgy kérdeznének hülyeségeket is, mintha mi sem történt volna. A dolog arról szól, hogy ezt a Wikipédia hosszú távon elviseli-e? De ezt még nem tudjuk. OsvátA Palackposta 2008. február 11., 19:05 (CET)

Kommentárok a névváltoztatáshoz

Személy szerint nem tartom lényegesnek a tudakozó átnevezését, de ha ez mégis megtörténik, akkor a francia, az olasz és a szlovén wikipédián is használt Orákulumot, vagy ennek egy változatát javasolnám. (pl Az orákulum válaszol, stb.) Szvsz ez eléggé kifejezi, hogy itt leginkább az általános, enciklopédikus ismeretekre lehet választ kapni. – Cacattila vita 2008. február 10., 13:54 (CET)

A "Tudakozó" szerintem is megfelelő elnevezés, nem a névvel van a baj, hanem azokkal a kérdésekkel, amelyek nem ide tartoznak, vagy olyan mélységben kérdeznek, amire nem lehet 1-2 mondatban válaszolni. Erre ki lehet találni egyéb megoldásokat,de semmiképpen nem javaslom a lap idegennyelvi elnevezését. Ha a fenti felsorolásból mindenkép választanom kellene, leginkább a "Tudni szeretném"-re szavaznék. De feleslegesnek tartom az átnevezést - Üdv. » KeFe « vitalapom 2008. február 10., 15:07 (CET)
Én az orákulumot semmiképpen nem javoslnám, mert idegen szó. Kérdezd meg a környezetedben, vjon hányan tudják a pontos jelentését.... Szerintem továbbra is zavaró a Tudakozó elnevezés, mert a tudakozó a -mondjuk így- köznyelvben mást jelent az átlagpolgárnak. Amúgy meg tapasztalatokat már most is le lehet szűrni. – Perfectmiss vita 2008. február 12., 17:34 (CET)

Téves válasz

Mi a teendő akkor, ha valamelyik önkéntes válaszadó "zsebből" előhúzott válasza tévesnek, vagy erősen féloldalasnak tűnik? Lapítsak? Nem kéne itt fokozottan ügyelnünk arra, hogy csak forrással alátámasztott válasz menjen ki? Nem azt mondom, hogy írjuk oda a forrást, hanem azt, hogy csak "bombabiztos" választ írjunk be kapásból, és ami csak valószínű, meg úgy emlékszem, meg azt hallottam, meg úgy gondolom, azt vagy hagyjuk ki, vagy nézzünk utána. Nem fogok konkrét példát mondani, mert nem néztem végig minden választ, és így óhatatlanul kipécézés szagot kapna a dolog. De akadt már néhány, ami gyanús volt, és a gyanúm be is igazolódott némi utánakaparászás árán.

A radikális megoldás persze az lenne, ha csak a Wikipédiában föllelhető adatokra támaszkodó válaszokat adnánk. – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 11., 18:28 (CET)

Szerintem elvárható, hogy rutinos Wikipédia szerkesztők vállalják a válaszadást, akik "zsebből" odaírnak egy releváns forrást, ha mást nem, a megfelelő angol/német wikicikket. Ha esetleg ez hiányzik más válaszából, hát odabiggyesztik. ahogy írva vagyon: "Ha te tudod is a választ kapásból, add meg mégis, melyik Wikipédia cikkből, vagy ennek hiányában más információforrásból érdemes a kérdezőnek merítenie." -na ezt gyorsan magyarítom :D – Rodrigó 2008. február 13., 08:08 (CET)

Nullextra kérdése azonban ennél többet céloz. Azt, hogy mit tegyünk, ha hibát fedezünk fel a válaszban. Halgassunk róla? Belejavítsunk-e a másik válaszába? Kitöröljük a választ, és odairjuk a helyeset? Vitafórumot nyissunk a Tudakozóban?
Én a következő eljárást javasolnám:
Ha forrással alátámasztható, hogy a megadott válasz hibás, akkor töröljük ki az egész választ mindenestől, és írjuk oda a helyeset forrásmegadással.
Az eredeti válasz gazdájánál érdemes ilyenkor egy üzenetet hagyni. Valószínűleg így kisebb érzelmi hullámzást vált ki a dolog, legalábbis megfeleő megfogalmazás mellett. Azonkívűl ha kifogás van a változtatás ellen, akkor a szinfalak mögött, ahol annak helye van, kezdődik el a vita.
Persze lényegesn csökkenthető az ilyen esetek száma, ha ki-ki forrást keres a mondandójához.
Karmelaposta 2008. február 13., 14:55 (CET)

Nem értek egyet a törléssel még a Tudakozóban sem. A hibás válasz alá oda kell írni, hogy „Szerintem a fenti válasz hibás/nem teljes, mert ...” vagy valami hasonlót. Már csináltam ilyet :) Samat üzenetrögzítő 2008. február 13., 15:00 (CET)

És a nicht vor dem Kind? :) – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 13., 15:05 (CET)

reSamat:
Kiegészíteni ok, ez nem kérdés. Viszont ne hagyjunk ott hibás választ, és semmiképpen se nyissunk a Tudakozóban vitát. Vigyük azt el a szinfalak mögé. Karmelaposta 2008. február 13., 15:21 (CET)

reNullextra: csak a Wikipédiában föllelhető adatokra támaszkodó válaszokat adnánk
Nagggyon nem értenék egyet ezzel. Szerintem nem is nagyon valóak a Tudakozóba a Wikipédiából megválaszolható kérdések, kivéve ha nehéz fellelni a megfelelő cikket. Éppen a Wikipédiába tartozó, de még nem bennelevő dolgok alkotnák a Tudakozó főprofilját. Vagy legalábbis kellene hogy alkossák. Karmelaposta 2008. február 13., 15:30 (CET)

Vagyunk itt néhányan kellemetlenkedők, akik a felelősség szót időnként előkapjuk. A Tudakozó etekinteben micsoda: a Wikimedia Alapítvány érdekkörébe eső intézmény, vagy teljesen szabadon lebegő nick mondja verébnek, hogy mi a frankó? – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 13., 15:36 (CET)

Ugyanazok az irányelvek vonatkoznak a Tudakozóra is, mint a Wikipédia többi részére. A válaszadás azonban még nagyobb gondosságot kíván, a válaszadó egyéni felelőssége még nagyobb a szokottnál, hiszen az érdeklődő a választ azonnal látja, a többi szerkesztő kontrollja nem tud elég gyorsan érvényesülni. Karmelaposta 2008. február 13., 17:07 (CET)

Pontosan: az alapítvány összes projektjére rá lehet húzni, hogy "kísérleti fázisban", egy kiröppent válasz viszont kiröppent válasz, amit nem lehet visszaszívni. Ezért állítom, hogy az egyedüli korrekt megoldás az, ha kizárólag a Wikimedia-projektekben már fellelhető információkra támaszkodunk - azon belül persze minden nyelvre és minden testvérprojektre. (Különösen izgalmas lenne ilyen tekintetben bizonyos történelmi témák összehasonlító vizsgálata - mit mond ez a wiki, mit az, mit amaz ... :) – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 13., 17:18 (CET)
  • Ezzel visszaminősítenénk a Tudakozót belső keresővé. Megfosztanánk a Wikipédiát az extra anyaggyűjtéstől. Továbbra is úgy gondolom, hogy elég, ha szigorúan betartjuk az irányelveket, a forrásmegadással az élén. Karmelaposta 2008. február 13., 18:36 (CET)

Az első két mondat ugyan pontosan kifejezi a kétélyeim forrását - előbb válaszolunk, utána tesszük az encibe -, de semmiképp se akarom letörni a lelkesedést, úgyhogy: csak ügyesen! (Forrás: Burumnál ... :) – Nullextrakadémia NULLEXTRAKADÉMIA 2008. február 13., 18:56 (CET)

Bármikor, bármilyen hülyeséget — az elütéstől a nyaelvtani-stilisztikai hibán át a tartami tévedésig — találtok bármelyik válaszomban, írjátok át minél gyorsabban és kegyetlenebbül! Hülyeség ne maradjon bent, mert az ciki a wikinek, ahova írom, és ciki nekem, aki írtam. (Az, hogy nem használok a gondolatjel helyett hosszú kötőjelet, szóközt teszek a % elé stb., az nem nyelvi hiba, hanem szándékos eltérés az itteni konvencióktól: szócikkekben lehetőleg nem csinálom.)

Némely válasznak rendesen utánajárni marha sokáig tartana: olyankor az ember (aki pofátlanul nagyképű és büszke vélt tudására) beírja azt, ami épp eszébe jut. Ez időnként nem jó.

P/c vita 2008. február 23., 08:56 (CET)

{ { foglalt }} = Egy önkéntes éppen a válasz keresésén és/vagy megfogalmazásán dolgozik!

Gyakran fordul elő, hogy ketten párhuzamosan dolgoznak ugyanazon a kérdésen. Most éppen VC-s és köztem történt ez, ráadásul ugyanazt a forrást szedtük elő. Javasolom, hogy tegyétek ki a {{foglalt}} táblát a cikkre, mielőtt el kezdtek hozzá anyagot keresni, a választ fogalmazgatni. Minek dolgozzunk feleslegesen? Karmelaposta 2008. február 13., 21:12 (CET)

{ { v } } avagy Megválaszolva

Nézzétek meg, kérlek ezt a linket: [2] Pillanatnyilag teljes a káosz a {{v}} elhelyezése körül. Állapodjunk meg benne, hogy hova kerüljön.
Szerintem vagy a szakasz legelején, vagy a legvégén van értelme. Nekem a legeleje a szimpatikus
Azért nem tartom jónak, ha a szakasz közepére kerül, mert nagyon rontja az áttekinthetőséget. Értem én Rodrigó elképzelését, azt szeretné, ha világosan látszana, hogy hol kezdődik a válasz. Ezt azonban a csillag használatával is elérhetnénk.
Karmelaposta 2008. február 13., 18:00 (CET)

Leginkább azért teszem az elejére, hogy amikor a kérdező a betűrengetegben keresi az ő kérdését, akkor az után szerepel, hogy válaszolva, és Jól láthatóan, így tudja hogy meddig tartott a kérdésnek szánt sora (ami gyakran nem egyértelmű). És ilyenkor izgatottan olvashatja a választ. A csillag számára egy ismeretlen pötty, aminek a jelentőségét talán nem tudja annyira, mint mink. Másrészt ha elöl van, akkor az oldalt gyorsan végigpörgetve is látom, hogy honnan hiányzik a reagálás. – Rodrigó 2008. február 13., 18:37 (CET)

Éppen az a baj, hogy ezáltal a szakasznak nem az elejére teszed, hanem a közepére. A szakaszközepi „megoldva” áttekinthetetlenné teszi a szöveget, legalábbis a számomra. Szeretném, ha ehhez más is hozzászólna, jó lenne tudni, hogy a többiek hogy vannak ezzel. Karmelaposta 2008. február 13., 19:13 (CET)

  • Kérem a tisztelt önkénteseket, hogy nyilvánítsanak véleményt ebben a kérdésben, állapodjunk meg egyvalamiben, mert pillanatnyilag teljes a káosz.

A „Megválaszolva” legyen a szakasz elején

A „Megválaszolva” legyen az első válasz előtt

A „Megválaszolva” legyen a szakasz végén

Javaslat: olyan kérdések, amelyek nem kérdések

Javaslom, hogy az olyan kérdéseket, amelyek nem kérdések, és még a szakaszcímből sem lehet megállapítani, mit is akart a szerzőjük, szemkímélés céljából töröljük szó nélkül. – شهاب الويكي مجلس الحكمة 2008. február 14., 20:58 (CET)

Ahogy látom, anélkül is :) – شهاب الويكي مجلس الحكمة 2008. február 14., 22:31 (CET)
Neki szerintem csak az „értelmes” értelmetlenségekkel van dolga, sületlen sületlenségeket nem fogyaszt... vagy igen? – شهاب الويكي مجلس الحكمة 2008. február 15., 16:01 (CET)
Ha az írójának nincs sütnivalója, az még nem baj, a lényeg, gyondolom, hogy jó alkalmat adjon az okoskatáskodásra. Ha mégsem jól ítéltük ezt meg, akkor a okoskata úgyis kitörli. Karmelaposta 2008. február 15., 16:53 (CET)
  • Azt javasolnám, hogy:
    • Amin látszik, hogy selejt, mert csak egy rövidke címre futotta, semmi másra, azt töröljük minden további nélkül.
    • Ahol ki lehet hámozni, hogy mit akarhatott az ügyetlenkedő, ott hozzuk le az általa írott címet a szövegbe, és írjunk egy korrekt megfogalmazást a címbe.
    • Ha pedig unatkozók próbálnak velünk szórakozni, akkor arra egyáltalán ne reagáljunk, azt fojtsuk unalomba.
      Kérdés: tegyünk-e valamilyen jelet az ilyen bekezdésekre, hogy ne kelljen mindenkinek elolvasnia?
    • Karmelaposta 2008. február 15., 16:53 (CET)

Akkor egyetértünk, én csak az első pontot javasoltam ;). Szerintem a jelölősdi egyébként rontja az áttekinthetőséget, még a megoldvát is kissé zavarónak találom személy szerint. Az "ügyetlenkedők" esetében szigorúbban járnék el, mintegy nevelő célzattal, de én nem vagyok itt ilyen gyakran :) – شهاب الويكي مجلس الحكمة 2008. február 15., 18:58 (CET)

{ {miakérdés} }

Itt a sablon:
További információt szeretnénk a kérdezőtől: Mi a kérdés? Beírhatod, ha a szakaszcím mellett a [szerkesztés] feliratra kattintasz. Ha új kérdést akarsz feltenni, kattints ide!
. Ha nem jó, szóljatok!

Zimmy szólj be! 2008. február 21., 11:46 (CET)

homoki tölgyes, hódok, hópárduc, biomassza, stb.

Ezek a kérdések a WWF általános iskolásoknak szóló pályázatában (a beküldési határidő febr. 25.) szerepelnek. A kérdésekhez a felsorolt három lehetőség közül kell kiválasztani a megfelelőt, vagyis így nagyobb eséllyel lehet helyes választ adni, mint csak a tudokozóban feltett (olykor csak szavakból, félmondatokból álló) kérdések ismeretében. – Cacattila vita 2008. február 21., 21:20 (CET)

Nyilvánvaló reklámról van szó annak a cégnek az érdekében, amelyiknek a nevét most a szakaszcímből kivettem. Az ellen nem tehetünk semmit, hogy már az általáns iskolásokat is megdolgozza egy cég, de összevontam azokat a kérdéseket eggyé, amikben ez a név előfordul Így csak egyszer van a lapon, és akkor sem szakaszcímben, legalább mi ne csináljunk reklámot.
Karmelaposta 2008. február 21., 23:10 (CET)
Bocs, nem láttam ezt a beírást, mert én meg visszacsináltam, de akkor korrigálok rajta. – Zimmy szólj be! 2008. február 22., 10:10 (CET)

A következő szöveget tettem a Most lapra, majd sablont is csinálok belőle:

Természetvédelmi vetélkedő

A következő kérdések egy természetvédelmi vetélkedő kérdései:
...
A vetélkedő lezártáig ezeket a kérdéseket a Wikipédia:Tudakozó nem válaszolja meg közvetlenül. Annak persze semmi akadálya, hogy a a Wikipédia bal szélen található keresőablaka segítségével a válasz után keressen valaki!

Karmelaposta 2008. február 22., 12:27 (CET)

Legyen sablon, ha gondolod, de ne ilyen hosszú! – Zimmy szólj be! 2008. február 22., 12:30 (CET)

Kérés NEM CSAK A TUDAKOZÓS szerkesztőtársakhoz

A természetvédelmi-vetélkedős válaszokat gyorsan bele kéne tenni a megfelelő cikkekbe, hogy odaküldhessük a kérdezőket! (Persze csak ami wikipédiás téma.) Itt van a feleletválasztós kérdéssorozat Karmelaposta 2008. február 22., 12:41 (CET)

Ez halálkomoly, hogy mi megválaszoljuk a 30 milliós kérdést, ő meg elviszi a pénzt? Vagy átmegy az érettségin? Vagy megfelel az interjún? Mi meg hülyén, vagy/és ingbe'-gatyába' halunk meg? OsvátA Palackposta 2008. február 22., 14:14 (CET)
Az egész Wikipédia erről szól. Ha a kérdés a Wikipédiába illik, de nincs benne, akkor szvsz válaszoljunk, mert ezzel alapanyagot gyűjtünk egy később létrehozandó keresett cikkhez. Minden mást vissza kéne utasítani, hogy ne szokjanak mindennel ide. Tudom, hogy én sem vagyok ebben köveztkezetes. Karmelaposta 2008. február 22., 17:28 (CET)
Sztem amiatt, hogy valaki kitalált egy sor kérdést, nem kéne inunkszakadtáig ezeket megválaszolni. Sokkal inkább negligáljuk, főleg azokat, amiket a júzer is meg tudna találni, ha akarna. – Zimmy szólj be! 2008. február 22., 14:22 (CET)
Dehonnem. Ha a Wikipédiába illik a dolog, csináljuk csak. Az illetők a vetélkedőt arra találták ki, hogy a cégüket propagálják. Mi meg ideszoktatjuk a jövő nemzedéket. Karmelaposta 2008. február 22., 17:28 (CET)
Ideszoktatni? Ennél jobban? A vicc jut eszembe a régi rendszerből, amikor Szibériában melózik két kubikos. Odakiált az egyik:

- Te, gyere, van egy kis lopott vodkám, igyuk meg! - Ne kiabálj, te marha, elvisznek. - Innen? Hova?

-D – Zimmy szólj be! 2008. február 22., 17:43 (CET)

A teljes feleletválasztós kérdéssorozat

1. Hol található a világ legnagyobb trópusi erdőterülete? a. A Kongó-medencében. b. Amazóniában. c. Pápua-Új Guineán.

2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó homoki tölgyese? a. Miskolc mellett. b. Nagykőrös mellett. c. Sopron mellett.

3. Melyik a legnagyobb testű bogár a homoki tölgyesben?

Megválaszolva. Ha további kiegészítést akarsz tenni, akkor kattints a szakaszcím mellett a [forrásszöveg szerkesztése] feliratra.
Ha új kérdést akarsz feltenni, kattints ide!

a. Nagy hőscincér. b. Szarvasbogár. c. Orrszarvúbogár.

4. Körülbelül mennyi fára van szükség egy tonna papír előállításához?

Megválaszolva. Ha további kiegészítést akarsz tenni, akkor kattints a szakaszcím mellett a [forrásszöveg szerkesztése] feliratra.
Ha új kérdést akarsz feltenni, kattints ide!

a. A fafajtól függően 50-60 darab kifejlett fára. b. A fafajtól függően 10-20 darab kifejlett fára. c. A fafajtól függően 30-40 darab kifejlett fára.

5. Mit jelent az, ha a fából készült árukon (asztal, szerszám stb.) tanúsító jelzést látunk? a. Azt, hogy az áru nem trópusi fából készült. b. Azt, hogy az áru Magyarországon készült. c. Azt, hogy az áru olyan fából készült, amelynek a kitermelése során nem okoztak kárt az erdőnek.

6. Hogy nevezzük azt az erdőgazdálkodási módot, amelynek során a fákat kis csoportokban vágják ki?

Megválaszolva. Ha további kiegészítést akarsz tenni, akkor kattints a szakaszcím mellett a [forrásszöveg szerkesztése] feliratra.
Ha új kérdést akarsz feltenni, kattints ide!

a. Fokozatos felújító vágás. b. Szálalás. c. Tarvágás.

7. Hogyan nevezzük a fakitermelés nyomán magányosan maradt fákat?

Megválaszolva. Ha további kiegészítést akarsz tenni, akkor kattints a szakaszcím mellett a [forrásszöveg szerkesztése] feliratra.
Ha új kérdést akarsz feltenni, kattints ide!

a. Tanúfa. b. Hagyásfa. c. Barkócafa.

8. Miért fontos az erdőkben a harkály a többi faj számára?

Megválaszolva. Ha további kiegészítést akarsz tenni, akkor kattints a szakaszcím mellett a [forrásszöveg szerkesztése] feliratra.
Ha új kérdést akarsz feltenni, kattints ide!

a. Mert odúkat készít, és így lakóhely jut más madaraknak, emlősöknek is. b. Mert elriasztja a kártevőket. c. Nem fontosabb a harkály, mint bármely más madárfaj.

9. Miért kell megőrizni természetes erdeinket? a. Mert csak ezekből lehet jó minőségű fát termelni. b. Mert a legtöbb állatnak és növénynek csak ez lehet az otthona. c. Mert itt lehet a legjobban kirándulni.

10. Hol található a legújabb, szálaló erdőgazdálkodást bemutató tanösvény? a. A Svábhegyen. b. A Hárshegyen. c. A Frankhegyen.

11. Miért nem szabad kibetonozni a patakjaink partját? a. Mert akkor nem folyik benne elég gyorsan a víz. b. Mert balesetveszélyes. c. Mert akkor eltűnik a patakot kísérő élővilág.

12. Hány hód él ma Magyarországon? a. Kb. 100. b. Kb. 200. c. Kb. 500.

13. Mit esznek a hódok? a. Halat. b. Vízi rovarokat, csigákat. c. Vízi növényeket, fát.

14. Melyik hazánk egyetlen őshonos teknősfaja? a. Ékszerteknős. b. Mocsári teknős. c. Görögteknős.

15. Mekkora a hópárduc vadászterülete?

Megválaszolva. Ha további kiegészítést akarsz tenni, akkor kattints a szakaszcím mellett a [forrásszöveg szerkesztése] feliratra.
Ha új kérdést akarsz feltenni, kattints ide!

a. 1-2 km2. b. 10-40 km2 c. 50-100 km2

16. Miért kell kaszálni, legeltetni a gyepterületeket? a. Hogy ne nőjön a fű túl magasra. b. Hogy ne erdősödjön be, és ne tűnjenek el az ottani fajok. c. Hogy könnyebb legyen közlekedni rajta.

17. Mit nevezünk invazív fajnak? a. Olyan növény vagy állatfaj, amely nagy tömegben él. b. Olyan növény vagy állatfaj, amelyik más kontinensről származik. c. Olyan növény vagy állatfaj, amelyet eredeti élőhelyéről az ember telepített máshova, és amelyik nagy sebességgel terjed az új természeti területeken.

18. Miért káros a gyalogakác?

Megválaszolva. Ha további kiegészítést akarsz tenni, akkor kattints a szakaszcím mellett a [forrásszöveg szerkesztése] feliratra.
Ha új kérdést akarsz feltenni, kattints ide!

a. Mert természetes erdők és rétek helyét veszi el. b. Mert nem esztétikus. c. Mert elősegíti a talaj kiszáradását.

19. Miért vannak veszélyben a jegesmedvék? a. Mert mindenhol vadásszák őket. b. Mert egyre kevesebb a fóka. c. Mert egyre jobban olvadnak a jégmezők.

20. Mi okozza a klímaváltozást? a. A Föld pályájának módosulása. b. Az emberi tevékenységek által termelt gázok, pl. a szén-dioxid. c. Nincs klímaváltozás.

21. Miért emelkedik a világtengerek vízszintje? a. Mert többet esik az eső, mint régen. b. Mert olvad a jég a sarkvidékeken. c. Nem emelkedik, hanem csökken a vízszint.

22. Miért fontos energiatakarékosan élni? a. Mert így kevesebb pénzt költünk. b. Mert így kevésbé terheljük környezetünket. c. Mert a legmodernebb technikák mind energiatakarékosak.

23. Melyeket nevezzük megújuló energiaforrásnak? a. Nap-, szél-, víz- és geotermikus hőenergia, biomassza. b. Kőolaj és földgáz. c. Szén.

24. Mi az a biomassza? a. Tűzifa más néven. b. Elégethető konyhai hulladék. c. Az élőlények szervezetébe épített szerves anyag.

25. Mit nevezünk szelektív hulladékgyűjtésnek? a. Amikor az egyes nem szerves háztartási hulladékfajtákat (papír, doboz, üveg, fém, műanyag) különválasztva gyűjtik be. b. Amikor csak bizonyos fajta hulladékot dobunk ki a szemétbe. c. Amikor csak bizonyos időközönként dobjuk ki a szemetet.

26. Mit nevezünk újrahasznosításnak? a. Amikor a nyersanyagból készterméket állítanak elő. b. Amikor a hulladékot elégetik. c. Amikor az ember által előállított, hulladékká váló anyagokból újra felhasználható nyersanyagot állítanak elő.

27. Az alábbiak közül melyik nem számít veszélyes hulladéknak?

Megválaszolva. Ha további kiegészítést akarsz tenni, akkor kattints a szakaszcím mellett a [forrásszöveg szerkesztése] feliratra.
Ha új kérdést akarsz feltenni, kattints ide!

a. Használt elem. b. Lejárt szavatossági idejű gyógyszerek. c. Italoskarton-dobozok.

28. Melyik szelektív gyűjtőkonténerbe kell dobni a ...-dobozokat Budapesten és a legtöbb nagyvárosban? a. A színesüveg-gyűjtő konténerbe. b. A papírhulladék- vagy a műanyaggyűjtő konténerbe. c. A fehérüveg-gyűjtő konténerbe.

29. Milyen nemzetiségű vállalat a ...? a. Osztrák. b. Német. c. Svéd.

30. Milyen termékeket lehet ... dobozokba csomagolni? a. Tejet. b. Gyümölcslevet és tejet. c. Tejtermékeket, zöldségeket, gyümölcsöket, száraz élelmiszereket és állateledelt.

Gugli2 sablon

Ha már így belejöttem a sablongyártásba (igen, sokak szerint így is sok van belőle), készítettem egy dobozos gugli javaslatot is, ez inkább figyelemfelhívó, nekem jobban tetszik. Később esetleg törölni lehet az egyik fajtát. Vélemény?

{ {Tudakozó-gugli2|sajtos makaróni} }

Zimmy szólj be! 2008. február 22., 10:13 (CET)

„szóba jöhető” (két szó).

OFF: Megtaláltam Lajos hadjáratát:

P/c vita 2008. február 22., 10:18 (CET)

Valóban kétszó :), de akkor az eredetiben is javítanom kell. – Zimmy szólj be! 2008. február 22., 10:20 (CET)

Fogjuk-e ezt bírni?

Mármint ezt a sok bárgyú kérdést, aminek a nagyrészét a gugli első találatai között meg lehet lelni. Mondjuk, az a kérdés, hogy mekkor hadsereggel indult I. Lajos a nápolyi hadjáratra, már érdekesebb, de ez ritkaság. Érdemes arra visszagondolni, hogy a Gooogle-nak volt ilyen fizetős szolgáltatása és abbahagyta. A Tudakozóhoz hasonló szolgáltatás a Yahoo Answers, csak ott picivel többen vannak a válaszadók. Valamint az is probléma, hogy a Wiki jellegéből adódóan nehézkes a válaszok és a kérdések rendszerezése, visszakeresése (hogy lehet pl. a T. Archivumban keresni?)Mi a véleményetek? – Zimmy szólj be! 2008. február 22., 09:52 (CET)

Igen, jó, de a gugli jó pár napos csúszással találja meg és utána még az oldalon is bogarászni kell. Pl. a "szálaló erdő"-re jan.30-i bejegyzést hoz. – Zimmy szólj be! 2008. február 22., 13:02 (CET)

Hogyan keressünk a Wikipédia:Tudakozó/Archívumban ?

  1. lehetőség: A Wikipédia:Tudakozó/Archívumban elhelyezett guglikeresővel i. Ez csak a viszonylag régebbi dolgokat találja meg biztonsággal.
  2. Ez a lehetőség csak akkor működik, ha a {{kulcs}} rendesen ki volt töltve:
    1. A keresőablakba beadni a keresett kulcsot. Menj.
    2. Ha van ilyen szócikk, akkor tovább a 3.pontra, különben előbb rákattintani a létrehozásra (nem elmenteni!)
    3. A baloldali „Mi hivatkozik erre” linkre kattintani

A lapon belül a böngésző keresőjével lehet jól keresni. Ez a tűzrókában: Ctrl-F és F3. Karmelaposta 2008. február 22., 13:08 (CET)

Mikor NE küldjük a kérdezőt a guglihoz

Ha egy válasznak a Wikipédiában benne kéne lennie, akkor szvsz az édesmindegy, hogy hányadik találat a gugliban. Értékes jelzés a számunkra, hogy még hiányzik az illető cikk, töltsük ki a kulcsot gondosan, gyűjtsünk jó hivatkozásokat és írjunk egy tömör választ. Az persze a legjobb, ha a csonkot mindjárt meg is írjuk, de ha nem, akkor is jó alapanyaga lesz a cikkírásnak.

User:Dani már dolgozik azon a boton, ami a kulcsok alapján a cikkek vitalapjára ráírja, hogy a tudakozóban szó volt a témáról. Ezt a még nem létező cikkek esetén is meg fogja tenni, így a cikk létrehozója rögtön anyagot is talál a témáról. A már létező cikkek esetén pedig figyelmeztet, hogy a cikkben esetleg egy kiegészítés lenne szükséges. Azt is könnyebb így érzékelni, hogy egy téma keresett. Karmelaposta 2008. február 22., 14:46 (CET)

A' naon jaó lesz! – Zimmy szólj be! 2008. február 22., 14:48 (CET)

Kieg:
A bot a tervek szerint a kategóriák vitalapját nem fogja megjegyzéssel ellátni. Karmelaposta 2008. február 22., 23:09 (CET)

fiú utónevek, anyegin

Tisztázni kellene, hogy akkor

  1. megköveteljük-e a felhasználóktól, hogy normálist kérdést tegyenek fel
  2. vagy megelégszünk egy odavetett szóval?

Utóbbi esetben felesleges egy csomó sablon.

Zimmy szólj be! 2008. február 22., 18:31 (CET)

Én ebben nem vagyok következetes, de hajlandó vagyok következetessé válni, ha ebben egyetértés alakul ki. Ha elolvasod ezt a lapot látod, hogy nagyon szélsőségesek a vélemények. Karmelaposta 2008. február 22., 22:55 (CET)

Ha van ilyen fiú utónév mifelénk, hogy anyegin, pláne kisbetűvel, akkor én röhögőgörcsöt kapok. Az idézett fickó Jevgenyij Anyegin néven közismert. Persze, innen nézve az Anyegin van a neve végén. Utó, mint szó. OsvátA Palackposta 2008. február 22., 23:42 (CET)

Nemnemnem, zimmy itt két különböző kérdésre, de egy jelenségre utal. Tudtommal még nem vezették be az anyegin névre való anyakönyvezést, és a kérdések sem arra vonatkoztak, nézd meg a mai nap kérdései között. Karmelaposta 2008. február 23., 00:19 (CET)

Megalkottam-tuk ezt a {mia} sablont

További információt szeretnénk a kérdezőtől: Mi a kérdés? Beírhatod, ha a szakaszcím mellett a [szerkesztés] feliratra kattintasz. Ha új kérdést akarsz feltenni, kattints ide!

amit én többször bedobtam válaszul ezekre a nyegle beírásokra. Kicsit arrogáns megoldás, elismerem. Utána ezeket kitörölted-tétek. Lehetséges, hogy a {Tudakozó-kerek}

sablont kellene erre használni, mint ahogy tegnap is láttam. De rögzíteni kellene mindenesetre, hogy mi a követendő eljárás, mert egy kicsit hervasztó, ha az embert állandóan felülbírálják. – Zimmy szólj be! 2008. február 23., 10:31 (CET)

Éppen az arrogáns jellege miatt szerintem ezt a sablont olyankor se kéne levenni, ha a kirakása után vki megtippeli, mi is lehetett a kérdés, és ír rá vmit.
Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten:
P/c vita 2008. február 23., 10:44 (CET)
  • Elnézést kérek Zimmytől, feltehetően én voltam, aki kivette a sablont. Tényleg jó lenne, ha megállapodnánk valamiben, hogy megelőzzük az ilyesmit, nehogy már itt rossz szájíze legyen egy válaszadó önkéntesnek.
    A nagyobbik sablont: {{Tudakozó-kerek}} talán ne tegyük túl gyakran rá a lapra. Szvsz a nap első ilyen jelenségénél, aztán csak kb. 30 kérdéssel később, ne legyen vele tele a lap. A többi helyen pedig vessük be a kicsi {{mia}}(?) sablont. Igazatok van, ezt akkor is benne lehetne hagyni, ha valaki úri jókedvéből mégis választ ad a ki nem mondott kérdésre. Egyetértetek-e ezzel?
    Karmelaposta 2008. február 23., 11:28 (CET)
Hát ha valaszolunk, akkor nem muszáj benne hagyni, én abszolút nem ragaszkodom hozzá, nem erről van szó. Hanem hogy egyáltalán válaszolunk-e ilyen beírásokra, amikor világosan le van írva az elején, hogy mit várunk el a kérdéstől. – Zimmy szólj be! 2008. február 23., 11:43 (CET)

Sablonozzak? Válaszoljak?

Ha egy kérdés nincs rendesen megfogalmazva
    1. Ha a kérdés teljesen érthetetlen, akkor világos hogy nem fogunk találgatni, hanem jön a {{mia}}(?) vagy a {{Tudakozó-kerek}}.
    2. Ha tulajdonképpen érthető, hogy mit is akar, a téma is wikipédiás is lenne,
      • és meg is találta volna, ha a keresőablakba helyesen beírta volna, amit írt
        akkor vessük be a {{keresd}}(?) sablont
      • de nem magától értetődő a keresés nálunk, bár van a Wikipédiában a témáról anyag,
        akkor kapjon ugyan {{Tudakozó-kerek}} sablont, de válaszoljunk is a ki nem mondott kérdésre azzal, hogy megadjuk, az illetékes cikkeket.
      • és egy olyan szócikk hiányára mutat rá, amit létre kéne hozni,
        akkor próbáljunk meg rendesen anyagot gyűjteni hozzá és tisztességgel válaszolni. Ez lenne végül is a Wikipédia:Tudakozó egyik fontos feladata: kiegészíteni a Wikipédia hiányosságait.
    3. Ha tulajdonképpen érthető, hogy mit is akar, de a téma nem a Wikipédiába való:
    Mit tartotok erről a javaslatról?
    Karmelaposta 2008. február 23., 12:29 (CET)

Egyetértésem. OsvátA Palackposta 2008. február 23., 13:47 (CET)

Én is. – Zimmy szólj be! 2008. február 23., 13:58 (CET)

Alapvetően én is — de fenntartom a jogot, hogy időnként kiéljem perverz humorérzékemet (mert különben mi örömöt találnék ebben az egészben?) — P/c vita 2008. február 27., 13:02 (CET)

tébolyda

Ez a Tudakozó kezd tébolyda jelleget felvenni. Asszem, én feladom. – Zimmy szólj be! 2008. február 24., 22:53 (CET)

Fogd fel poénosan!

Meríthetsz ihletet (félig önreklám) pl. a

  • 4.27 átszállás troliról trolira
  • 4.31 Rejtő Jenő

teljesen korrekt válaszaiból...

P/c vita 2008. február 24., 23:59 (CET)

Hát, kösz, a biztatást. Valamit ki kéne találni ezekre az újra és újra feladott kérdésekre, mert úgy látom, sokszor újra elkezd valaki dolgozni a már korábban kipipált témákra. Pl. a tegnapi utolsó 'Hány fa kell 1 tonna papírhoz' kérdés már korábban meg volt válaszolva, mégis újra nekigyűrkőztél. – Zimmy szólj be! 2008. február 25., 08:33 (CET)

No ja, a korábbit nem vettem észre/elfelejtettem (a fene se tudja). — P/c vita 2008. február 25., 08:43 (CET)

Valami gyorslista kéne, ahova feltennénk azokat, amik 1 héten belül másodszor fordulnak elő pl. Az Archivum nem elég jó ebből a szempontból, nehézkes előkeresni. – Zimmy szólj be! 2008. február 25., 09:04 (CET)

réstörés keresés

Meg tudja valaki mondani, hogy ha beírom a WP keresőbe, hogy 'réstörés', akkor miért ad ki 2 teljesen fals hivatkozást 100% relevanciával, pedig egyikben sem szerepel ez a szó?

Zimmy szólj be! 2008. február 25., 08:29 (CET)

Feltehetően egy „restores” van az oldalon. Karmelaposta 2008. február 27., 12:18 (CET)

Bingo! Kösz, okos vagy! :) – Zimmy szólj be! 2008. február 27., 12:38 (CET)

Akinek nem inge, ne vegye magára

A legtöbben elhelyezik a {{v}}(?) sablont és kitöltik a kulcsot, hiszen belátták, hogy segít, ha rögtön látni lehet, hogy egy kérdést megválaszoltak-e már, és hogy az is fontos, hogy amit itt szorgosan összegyűjtünk, az majd Dani botja segítségével megtalálja útját a cikkekhez.

Néha egy-egy kérdésnél ez kimarad, másra marad a bepótlása, ez sem probléma.

Nem valami szívvidító azonban a számomra, ha valaki következetesen elhagyja ezt, és a sarkában járva takarítgatnom kell utána, miután megválaszolta a kérdést. Karmelaposta 2008. február 29., 11:28 (CET)

Apró trükk - vastagítás, beljebb kezdés

Ha ezt írod:

;Válasz-: Itt olvashatsz erről: blabla 
:(aláírásom)

akkor ez lesz belőle:

Válasz-
Itt olvashatsz erről: blabla
(aláírásom)

Fontos, hogy a pontosvessző a sor első karaktere legyen. Az első kettőspontot menthetetlenül lenyeli.

Karmelaposta 2008. március 2., 22:43 (CET)

Ez jó, mindenkinek ezt kéne használni és akkor pofásabb lenne. – Zimmy szólj be! 2008. március 3., 11:56 (CET)

Wikiszabira készülök

Van néhány dolog, amit itt rendszeresen csinálok, jó lenne, ha a wikiszabim alatt sem maradna abba:
  • A laptörténetben pirosló vitalinkekre rákattintok, és üdvözlöm a kérdezőt a megfelelő üdvözlősablon segítségével. Az anonokat is: {{subst:anonüdv}} , a regisztráltakat is: {{subst:üdvözlet|user=~~~~}}. Ezzel próbálom meg beljebb csalogatni őket. Ez azoknál a kérdezőknél különösen fontos, akik jól artikulátan tettek fel egy valódi kérdést, és azt nem valami rejtvényből másolták ide. Őket jó lenne megnyerni szerkesztőnek.
  • Ha egy kérdező elfelejtette a szakaszcímet, akkor pótolom.
  • Ha egy kérdező hibás szakaszcímet adott meg, akkor az ő által írottat átteszem a szakaszcímből a szövegbe, és egy helyes címet adok a szakasznak.
  • Ha valaki elfelejtette odaírni, hogy {{v}}, akkor pótolom.
  • Ha úgy érzem, hogy a válasz még nem teljes, akkor utánaírom egy új sorba: ;Kiegészítés?:
  • Ha lemaradt volna a forrásmegadás, akkor utánaírom egy új sorba: ;Forrás?:
  • Kitöltöm az üresen maradt kulcsokat. Ez azoknál a válaszoknál különösen fontos, ahol valaki értékes anyagot: szöveget, linket jegyzett ide, amit az illető cikkben hasznosítani lehet. Egy még nem létező cikk nevét is érdemes a kulcsba beírni, mert AsgardBot létrehozza a nemlétező cikkhez is a vitalapot, és ráteszi az utalást a Tudakozóra.
  • Megnézem az előző napi és a mai korábbi kérdéseket, maradt-e valami figyelemreméltó kérdés megválaszolatlan, és ha igen, akkor arra a szerkesztési összefoglaló segítségével igyekszem a szerkesztők figyelmét felhívni.
Jó munkát, és hasznos időtöltést!
Karmelaposta 2008. március 13., 13:54 (CET)

AsgardBot körbejár

figeljétek meg a munkáját! Karmelaposta 2008. március 15., 00:03 (CET)

Megfigyeltem: A Vita:Rokonság lapon AsgardBot otthagyta a nyomát, és az abban a kis színes dobozban található link, ahol megnézhetném a kérdést, az nem mutat semmi használható helyre. Segítség, pedig szívesen válaszolnék az előttem még rejtett kérdésre! Kabóca vita 2008. április 11., 15:49 (CEST)

keverednek a kérdések

Programhiba: Keverednek a kérdések és a rájuk adott válaszok! Talán szerkesztési ütközéssel függ össze, nem tudom. Most válaszoltam a "Kőszívű ember fiai" kérdésre, és ha elmentem, a kérdés megjelenik a szakaszcímben, de a válaszom nem, ott a következő kérdésre adott válasz látszik! Többször próbáltam a mentést, de nem jelenik meg. misibacsi vita 2008. március 21., 10:50 (CET)

Ez többször is előfordult már, az az oka, hogy valahol nyitva maradt egy komment. Tehát valahol elkezdődik egy <!--, de a lezáró --> lemaradt. Karmelaposta 2008. május 8., 23:31 (CEST)

Think positive !

Ha telne a begyetek:

nyuszi legyen veletek!

lazítani itt!Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2008. március 22., 22:34 (CET)

Okos Kata postája

A témát áthoztam a vitalapomról.
Tisztelt Olvasónk!
Örömmel értesítjük, hogy a történelmietlen múltból – génmanipulációval – restauráltuk Okos Kata postáját. Kérjük, hogy szakértelmét belevetve a latba, fésülje át kefelevonatunkat, és amennyiben szakmailag a képződményt korszerűsíteni lehet, annyiban ezt tegye meg. Ha nem, akkor is maradunk tisztelettel:
Szerkesztőbizottság
P.S.: Itt van, ni.
Gyönyörű!
Ha átmásoltunk egy kérdést a Tudakozóból az Unciklopédiába, akkor az itteni kérdést kiegészítjük majd egy csinos okoskata sablonnal. Elég ez így, vagy Okos Kata helyi kirendeltségét is értesítsük? Karmelaposta 2008. február 2., 12:06 (CET)
Asszem, elég. Majd az élet megmutatja. Kösz! OsvátA Palackposta 2008. február 2., 12:22 (CET)

Friss hír, idetartozó: [3] OsvátA Palackposta 2008. február 8., 19:50 (CET)

Ez olyan mint a Pszichomókus? Kata vita 2008. február 8., 20:13 (CET)
Igen, az Uncológus egyben lélekbúvár is: [4]. OsvátA Palackposta 2008. február 8., 20:25 (CET)

Nagggyon jóó,...Erről a színvakról nekem mindig az jut eszembe, hogy a bikaviadalon lengetik a posztót (tudod-olyan pirosas-lila) a bika előtt, pedig az nem is ismeri fel a színeket, mert a mozgásra megy! Kata vita 2008. február 8., 20:30 (CET)

Tisztelt Szerkesztőnk!

Ha valakinek azt igéred, hogy a választ Okos Kata megadja, tudasd ezt Okos Katával is.
Köszönettel: Okos Kata

Feladatlapok, versenyek

Gyakran kapunk kérdéseket feladatlapok, versenyek, rejtvények alapján. Ezekhez gyakran a megoldókulcs is fellelhető a hálón.
Az eddigi tapasztalatok alapján jó eljárásnak tűnik, ha a megoldást a megfelelő cikk szövegébe beleírjuk, és odaküldjük a kérdezőt a {{keresd}}(?) sablon segítségével.
Mindenképpen hasznos lehet, ha tudjuk, milyen kérdések tartoznak össze, milyen versenyek vannak folyamatban. Így azt is jobban el tudnánk dönteni, hogy egy kisebb-nagyobb mérvű segítség, vagy egy elutasítás lenne megfelelő az adott esetben.
Találtam néhány ilyen linket, felsorolom. Kérlek benneteket, egészítsétek ki, ha ti is hasonlóba botolnátok.
Karmelaposta 2008. április 19., 15:02 (CEST)

Spanyol és újlatin

(áthozva a User_vita:Karmela lapról.

Kedves Karmela! Mivel leginkább te foglalkozol a tudakozóval, ezennel szeretnélek megkérni (persze ha ez neked nem jelent problémát), hogy ha esetleg valami spanyolos vagy újlatin nyelvekkel kapcsolatos kérdés merül, értesíts, szívesen segítenék. Sajnos a mentorálást nem tudom tovább vállalni, de talán erre tudnék időt szakítani. Előre is köszönöm! – Mex plática 2008. április 27., 11:35 (CEST)

Örömmel. Karmelaposta 2008. április 27., 17:32 (CEST)