Doktorics Benő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Doktorics Benő
Született1879. december 11.[1]
Kisgeresd[1]
Elhunyt1958. március 13. (78 évesen)[1]
Martonvásár[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiMagyar Királyi József Műegyetem (1897–1901)
SablonWikidataSegítség

Doktorics[2]/Doktorits[3]/Doctorovics Benő[4] (Kisgeresd, 1879. december 11.Martonvásár, 1958. március 13.) gépészmérnök, feltaláló.

Életpályája[szerkesztés]

1897–1901 között a budapesti Műegyetemen tanult, ahol gépészmérnöki oklevelet kapott. 1903-tól a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyárában mérnökgyakornok volt. 1919-től a mozdonyépítési műhelyszolgálati ügyosztály főnöke volt. 1922-től a mezőgazdasági géposztály vezetője volt. 1928-tól gyárfőnökhelyettes volt. 1930-ban nyugdíjba vonult.

Munkássága[szerkesztés]

Kutatási területe a különböző energiafajtákkal működő erőgépek tervezése és szerkesztése. 1920-ban szabadalmaztatta függőleges tengelyű szélturbináját és fáradt gőzzel működő kondenzátoros lokomotívját, 1923-ban összenyomott levegővel működő munkaátviteli berendezését. Többféle – évtizedekig használt – gőzmozdonyt tervezett. Műszaki cikkei és tanulmányai szakfolyóiratokban jelentek meg. Az 1906. évi milánói nemzetközi kiállításon ezüstérmet kapott.

Családja[szerkesztés]

Szülei: Doktorits Sándor és Mesterházy Ilona voltak. 1906. október 15-én, Budapesten házasságot kötött Fekete Irén Alojzia Juliannával (1890–1939).[5]Egy fiuk született: István Béla Benő (1912–1968) műegyetemi tanársegéd.[6]

Művei[szerkesztés]

  • Szívógépek, gázfejlesztők és erőtelepek, mindenféle tüzelőanyag felhasználására való szerkezetek ismertetésével (Budapest, 1934; németül is).

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]