Magyarország a Fiatal Zenészek Eurovízióján

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Magyarország Magyarország
Adatok
MűsorsugárzóDuna Média
Nemzeti döntőVirtuózok (2016–2018)
Belső kiválasztás1994, 2000, 2014
Részvételek és eredmények
Részvételek4 (3 döntő)
Első részvétel1992
Legjobb eredmény3. (2014)
Legrosszabb eredményhelyezetlen
SablonWikidataSegítség

Magyarország eddig öt alkalommal vett részt az Fiatal Zenészek Eurovízióján.

A magyar műsorsugárzó, a Magyar Televízió volt, amely 1993-ban lett tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 1994-ben csatlakozott a versenyhez. 2015-től a Duna Média feladata a magyar versenyzők kiválasztása.

Történet[szerkesztés]

Évről évre[szerkesztés]

Magyarország az 1994-es Fiatal Zenészek Eurovízióján debütált, az ország első képviselője Faragó Márk volt, aki továbbjutott a döntőbe, viszont nem ért el helyezést.[1] Az 1996-os és 1998-as versenyen Magyarország nem vett részt.

2000-ben az MTV visszatért a versenyre, ekkor Rácz Ödön képviselte az országot. Ebben az évben szintén nem sikerült a legjobb három helyezett közé jutni. Az MTV a következő versenytől visszalépett és csak öt megmérettetés kihagyása után tért vissza a versenyhez.

A 2014-es verseny első három helyezettje, köztük a magyar Devich Gergely (bal oldalt)

A 2014-es kölni versenyen Devich Gergely képviselte az országot, aki Saint-Saëns szerzeményét adta elő csellón. A döntőben a harmadik helyen végzett, ami az eddigi legjobb magyar helyezés a verseny és bármely eurovíziós verseny történetében. 2016. május 4-én bejelentették, hogy Magyarország nem indul a 2016-os versenyen. Pár héttel később azonban az MTVA megerősítette a részvételt.[2][3] Ebben az évben a Virtuózokban szereplő Jakab Roland Attila nyerte el, hogy képviselje az országot. A fiatal hegedűművész a döntőben nem ért el helyezést. 2018-ban Bencze Máté szaxofonnal utazott az edinburghi versenyre.[4] Az elődöntőből sikeresen továbbjutott, viszont a döntőben neki sem sikerült helyezést elérnie.

A 2020-as versenytől Magyarország eredetileg visszalépett volna, viszont 2020. március 18-án a versenyt szervező Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy az Európában tomboló Covid19-pandémia miatt a 2020-as Fiatal Zenészek Eurovízióját határozatlan időre elhalasztják.[5] A verseny végül elmaradt, ahogy a 2020-as Eurovíziós Dalfesztivál is.[6] Az ország 2022-es részvételéről egyelőre nincs információ.


Résztvevők[szerkesztés]

Év Zenész Hangszer Döntős darab (Szerző) Döntő Elődöntő
1994 Faragó Márk zongora Danse Macabre (Liszt Ferenc) 4–8. Továbbjutott
2000 Rácz Ödön nagybőgő Gran fantasia sulla Lucia di Lammermoor per contrabasso ed orchestra (Giovanni Bottesini) 4–8. Továbbjutott
2014 Devich Gergely cselló Allegro appassionato Op.43 (Saint-Saëns) 3. Automatikus döntős
2016 Jakab Roland Attila hegedű Zigeunerwisen op. 20, No. 1 (Pablo de Sarasate) 4–11. Automatikus döntős
2018 Bencze Máté szaxofon Concerto da Camera for Saxophone (Jacques Ibert) 3–6. Továbbjutott

Kommentátorok[szerkesztés]

Év Rendező Kommentátor Televízióadó
1992 belga Brüsszel MTV
1994 lengyel Varsó MTV
19961998 Magyarország nem vett részt és nem volt közvetítés
2000 norvég Bergen MTV
2002-2012 Magyarország nem vett részt és nem volt közvetítés
2014 német Köln Bősze Ádám M2
2016 német Köln Bősze Ádám és Lugosi Dániel Ali Duna
2018 brit Edinburgh Bősze Ádám M5
2022 francia Montpellier

Galéria[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. 7th Eurovision Young Musicians 1994 | Year page | Eurovision Young Musicians - Vienna 2012. web.archive.org, 2013. december 2. [2013. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. február 15.)
  2. Granger, Anthony: Hungary: Withdraws From Eurovision Young Musicians 2016 (brit angol nyelven). Eurovoix, 2016. május 4. (Hozzáférés: 2022. február 15.)
  3. Granger, Anthony: Hungary: Will Compete in Eurovision Young Musicians (brit angol nyelven). Eurovoix, 2016. május 23.
  4. Granger, Anthony: Hungary: Máté Bencze Selected For Eurovision Young Musicians 2018 (brit angol nyelven). Eurovoix, 2018. június 10.
  5. Herbert, Emily: Eleven Countries to Participate in Eurovision Young Musicians 2020 (brit angol nyelven). Eurovoix, 2020. február 17. (Hozzáférés: 2022. február 15.)
  6. Eurovision Young Musicians 2020 Has Been Postponed (brit angol nyelven). Eurovoix, 2020. március 18. (Hozzáférés: 2020. március 18.)