Magyarország mocsári és lápi növényzete
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/d/d3/Merzse_Lake_from_lookout%2C_R%C3%A1koshegy%2C_2016%2C_Hungary.jpg/220px-Merzse_Lake_from_lookout%2C_R%C3%A1koshegy%2C_2016%2C_Hungary.jpg)
Magyarország mocsári és lápi növényzetéről beszélve igen változatos élőhelyeket foglalunk össze közös kategóriába. Kiterjedésük és gazdasági jelentőségük egyaránt nagy, az ember hosszú ideje gazdálkodásba vonta és tanulmányozza őket. Mindebből következően a lápok és mocsarak tudományos meghatározásai és népi nevei gyakran különböző tartalmakat jelölnek, azaz a használt fogalmakat mindig pontosan meg kell határozni.
Mocsár és láp[szerkesztés]
A mocsár szó a köznyelvben általában jelent mindenféle kiterjedt, állandó nyílt víztükör nélküli vizenyős területet (így a lápokat is). Geobotanikai jelentése ennél szűkebb: olyan vizenyős élőhely, amely nem képződik tőzeg (vagy ha igen, az rendszeresen el is bomlik).
A láp élő rendszerei tőzeget halmoznak fel úgy, hogy a folyamatosan vastagodó tőzegrétegek növekedése és (bomlás vagy erózió okozta) fogyása hosszú távon egyensúlyba kerül. A láp tehát együtt jelenti a növénytakarót és a belőle képződő tőzeget.
A lápokat többnyire alakjuk és felületi mintázatuk alapján osztályozzák. Három csoportjuk:
- síkláp (angolul fen, németül Niedermoor),
- dagadóláp (angolul bog, németül Hochmoor),
- átmeneti láp (ombro-minerogén láp).
A dagadólápok vize és tőzege mindig szélsőségesen savanyú (pH < 4). A síklápok vize a bázikustól a mérsékelten savanyúig változik. Az átmeneti lápok formailag a síklápokra hasonlítanak, de igen savanyúak, mert tőzegmohaszőnyeg borítja őket. A dagadólápok tőzegfelülete (amint erre nevük is utal) a környék talajvízszintje fölé emelkedik, a síklápok tőzegfelszíne viszont ez alatt marad. A síklápok vize túlnyomórészt a láp határán kívülről származik, míg a dagadólápoknak tipikus esetben nincs vízgyűjtő területe, és csak a közvetlenül a láp felületére eső víz befolyásolja őket. A síklápokat régebben a rétlápnak (németül Wiesenmoor) is nevezték, különösen a földrajzi-földtani szakirodalomban.
Vízkedvelő növények[szerkesztés]
A vízi életmódhoz igen sokféle, rendszertanilag meglehetősen távol álló családok növényei és igen különböző módokon alkalmazkodtak. Szűkebb értelemben vízi (hidrofiton)[1] növényeknek a víz felszínén vagy alámerülten lebegő, illetve legyökerező hínárokat nevezzük. Ezek hazai társulásait önálló cikkben (Magyarország vízi növénytársulásai) ismertetjük.
A mocsári (helofiton) növények időszakosan vagy hosszabb ideig vízzel borított talajon nőnek.
A vízigényes (pontosabban: nedvességigényes, higrofiton) növények nedves talajon élnek. Éppen ezért jellemző rájuk a nagy vízfelvétel és az erős párologtatás; szöveteik felépítése laza.[2]
Társulástani felosztása[szerkesztés]
A kategóriában hat társulástani osztályt különböztetünk meg:
- atlanti-boreális tóparti gyepek (Isoëto-Litorelletea Br.-Bl. & Vlieger, 1937),
- törpekákás iszaptársulások (Isoëto-Nanojuncetea Br.-Bl. & R. Tx. ex Westhoff & al., 1946),
- nádasok és magassásosok (Phragmiti-Magnocaricetea Klika in Klika & Novák, 1941),
- forrásgyepek (Montio-Cardaminetea Br.-Bl. & R. Tx., 1943),
- tőzegmohás síklápok és dagadólápok semlyéktársulásai (Scheuchzerio-Caricetea fuscae R. Tx., 1937),
- dagadólápok (Oxycocco-Sphagnetea Br.-Bl. & R. Tx. ex Westhoff & al., 1946).
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Biológiai kislexikon
- ↑ Botta Pál, 1987: 88 színes oldal a vízi- és a mocsári növényekről. Mezőgazdasági, Budapest. 88 oldal. ISBN 963 232 412 9