Szerkesztő:MODEMART

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

2006 őszén jött létre Debrecenben az ország és a tágabb régió egyik legnagyobb, s alighanem legkorszerűbb modern és kortárs képzőművészeti központja. A MODEM geopolitikai elhelyezkedésénél, méreteinél és építészeti adottságainál fogva kiválóan alkalmas arra, hogy a modern és kortárs nemzetközi művészeti élet egyik meghatározó közép-európai regionális központjának szerepét betöltse. Határozott és következetesen megvalósított stratégiájával, a szakmai és intellektuális kapacitások koncentrálásával képes rákapcsolódni a jelenleg létező nemzetközi intézményi hálóra, reprezentálni a térség művészetének legjelentősebb tendenciáit és nemzetközi művészeit s ennek révén integrálni a regionális művészeti színteret a globális művészeti körforgásba. A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ Debrecen történelmi belvárosában, az újonnan kialakított Baltazár Dezső téren található. Az összesen 4650 négyzetméter alapterületű, háromszintes épület mintegy 3000 négyzetméter kiállítótérrel rendelkezik. A második emeleten található az ország legnagyobb egybefüggő – több mint 1300 négyzetméteres – kiállítóterme, ahol a modern és kortárs képzőművészet számos remekműve megtalálható. A kiállítások mellett társművészeti programokat, művészettörténeti, bölcseleti előadásokat, irodalmi esteket és múzeumpedagógiai foglalkozásokat is rendeznek itt. A kiállítások hétfő kivételével minden nap 10-től 18 óráig, csütörtökönként 16-tól 24 óráig látogathatóak MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ 4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.

52/525-010, 52/525-017 www.modemart.hu modem@modemart.hu