Vita:Hirosima

Ez a szócikk témája miatt a Japán-műhely érdeklődési körébe tartozik.
Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe! Vázlatos Ez a szócikk vázlatos besorolást kapott a kidolgozottsági skálán. Nélkülözhetetlen Ez a szócikk nélkülözhetetlen besorolást kapott a műhely fontossági skáláján. Értékelő szerkesztő: Einstein2 (vita), értékelés dátuma: 2009. augusztus 3.

Japánnal kapcsolatos szócikkek

Wikipédia:Cikkértékelési műhely/Index

Forrás nélküli állítás átmásolása: „Az eset tragikumát súlyosbítja, hogy valószínűleg szükségtelen volt az atombombát bevetni, hiszen Japán már készült a fegyverletételre (amely a II. világháború lezárását jelentette).” SyP 2009. március 14., 11:15 (CET)

Ki készült fegyverletételre? Az álítás nem csak forrás, de alap nélküli. Üdvözlettel:Lji1942 ^vita 2011. november 29., 16:17 (CET)

Atomtámadás

Hirosima és Nagaszaki

Milyen események vezettek az atomtámadásokhoz? 1945 elején már biztos volt a szövetségesek győzelme ezen a frontos is, csakhogy a japán vezetés még a náci vezetésnél is kevésbé hajlott a vereség beismerésére. Az angolszász szövetségesek azon elmélkedtek, hogyan vehetnek rá egy istenséget, hogy elismerje hazája vereségét.

A katonai események

A japán hadvezetés ugyanis az utolsó emberig kívánt harcolni. Az „utolsó emberig és utolsó töltényig” szlogen számtalanszor megjelent nyugaton is, de ott,- ritka kivételtől eltekintve- nem volt több propagandaszólamnál! Ellenben Japánban ezt nagyon komolyan vették, mint azt iwo jima-i és okinawai harcok bebizonyították! Az 1945. február 19.- március 26. között Iwo Jimán lezajlott csatában a Kuribajasi altábornagy vezetett 21.000 főnyi védőből 3.000, vagy 216 élte túl, az első adat szerint a védők 14,2 %-a, a második adat szerint 1 %-a! Az amerikaiak 5.931 halottat és több mint 17.000 sebesültet veszítettek. Az április 1.- június 21. között lezajlott okinawai harcokban Usidzsima altábornagy vezette japán védők 110.000 embert veszítettek, a túlélők száma 7.400 fő volt, ami 6,3 %! Az amerikai veszteség 49.000 halott és sebesült.

Az amerikai döntéshozók előtt három lehetőség nyílott:

1. Japán blokád alá vétele, bombázás és kiéheztetés útján történő kapitulációra kényszerítés. A terv támogatói King tengernagy és Arnold tábornok volt. A tervet azért vetették el, mert éveket vett volna igénybe, szövetséges hadifoglyok és kényszermunkások ezerszám halnának éhen.

2. Invázió. Első ütemben november 1-jén Kjúsú szigetén szálltak volna partra. Az Olympic fedőnevű terv célja, hogy Kjúsú elfoglalásával támaszpontot szerezzen az 1946. március 1-jén indítandó, Coronet kódnevű, Honsú elfoglalását célzó hadművelet számára. Az Olympic végrehajtásánál 100.000, míg a Coronet esetében 250.000 fős veszteséggel számoltak. A hadműveletek fő szorgalmazója Marshall vezérkari főnök volt.

3. Végül az utolsó lehetőség az atombomba bevetése volt, mellyel csökkenteni akartak a saját veszteségeiket.

Mind később kiderült nemcsak a saját, hanem a japán veszteségeket is csökkentette az atombomba bevetése. A japán hadvezetés is készült: az invázió elhárítására a Ketsu-Go tervet dolgozták ki. E szerint 2.350.000 katonát (53 gyalogos hadosztály, 25 dandár) az invázió elhárítására. „Támogatásukra” megszervezték a Hazafias Civilek Harcos Testületét, mely milíciának 7.000.000 tagja volt! Az idézőjel nem véletlen! A milíciát zömmel, bambuszdárdával fegyverezték fel, csak keveseknek jutott elöltöltős puska! Ha a legnagyobb, 14,2 %-os túlélési aránnyal számolunk, akkor 1.328.000 túlélőt kapunk, 8.022.000 halottal szemben! Ennyi számolnunk kell, mert nemcsak Iwo Jimán és Okinawán volt ilyen alacsony a túlélők száma, hanem pl. Tarawán 4.500 katonából 17, Eniwetokon 2.741 védőből, 64, Guamon 17.785 japánból 485 élte túl, a Leytéért vívott harcokban 80.000 halott és 828 hadifogoly volt az „eredmény”. A 2 atombomba áldozatainak számát különböző források 150-300.000 főre teszik. Ha a magasabb számot vesszük alapul, akkor ez a japán védők számának, 3,2 %-os arányt kapunk. Hol adták meg magukat a japánok 3 %-os halotti veszteség után? Azt sem szabad elfelejteni, hogy az okinawai harcokban a polgári lakosság negyede is meghalt!

Diplomáciai események

Japán már 1944 júliusától a japán külügy több ajánlatot tett a Szovjetunió részére, melyben felajánlotta közvetítői szerepét a német-szovjet háború lezárásában. A politikusok már ekkor tisztában voltak a háborús vereség tényével. Erről tanúskodik Konoye herceg, exminiszterelnök 1945 elején a császárhoz intézet memoranduma. Ebben világosan a Hirohito értésére adta, hogy a háború elveszett, amiből le kell vonni a megfelelő következtetéseket.

Az okinawai partraszállás után, április 5-én lemondott a Koiso-kormány, az új kormányfő a kompromisszumos erők jelöltje, a 78 éves tengernagy, Szuzuki lett. Őt rossz hírek várták, április 13-án megérkezett a moszkvai nagykövetük jelentése, miszerint a Szovjetunió felmondja az 1941.április 13-án, Moszkvában, 5 évre megkötött semlegességi egyezményt. A japánok nem tudták, hogy Sztálin Jaltában ígéretet tett, hogy a SZU belép a Japán elleni háborúba. De a belpolitikai események sem Szuzuki szája íze szerint alakultak. A hadügyminiszter, a szárazföldi és haditengerészeti erők vezérkari főnökeivel egyetértésben letartóztatott néhány békepárti politikust.

A május 8-i német fegyverletétel híre még aznap megérkezett Tokióba. Szuzuki rutinszerűen kijelentette, hogy Japán politikájában nem következik be változás, de ő is tudta, hogy valamit lépni kell. Mindenesetre a Japánban tartózkodó német állampolgárok koncentrációs táborba kerültek, „nemzetük gyávasága” miatt! A japán háborús vezetés Legfelsőbb Tanácsa már május 11-én összeült.

Azt, hogy a SZU közvetítésével békét kössenek a nyugati szövetségesekkel, a katonai körök ellenkezése miatt elejtették, de a kapcsolatfelvételtől még ők sem zárkóztak el. Azt viszont meg kívánták akadályozni, hogy a SZU hadba lépjen ellenük. Furcsa mód a semlegességi egyezmény szovjet részről való felmondásában nem a veszélyt, hanem a lehetőséget láttak a katonák. Szövetségesi egyezményt kívántak kötni Moszkvával. A japán flotta maradékáért cserébe kőolajat, repülőgépeket és egyéb fontos nyersanyagokat kívántak beszerezni a Szovjetuniótól! Természetesen volt bennük félsz, hogy Sztálin csak a Kuril-szigetekért cserébe nyújtana támogatást, ezt Jonai tengernagy haditengerészeti miniszter nyíltan meg is fogalmazta. Véleményét osztotta a hadügyminiszter és a szárazföldi haderő vezérkarának főnöke is.

Mindenesetre Hirota, Szuzuki megbízottja június 3-án felkereste Malik szovjet nagykövetet. Malik nem zárkózott el, csak gondolkodási időt kért, ezzel felbátorította a japánokat. Június 29-én Hirota már azt javasolta Maliknak, hogy Japán és a SZU kössön egyezményt a kelet-ázsiai béke közös fenntartására. Ez tulajdonképp nem volt más, mint a fent szövetségesi egyezmény konkretizálása. Ez azon,- mind a civil, mind a katonai körök osztott- elképzelésen alapult, hogy a Szovjetuniónak a növekvő amerikai befolyás megakadályozása érdekében nem kívánja végzetesen aláásni Japán nagyhatalmi helyzetét. A japán vezetés egészen a szovjet hadüzenet bekövetkeztéig remélte a SZU segítségét a nyugati szövetségesek elleni harcban.

Hirohito is lépett. Július 12-én meggyőzte egykori miniszterelnökét, hogy utazzon Moszkvába, ahol Molotov segítségét kérje ahhoz, hogy Japán elkerülje a feltétel nélküli megadást. Azonban a július 18-án szovjet kormány közölte Szato nagykövettel, hogy nem fogadják Konoyét, sem más magas rangú vezetőt, valamint nem kívánnak közvetíteni sem Japán és az USA között. Természetesen azt nem kötötték a nagykövet orrára, hogy már gőzerővel dolgoznak a Japán elleni támadás előkészítésén. A nagykövet közölte az elutasító választ és azt javasolta feletteseinek, hogy fogadják el az amerikaiak feltételeit azon kikötéssel, hogy megmarad a császári ház hatalma. Javaslatát természetesen elutasították.

A fő probléma az volt, hogy még a békepárti politikusok is ragaszkodtak Mandzsúria és Korea megtartásához, a császári ház hatalmának csorbítatlan megtartásához. Ezen kívül nem fogadták el a elvét.„feltétel nélküli megadás” feltételét.

Mindeközben Potsdamban összeült a „Három Nagy”. Itt Churchill azt javasolta Trumannak, hogy néhány kisebb engedménnyel tegye lehetővé, hogy a japánok önbecsülésüket megőrizve tehessék le a fegyvert. Truman a Pearl Harbour elleni rajtaütésre, mint a japán becstelenség bizonyítékára hivatkozva elutasította az engedmények megadását. Így az ismert feltételek alapján adták ki július 26-án a potsdami nyilatkozatot. Az atombombát ugyan nem említették meg, de figyelmeztették a japán vezetést, hogy amennyiben a feltételeket visszautasítják, úgy hazájuk teljes elpusztítására számíthatnak. Ugyanakkor a két kormányfő kijelentette, hogy a japán nemzet fennmaradhat az anyaország négy fő szigetén. A megszállás csak a rend helyreállításáig és a háborús létesítmények kielégítő leszerelésig fog tartani, továbbá a békés ipar fejlesztése elé semminemű akadályt nem állítanak. A császári házról viszont nem történt említés.

A nyilatkozatot másnap ismerte meg a japán vezetés. A katonai vezetés a nyilatkozat gondolkodás nélküli elutasítását követelte, de Szuzuki úgy döntött, hogy fenntartja a tárgyalás lehetőségét. Megengedte a japán újságoknak, hogy közzé tegyék a nyilatkozatot, azzal a feltétellel, hogy nem kommentálhatják azt. Ezt viszont legtöbb lap figyelmen kívül hagyta. Gúnyos hangú cikkekben nevetségesnek minősítették a szövetségesek feltételeit és a végsőkig való harcra buzdítottak. Szuzukit kínosan érintette e lázadás, mert nemcsak, hogy nehéz helyzetbe hozta külpolitikai téren, hanem ellentmondott a tekintélytiszteleten alapuló japán hagyománynak. Ez még nem volt elég! Miután a Togo külügyminiszter a katonai vezetés okolta az uszításért, mellyel aláássa a békés rendezés lehetőségét, az egyenruhások nem csak visszautasították a vádakat, hanem azt követelték a kormányfőtől, hogy egyszer és mindenkorra utasítsa el az ajánlatot. Szuzuki kelepcébe került. Annyi engedményt tett a katonák felé, hogy bár nem zárkózott el a tárgyalások elöl, de gúnyosan nyilatkozott a követelésekről. A médiával közölte, hogy nincs hozzáfűzni valója a potsdami nyilatkozathoz. Csakhogy ezt az amerikaiak az együttműködés nyílt visszautasításának értelmezték. Az amerikaiaknak a már említett három lehetőségük volt. Mivel a teszt jól sikerült, augusztus 6-án ledobták az első atombombát. Az USA három ok miatt választotta az atomfegyver bevetését:

1. „minél előbb túl akartak lenni ezen az egészen”.

2. A kamikaze támadások és a biológia fegyverek veszélye miatt még az okinawai csatánál is nagyobb veszteségre számíthattak. A biológia fegyverekről már ekkor voltak bizonyos hírszerzési információik, a japánok pl. kolerával kívánták megfertőzni Luzon szigetét meg a partraszállás előtt, de nem tették meg.

3. Demonstrálják az USA erejét a SZU előtt.

Azt is tudni kell, hogy Hirosima Nagaszaki után is voltak olyan erők, akik folytatni akarták a harcot! Augusztus 9-én, pár órával Nagaszaki előtt a háborús vezetés Legfelsőbb Tanácsa összeült, hogy a potsdami határozat elfogadásáról döntsenek. A Császári Főparancsnokság tagjai kategorikus nemet mondtak! Este, már Nagaszaki után, a császár parancsára újra összeült a Tanács. Hirohito határozottan közölte, hogy el kell fogadniuk a kapitulációt, amennyiben a császári ház és az öröklés megmarad. De még ekkor sem volt vége! Aznap éjjel Hatanaki Kendzsi őrnagy vezetésével puccsisták hatoltak be a császári palotába, hogy megsemmisítsék a felvett hanganyagot. Csellel meggyőzték a 2. császári őrezredet, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Őfelsége és Kido márki, az udvari kamarás elrejtőztek, míg a császárhű csapatok leverték a puccsot. Az őrnagy öngyilkos lett. Augusztus 15-én az összes rádióállomás közvetítette Hirohito beszédét, melyben megadásra szólította fel egész haderejét, mivel a helyzet „nem alakult kimondottan előnyösen Japán számára”. Sok katona térdre borult mikor meghallotta az isteni mikádó hangját. Az istennek végül a 2 atombomba adta meg a végső lökést az életek millióit megmentő határozott fellépéséhez! A csapatokhoz a császári ház felnőtt hercegeit küldték ki, hogy ellenőrizze és jelenlétével biztosítsa a megadás végrehajtását.

Hogy miért hangoztatnak sokan mégis elutasító érveket?

1. Amerika ellenességből: Tony Judt azt írta a háború után Európa története óta c. művében, hogy az Amerika ellenesség már elsősorban értelmiségi és politikusi körökben 1945-ben megjelent Nyugat-Európában.

2. atomenergia mind katonai, mind polgári célú felhasználásának ellenzése.

3. az értelmiség (állítólagos) erkölcsi fölényében való hit: úgy bírálnak, hogy utólagosan figyelmen kívül hagyják a konkrét helyzet tényeit.

4. eurocentrikus gondolkodás miatt: ami egy részt érthető, hiszen mi Európában lakunk, más részt viszont nem, mert e gondolkodásmód azt is jelenti, hogy az Európai történelem alakulása kizárólagosan határozza meg az ún. világtörténelem alakulását.

5. a japán hadi kultúra nem ismeretéből: például figyelmen kívül hagyják a gjokuszai hagyományát. Ez „a halál a becsület elvesztése előtt” ideológiáján alakul, azokat az öngyilkos rohamokat jelöli, melyeket a csata elvesztésekor indítottak a fogságba esés elkerülése céljából.

6. vagy ezek keverékéből.

Források

1. Andrew Wiest-Gregory Louis Matson: Harc a Csendes-óceánon Pearl Harbourtól Hirosimáig 1941-1945, XX. század Hadtörténet a II. világháború hadjáratai sorozat Hajja & fiai Könyvkiadó Debrecen 2002

2. Anthony Beevor: A második világháború, Gold Book Kiadó 2012

3. Ránki György: A második világháború története, Gondolat Kiadó Budapest 1982

4. Ivor Matanle: A második világháború Etűd Könyvkiadó

Vitassuk meg, azért van vitalapon:)). A profik szerkesszék vagy ne szerkesszék (ha nem jó) Ahogy a múlt rendszerben mondták vala: "felkínálom népgazdasági hasznosításra" :))( Volt ilyen tv-műsor, amely a találmányok hasznosítását kívánta elősegíteni!)

Kérlek

Ne hagyj tartalom nélküli fejezetcímeket! Üdvözlettel:Lji1942 ^vita 2011. november 29., 16:08 (CET)