Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:Szajci/Archív06

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Panda10 11 évvel ezelőtt a(z) Üzenet témában

Probléma

Nem értem a problémádat (nyilván nem értek hozzá eléggé) Más még nem jelezte, de köszönettel veszek minden jóindulatú kritikát. Nézd meg a vitalapomat. Egy szerkesztőtárs jóindulatból megcsinélta. Soha nem volt vele problémám. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. szeptember 13., 09:25 (CEST)

I. Dárajavaus

Átnéztem, bocs, kissé sokáig tartott, de hosszú ideig teljesen lekötött Urartu. Itt-ott javítgattam benne. Az építészet szakasz mintha hiányos lenne, egy fél mondattal és sok ponttal fejeződik be. – LApankuš 2012. szeptember 13., 19:07 (CEST)

Nyelvsablon

Szia! Tökmindegy hogy hogyan használom: az eredmény ugyanaz. Én a legtöbb helyen így látom, ezért használom így, de szerintem hülyeség az is hogy a nyelv be legyen linkelve, ez nem nagyon fontos. Micky levél 2012. szeptember 13., 21:51 (CEST)

Köszönöm a helyreigazítást

Hülyeséget csináltam, ez világos. Köszönöm a az eligazítást. Ennek megfelelően fogok a jövőben eljárni. Köszönettel és Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. szeptember 14., 08:17 (CEST)

Remélem ez már jól van.Lji1942 vita 2012. szeptember 14., 08:41 (CEST)

Samuel Johnson (kritikus)

Szia! Tennél rá egy sablont, hogy az enwikin kiemelt. Nekem nem sikerült. Üdv. Tambo vita 2012. szeptember 14., 11:03 (CEST)

Láttam

Szia! Láttam wikifüggő vagy. Ebben hasonlítunk. Szökőévben születtél. Ebben nem. Leszünk barátok? Acélkandúr vita 2012. szeptember 14., 15:16 (CEST)

re népességadatok

Szia! Sajnos, nem értek hozzá. --Hkoala 2012. szeptember 16., 10:53 (CEST)

Fredericksburg

Kedves Szajci!

Két kérdés nyitott, ha jól látom (az összes többit kalákában megválaszoltuk, kijavítottuk; közreműködésedet ezúton is köszönöm). A rövidebbel kezdve Andrew69 azt mondja, hogy a parancsnokok arcképcsarnoka (plusz a pontonhidak) neki ficamosan jön le. Ez könnyen meglehet, mert az én monitoromnak olyan fura méretei vannak, hogy mindent teljesen egyedien jelenít meg. Ezáltal fogalmam sincs, hogy mit és milyenre kéne tördelni a sztenderdhez igazából. Ráadásul másoknak meg szépen néz ki, szóval nem tudom, mit kéne itt csinálni.

A másik gondként Hkoala az angolfordítást tünteti fel. Ezzel csak az a gond, hogy ő saját maga sincs az angoltudásával kibékülve, ami kissé érthetetlenné teszi számomra, hogy miért akarja azt egyáltalán elbírálni, vagy hogy miért kéne figyelembe venni a felvetéseit, mint megoldandó problémát...? Kibontakozott egy fordítási polémia az oldalán anno, egyben-másban egyetértésre jutottunk. Volt egy mondat, amit én egyféleképp fordítottam, Pagony másféleképp. Tényleg órák hosszáig menő agyalás, elemzés után arra jutottam, hogy az angol szöveg írójának akár egyik, akár másik verzió is lehetett a szándéka, sajnos nem világlik ki, mindkettő mellett szólnak érvek és ellenérvek. Erre még semmilyen választ nem kaptam senki emberfiától. Konszenzusos megoldásként szóba jöhetne egy az angol szöveghez hasonlóan homályos megfogalmazás, amely mindkét értelmezésnek teret ad. Ilyen kidolgozásával eddig nem foglalkoztam, mivel nem kaptam választ.

Aztán volt egy olyan momentum is, hogy Hkoala valakivel (kivel?) ellenőriztetni akarja az egész fordítást, mert szerinte szakszerűtlen. Ez ügyben semmilyen további fejleményt nem láttam.

Hát, kábé itt ragadtak le a dolgok.

üdv, Sierrahun vita 2012. szeptember 16., 22:28 (CEST)


Kedves Szajci!

Köszönöm a jószándékodat. Az eredmény önmagában nem kedvetlenít el (másokat meg egyenest megörvendeztet, ahogy elnéztem). De sajnos asszem a kiemelés nem nekem való foglalatosság. A procedúra előtti kételyeimhez (minek ilyesmi nekem, nem mással tudok-e adott erőfeszítés mellett a legtöbb hasznos értéket létrehozni) újonnan keletkezett, más jellegű kételyek adódtak hozzá, úgy saját lelki alkatommal, mint a folyamat lezajlásával kapcsolatban. Nem tetszett a kialakult hangulat sem különösebben. Nem látom értelmét forszírozni a dolgot. Mindazonáltal, ha valaki szárnya alá akarja venni Fredericksburgöt, akkor áldásom rá; én már megtettem vele kapcsolatban, amit akartam.

üdv Sierrahun vita 2012. szeptember 19., 00:17 (CEST)

Köszönöm

Kedves Szajci, a Bionika a textiliparban c. szócikkem kiemelt lett. Nagyon köszönöm pártoló szavazatodat. Üdv. --Elkágyé vita 2012. szeptember 19., 07:25 (CEST)

Trianon

Szia Szajci!
Épp most dolgozunk azon, hogy a műhelyt reaktiváljuk és hatékonyabb rendszert dolgozzunk ki. Berakjuk a feladatok közé, és megpróbálom minél hamarabb elkezdeni! Minthogy ez minket magyarokat igen mélyen érint igen fontos lenne, hogy kiemeltté tegyük. – Frommer Fórum 2012. szeptember 20., 20:08 (CEST)

Igazából ha a Császári és Királyi Légierővel még néhány órát dolgozom szerintem kiemelt közeli állapotba kerülne. Egyenlőre nem ígérek semmit! Újjászerveződünk, és amint lehet elkezdjük vele a munkát! Egyébként igazad van, hogy minél több kiemelt cikk kell, csak sajnos egy csomó dologhoz nincs elég forrás, akarat és lelkesedés. :)) – Frommer Fórum 2012. szeptember 20., 20:22 (CEST)

Javaslom, hogy vigyuk at a kiemeltet es projktet erinto tarsalgast a muhely otletek-javaslatok rovataba. Carlos71 vita 2012. szeptember 21., 09:53 (CEST)

MKP

Szia! Én ebben nem vagyok biztos. Úgy látom, hogy a párt nem új korszakot akar nyitni, csak alkalmazkodik a nevével a valósághoz, hiszem a Most-Híd miatt már egy ideje nem koalíció. A szlovák verzióban is csak átnevezték. A Fidesz 1995-ös és 2003-as átnevezése nagyobb irányváltás volt, mégsincs külön szócikk az egyes időszakokhoz. Nekem ez a véleményem. Ha gondolod, írhatsz a kocsmafalra, vagy az MKP vitalapján is nyugodtan nyilvánítsd ki a véleményed. Andante03 vita 2012. szeptember 24., 07:55 (CEST)

Rendben, megbeszéltük. :) Andante03 vita 2012. szeptember 24., 08:24 (CEST)

Kategórizálás

Szia! Nem tudom mire gondolsz? Ezt nem tudnád töröltetni: File:Zalán Tibor az Ünnepi Könyvhéten 2012.jpeg? Utána helyesen áttölteném. Így nem engedi. Előre is köszönöm. Üdv. Tambo vita 2012. szeptember 27., 10:10 (CEST)

Buda visszafoglalása

Milyen jó lenne, ha ebből kiemelt cikk lehetne. Ha tudsz segítőket találni az jó lenne, és továbbra is szívesen veszem észrevételeidet. --Konstant vita 2012. szeptember 28., 15:03 (CEST) Köszönöm, mindig tanulok valamit. Még csak félig értem a cite webet, az alkalmazásban majd kérlek figyelj rám, jól csináltam-e? Nagy könnyebbség lenne ha el tudnád majd indítani a kiemelt jelölést. Előre és utólag is köszönöm. --Konstant vita 2012. október 5., 09:16 (CEST)

Szerinted mit kell még tenni a jelölésig? --Konstant vita 2012. október 7., 19:52 (CEST) Köszönöm, az archíválást rég megtettem volna, de azt sem tudom. Kösz a cité dolgot okosabb lettem tőle, már tudom használni. --Konstant vita 2012. október 19., 11:15 (CEST)

Bátorkodom megkérdezni, megérett-e a jelölésre a cikk szerinted? --Konstant vita 2012. október 28., 20:53 (CET)

Megtettem, de úgy érzem még hiányzik valami a vitalapról, no meg értesíteni kell a műhelytagokat. --Konstant vita 2012. november 22., 10:31 (CET)

Vándorsólyom

Szia!

A vándorsólyom szócikk kiemelt lett, köszönöm szépen, hogy szavaztál reája! Most felkerült a Munkapadra a heringcápa. Ha ez is tetszik, akkor szavazzál erre is. Üdv. DenesFeri vita 2012. október 1., 17:04 (CEST)

Köszönöm! DenesFeri vita 2012. október 2., 13:53 (CEST)

Trianoni békeszerződés kontra diktátum

Láttad a vitalapot? Felmerült már korábban is a kérdés, voltak átállítások, beleírogatások, de mindig ugyanott kötöttünk ki. És a vita mintha sehogy sem akarna lezárulni. Kocsmafalra ha kivisszük az ügyet ott is vagy holtpontra jutnak, vagy a békeszerződéshez térnek vissza. Doncseczvita 2012. október 4., 19:20 (CEST)

A vasútra gondolsz? Doncseczvita 2012. október 4., 19:25 (CEST)

Az angol wikin még találtam egy mondatot erről: 1 ám jegyzet nem tartozik hozzá. Doncseczvita 2012. október 4., 19:33 (CEST)

Vagy várjunk csak, itt egy lista 2. Doncseczvita 2012. október 4., 19:34 (CEST)

Ja és ezt a rablóbéke, imperialista béke fejezetet is láttad már? Doncseczvita 2012. október 5., 08:50 (CEST)

Szia! Kérted, hogy a cikket csináljuk meg kiemeltre. Kérlek olvasd el a vitalapot és válaszolj.Carlos71 vita 2012. október 6., 16:57 (CEST)

Szia! Nem igazán jöttem rá hogy miről beszélsz, mit kellene javítani a cikken. és milyen „délvidéki magyar helyzetet” vetettél fel. Kérlek mondd el a röviden a lényeget a vitalapomon, s ha tudok, segítek a cikk fejlesztésében. Micky levél 2012. október 6., 19:10 (CEST)

Hangul

Ne haragudj, de nem látod az építés alatt táblát a szócikken? Légy szíves, amíg nincs kész a szócikk, ne nyúlj bele, ha lehet. Az információ egyébként szerepel a hangul története részben, csak el kellett volna olvasni az eddigieket... Teemeah poke me 2012. október 6., 23:18 (CEST)

Én nem véletlenül teszem ki a táblát. Ha nem zavarna, hogy belenyúlnak, miközben dolgozom rajta, nem tenném ki. Teemeah poke me 2012. október 7., 13:31 (CEST)

Micky

Köszi!Carlos71 vita 2012. október 14., 10:58 (CEST)

mlm

Szia!

Mivel eddig te vagy az egyik normális moderátor akivel itt találkoztam ezért hozzád fordulok. Megtudhatnám, hogy a legutóbbi bejegyzésem az MLM kritikája oldalról milyen alapon lett törölve? Annyi az indok, hogy "nem kell az okoskodás." Semmi magyarázat vagy egyéb. Tényleg ennyire részrehajló lett a wiki, hogy nem lehet a tényeket leközölni, mert az valakinek nem tetszik?

Köszönöm a válaszod.

Kulimasz vita 2012. október 9., 14:32 (CEST)

RE: Kiemelt cikkek

Sajnos, nincs időm rá, de régi cikkek feljavításában segíthetek. Üdv. Milei.vencel 2012.10.20.

A kérdésedre válaszolva földrajzi, utazási, vallási és egészségi cikkek érdekelnek. Mostanában inkább csak képeket töltök fel. – Milei.vencel vita 2012. október 21., 06:24 (CEST)

Képlicenc

Szia! CC-by-nc-nd alatt van... NC=noncommercial, ND= no derivatives. A Wikipédiára se és a Commonsba se lehet ilyen képet tölteni. Teemeah poke me 2012. október 22., 20:13 (CEST)

Düki

Visszatettem a linket, ez nem egy olyan oldal a starityn, olyan adatlapos, kiscsajszerkesztős. Ez egy interjú, amit a Starity készített Dükivel. Teemeah poke me 2012. október 24., 20:06 (CEST)

Saját vitalap

Üdv!

Ha a saját vitalapomat szerkesztem abban a témában amihez te is hozzászóltál, arról te is kapsz értesítést?

Remélem most jól csináltam, hogy új szakaszt hoztam létre.

Üdv! Kulimasz vita 2012. október 25., 01:32 (CEST)

Ezt ellenőriznéd kérlek. Mindketten átsiklottatok rajta. Pilótajáték Kulimasz vita 2012. október 25., 19:01 (CEST)

Valami nagy kavar van ott. Leírtam a vitalapomon. Kösz, hogy megnézted.

Kulimasz vita 2012. október 25., 19:17 (CEST)

CPAN

Igen, még nincs kész

Hát igen

Kösz megvagyok. Talán jövő év elején jövök haza. Köszi a tippet. Oldalam nekem is van, de egyedül abbahagytam. Majd meglátom. Hány komoly szerkesztő ment már el hasonló okok miatt? CFC, Mex és sorolhatnám. Olvastam vitákat arról, hogy a „klikk” merevsége elűzi az embereket. Ezt némileg túlzásnak tartom és mégis, ha reform ötlet merül fel szinte mindig ugyanazok szavaznak ellene. Hasonló okokból tünedeztem el hónapokra, félévekre. Nem érdekel különösebben mit gondolnak, ha ezt olvassák.

Ha vicces akarok lenni így foglalom össze a dolgot, ha már trianonról olvasok: Carlos Apponyi a Magyar Kir/kiemelt cikkek integritása mellett érvel, viszonylag jó indokokkal. Clemenceau Timea: Uram az ön álláspontja nem demokratikus és folyamatosan sértegeti szegény anonokat. Mi diktálunk most pedig el kell ismernie az anonok önrendelkezését. Carlos Apponyi: Jó, de akkor a magyarok/kiemeltek tekintetében lehetne valami igazságosabb megoldás is. Misibacsi Lloyd George: A jelenlegi helyzet nem jó, legyünk méltányosak. Karmela és Alensha Nitti: Ami igaz az igaz valamit tenni kéne. Clemenceau Timea: Nem. A jelenlegi helyzet jó. Önnek ehhez kell alkalmazkodni. Carlos Apponyi: De... Varga-Benes: Jaj. Még ilyen képtelen ötletet. És a szegény anonok? Kit érdekel ez a hülye.Carlos71 vita 2012. október 26., 22:03 (CEST)

Timea ez vicc nemi önironiaval is. Ne sertodj meg ha olvasod.Carlos71 vita 2012. október 26., 22:07 (CEST)

Sok szerencsét e melókereséshez!Carlos71 vita 2012. október 27., 12:34 (CEST)

2. vh.

Üdv! Hogy állsz a melóval? --Gyantusz vita 2012. október 27., 15:40 (CEST)

Remélem, megvan a két említett könyv – Keegan, A második világháború; Taylor, A második világháború okai (még lehet őket kapni) –, mert elég velősek, sokat kell belőlük jegyzetelni, mikor olvasod (könyvtári könyvvel nehéz haladni, mert időnként vissza kell vinni). Másrészt volt egy megbeszélés anno a hadtudományi műhely vitalapjain a cikk felépítéséről, majd megkeresem neked, amikor aktuális lesz, csak szólj rám. --Gyantusz vita 2012. október 27., 22:34 (CEST)
Keegan, Az első vh., Taylor, A második vh. okai, Keegan, A második vh. Ha kellenek, tudok segíteni benne (elrakatni stb.). Nyilván „csak” pénz kérdése. Apránként megveszegeted, úgyis jön a karácsony. ; ) --Gyantusz vita 2012. október 28., 10:27 (CET)
Erre írtam, hogy tudok segíteni, akár árban is (alexandrás regem van, az -15%, helyi alexandra-üzletbe ingyenes a kiszállítás), Európás kolléga is van, elrakhatja, a Scolar meg tán tavaly adta ki újra a Taylor-könyveket. Némileg ismerve a magyar könyvpiacot, szerintem jövőre is lesz ebből a három könyvből bőven. Szerintem olyan 2014-15 körül lesz várható, hogy kezdenek kikopni a piacról (de akkor is érdemes lesz az országos boltokban szétnézni (telefon–e-mail), hátha lesz elfekvőben).
Munkaügyben sose bánkódj, ha menni kell. Evőeszközcsomagot, tisztálkodócsomagot szedj össze. A mai világban semmi nem szól örökké. „Ami nem öl meg az használ.” ; ) --Gyantusz vita 2012. október 28., 12:49 (CET)
Meg ha utazgatsz majd vonaton–buszon–repülőn, legalább lesz időd olvasni is. 8 P Két jó, vaskos pengés kést is szedj össze (személyi és kenyérvágó), mert a brit SAS után szabadon „Ha késed van, mindened van!”. --Gyantusz vita 2012. október 28., 12:52 (CET)

Düki megint

Szia! Már kértelek, hogy hagyd békén azt a linket, mert az egy INTERJÚ. Köszönöm. Teemeah poke me 2012. október 29., 10:26 (CET)

személyes wikipedia oldalamról

Kedves XY! Én nem szeretnék szerkesztővé válni, nekem ez túl bonyolult. De olyan hibás a rólam írott oldal, hogy kénytelen vagyok kiigazítást kérni. Már megírtam egyszer egy teljes oldalt, de most látom, hogy megint -számomra teljesen értelmetlenül- átszerkesztődött. Mi a legegyszerűbb megoldás a helyesbítésre? Üdv, Székely Orsolya filmrendező

Javaslat

Hello!
Sajna a műhely vitalapot csak 4-5 naponta nézem, de most megnéztem a váz-javaslatodat. Szerintem is csak egy kis csinosítás és jó lesz. Más nem jut eszembe ami esetleg kimaradt volna, talán a haditechnika például... -Frommer Fórum 2012. október 31., 14:28 (CET)

Madarász András

Szia! Fontos dolgokkal egészítetted ki a cikket. Az „1849-től a pécsi Országút élt egy családi házban” mondatból nem hiányzik egy „mellett”, vagy más szó? Megnéznéd? Nem tudtam, hogy Pécsről készült egy lexikon, ez igen jó dolog. Miskolcnak is készült, ha nem is lexikon címmel, inkább több tematikus kiadványsorozat dr. Dobrossy István, a Levéltár sajnos már nyugdíjba vonult nagy tudású igazgatója tollából, illetve az irányításával (történet 10 kötetben, általános leírások 10 kötetben, életrajzok, még legendák is), és ezek kiváló, jól használható és megbízható forrásanyagok. Üdv  … szalax üzenőlap 2012. november 1., 11:20 (CET)

Javaslatok (1. vh. & 2. vh.)

Írtam, ahogy kérted.Carlos71 vita 2012. november 1., 18:36 (CET)

Kodolányi János (író)

Abszolút magán vélemény, nem pedig szakmai; de én pár hete (amikor érdeklődtem iránta) nagyon hasznosnak tartottam a Kodolányi szócikkben a rövid életrajzi összefoglalót. Ez a szócikk nagyon terjedelmes és a legtöbb embernek nincs ideje/türelme végig olvasni. Szerintem kár volt kitörölni. --Szente vita 2012. november 2., 03:31 (CET)

Szakmailag teljes mértékben igazad van, azért is írtam, hogy magán véleményem. Azonban ez olyan dolog volt itt, ami könnyíti az olvasó dolgát. Egy ilyen enyhe szabálytalanság beleférne, hisz azért nem az ember van az enciklopédiáért hanem az enciklopédia mi értünk. Talán még javasolnám is szavazásra, hogy az ilyen gigászi életrajz cikkek esetén lehessen alkalmazni, ha a wikin a szavazások többsége nem egy vérre menő ütközet lenne az aggódó konzervatívok és az újítók között. :) --Szente vita 2012. november 2., 19:15 (CET)

Ezek után ki van zárva, hogy bármit szavazásra vigyek itt. Köszi a türelmet. – Szente vita 2012. november 2., 19:23 (CET)

Pont én is gondoltam rá, hogy a 100. szép kerek szám és akkor majd archiválni kellene, de mivel még nem is csináltam ilyet így elfogadnám a mostani segítséget és akkor már tudni fogom legközelebb. – Szente vita 2012. november 2., 19:28 (CET)

Köszönöm! – Szente vita 2012. november 2., 19:43 (CET)

Székely Orsolya oldal szerkesztése

Tisztelt Szajci! Nem vagyok PC guru, a Wikipedia szerkesztése számomra meglehetősen bonyolult irányelvek alapján történik, amiket természetesen nem látok át. De engedtessék meg nekem, hogy a rólam írott szócikkel kapcsolatos szerkesztéseim ne kerüljenek újabb revízióra és további hibás adatok rögzítésre. A saját életrajzommal és munkásságommal kapcsolatban úgy gondolom, hogy én vagyok a legautentikusabb forrás. Kérem, legyen a segítségemre abban, hogy adjon meg egy email címet ahová elküldhetem a saját verziómat, amit véglegesnek tekinthetnek. Üdvözlettel Székely Orsolya --Ikonosztaz vita 2012. november 2., 10:29 (CET)

Re: Megyerváros

Szia Szajci! Köszönöm a figyelmeztetést, figyelni fogok rá, dehát a megszokás nagy úr :D Viszont amennyit mostanában wikipédiázok... az alapján nem sok mindent tudok elrontani sajnos... Üdv! --Hirvenkürpa Mögbeszélés 2012. november 2., 16:57 (CET)

Kaposvárra kezdtem járni növénytermesztő mérnöki szakra és hát többet kell tanulni, mint eddig bármikor. --Hirvenkürpa Mögbeszélés 2012. november 2., 18:32 (CET)

Köszönöm! És remélem egyszer, ha több időm lesz, nagyban hozzájárulhatok majd a szakmámmal kapcsolatban a wikipédiához, mert sajnos elég szegényesek vagyunk még mezőgazdasági témában! --Hirvenkürpa Mögbeszélés 2012. november 3., 03:16 (CET)

Javaslat

Folyamatosan figyelemmel kísérem a megbeszélést. Hamarosan hozzászólok. :-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. november 2., 19:55 (CET)

forrásmegjelölés

Kedves Szajci! Köszönöm a felajánlott segítséget. Természetesen nem értek egyet azzal, hogy nem közölhetem magamról a helyes adatokat. Ezt egy túlbuzgó agy találta ki. Nyilván megoldható, ha másutt közreadok magamról valamit és az válik hivatkozási alappá. Ezért csodálkozom azon, hogy bár van saját web-oldalam, az nem szerepel a hivatkozások között. www.ikonosztaz.hu Nem baj, mert nem teljes, és ami van, azt sem egészítettem ki az elmúlt pár évben. Azt meg lehet tudni, hogy ki volt az, akinek egyáltalában eszébe jutott rólam egy oldalt csinálni? Vagy ez már a feledés ködébe vész? Üdv,Székely Orsolya

köszönet

Kedves Szajci! Köszönöm az eddigi segítséget. Először korrigálom a saját web oldalam és után jelentkezem a további segítség miatt. Ha pontosabb lenne az oldalam (akár a Wikin, akár a saját) akkor mint néptáncos azt is megtudhattad volna, hogy az 1973-as Hajnalban indultunk c. filmem az első budapesti nyitott kapus táncházról szól, melyből kiderül, hogy Sebő Ferenccel és Halmos Bélával ingencsak kivettem a részem az idén 40 éves táncházmozgalom elindításából. Üdv, Székely Orsolya

D.Gray-man

Szia! A D.Gray-man szócikk kiemelt lett. Köszönöm, hogy támogattad szavazatoddal. --→ Sasuke88  vita 2012. november 11., 13:27 (CET)

Re: Kiemelés

Nem kell ostobának nézni másokat. Láttam, hogy meg lett oldva, nem kell felhívni rá külön a figyelmet. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. november 14., 14:50 (CET)

Hitler

Köszi a támogatást. Nem egészen értem, hogy mit értesz pontosan az alatt: a weboldalak linkjeit jó lenne archiválni. Persze nem ellenzem, de én nem tudom megcsinálni emiatt. Örülnék, ha segítenél, vagy megmagyaráznád, hogyan kell.--Szilas vitalapom 2012. november 15., 10:04 (CET)

Kiemelésre jelölés

Sajnos a szabály szerint nem lehet két ugyanolyan témájú cikk a munkapadon, ezt nem én döntöm el. Peligro (vita) 2012. november 15., 20:04 (CET)

A Szent Péter bazilika "Képzőművészet, építészet, régészet" kategóriában szerepelt, a Bletchley Park Múzeum (legalábbis a jelenlegi cikk róla) nekem inkább történelemnek tűnik. Peligro (vita) 2012. november 15., 20:15 (CET)

Nem tervezem. Az itt lent található felbontást alkalmazom. Peligro (vita) 2012. november 15., 20:26 (CET)

Jó meglátás, azt fogom tenni. Köszi! Peligro (vita) 2012. november 22., 18:56 (CET)

Re:kiemelés

Szia! Szerintem egy próbát megér. Nem ígérem, hogy mind a két cikkel egyszerre fogok tudni foglalkozni (egyetemi teendők miatt és mert egy nagyobb átdolgozási folyamatban vagyok a Szíriai polgárháború cikkével), de - ha te is úgy gondolod - a jázminos forradalomnak nekifoghatnánk (habár a nílusival jobb "ismeretségben" vagyok, de inkább kronológiai sorrendben lenne jó haladni). --Szabi237 vita 2012. november 15., 20:55 (CET)

Támogatom az ötletet. Hétvégén - időmtől függően - én is nekiállok az átolvasásának, majd megpróbálom itt - ott kissé átfogalmazni, mert így első ránézésre helyenként még érződik, hogy az eseményekkel párhuzamosan íródott. --Szabi237 vita 2012. november 16., 16:44 (CET)

Szia! Nincs semmi probléma, lesz még rá időnk bőven. Azért majd még közbe ránézek (a jázminos forradalomra biztosan) és módosítgatok a cikk tartalmán, mert - véleményem szerint - még bőven ráfér (de, hogy őszinte legyek nálam is most a prioritást a szíriai polgárháború cikke élvezi). Jó munkát a világháború cikkeihez, majd értesíts ha végeztél velük! --Szabi237 vita 2012. november 24., 12:52 (CET)

Anafilaxia

Szia! Ha már az elveidnek megfelelően erre is tettél egy szükséges sablont, azért ránézhetnél. Üdv. Tambo vita 2012. november 21., 19:05 (CET)

Admin

Szia Szajci, meg szeretnélek kérdezni, hogy elfogadnád-e, ha adminnak jelölnélek? Aros vita 2012. november 21., 22:28 (CET)

Bocsánat, nem tudtam, hogy semmilyen tisztséget nem fogadsz el a wikin. Azért gondoltam, mert kiemelten sokat tettél a wikipédiáért. Aros vita 2012. november 22., 11:46 (CET)

Rácz Anna

Szia ! Szeretnék segítséget kérni Tőled. Az előző szócikkben szereplő Rácz Anna okl. építészmérnök kérésére beillesztettem egy indító képet, de nem tudom, hogyan kell megcsinálni az építész-blokkot. A szükséges adatok a szócikkből kiolvashatók. Megkérlek, légy szíves leszerkeszteni. Ezt előre köszönöm. (Egyébként - szerintem - a munka nem lesz nehéz, mert anno az építész-kar legszebb kislánya volt, s ma is OK, ráadásul sikeresen okos.) Én már nagyon ritkán látogatom a wikit, de bízom kérésem fogadásában. Szia Kit36a vita 2012. november 24., 03:03 (CET)

Szia ! Értem a dolgot, bekérem az engedélyezést. Utána kereslek. SziaKit36a vita 2012. november 24., 10:13 (CET)

re:Ezek megőrültek!

Hello!

Köszi hogy szóltál! Teljesen kiment a fejemből. Szerintem már kész vagyok vele, ezért kivettem a sablont.--dr.Garfbob10(2) labirintus 2012. november 24., 13:59 (CET)

Az már más! Azon jelenleg is dolgozom. Ha szerencsém van akkor ma megcsinálom.--dr.Garfbob10(2) labirintus 2012. november 24., 15:25 (CET)

Azzal ma végeztem.--dr.Garfbob10(2) labirintus 2012. november 28., 18:39 (CET)

Moldova

Elnézést, hogy ennyire beleszaladtam, de korábbi életemből sok ismeretem van a témáról, ami magyar szempontból mindig nagyon fontos volt. Igyekszem majd még forrásokkal jobban körülbástyázni az állításaimat. Egyébként a cikken más javítanivaló is van bőven, vannak benne ismétlések stb. Igyekszem hozzájárulni ahhoz, hogy valóban kiemelt lehessen.--Szilas vitalapom 2012. november 24., 17:10 (CET)

Tambo nálam felajánlotta, hogy segít a térkép lefordításában, ha egyébként úgy érzed, hogy belefér a cikkbe. Üdv--Szilas vitalapom 2012. november 25., 17:56 (CET)

Azt javaslom, küldjed te, a te jelölésed.--Szilas vitalapom 2012. november 25., 19:43 (CET)

Őszintén szólva

Valahogy megfeledkeztem róla, de most nem igen tudok foglalkozni vele. Tegyél rá egy Csonk sablont. Nem sok hiányzik belőle. Néhány napon belül sort kerítek rá. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. november 25., 09:44 (CET)

Hobbit

Szia!
Az utóbbi időben teljesen elfelejtettem köszi az emlékeztetést! Megpróbálom ma befejezni! - Frommer Fórum 2012. november 25., 10:11 (CET)

Prim-algoritmus

Levettem. – Wikizoli vita 2012. november 25., 10:12 (CET)

Ernest de Sarzec

Szia! Rajta felejtettem a sablont. Levettem Üdv. Tambo vita 2012. november 25., 17:24 (CET)


Szia! Ez nem az én cikkem lásd itt Üdv. Tambo vita 2012. november 26., 11:49 (CET)

Re: Segélyhívó szám

Ez ott felejtődött. Leveszem a sablont, de majd még folytatom azért. Köszi, hogy szóltál. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2012. november 25., 21:23 (CET)

Az nem az én cikkem. A szépirodalmi versenyre kezdte el valaki, aztán biztos rájött, hogy ennyi kevés lesz, és ott is hagyta. Mindjárt leveszem róla és szubcsonkra teszem. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2012. november 26., 09:06 (CET)

re:Coșbuc

Üdv! Egy ideje abbamaradt a munka vele, úgyhogy levettem a sablont, de mostanában elég kevés időm van szerkeszteni, majd később folytatom. ✮ Einstein2 vitalap 2012. november 26., 08:23 (CET)

Azt befejezem hamarosan. ✮ Einstein2 vitalap 2012. november 26., 11:25 (CET)

Épíítés alatt

Szia!

Köszönöm a figyelmeztetést. Két félbemaradt cikkem is van. Ma folytatom a szerkesztésüket. Üdv.! --Kispados vita 2012. november 26., 11:23 (CET)

Üzenet

Jött egy e-mail [11 óra 26 perc], hogy Te valamit üzentél nekem, de nem látom sehol a vitalapomon, persze lehet, hogy én vagyok hülye, ami esetemben cseppet sem meglepő.--Sir Morosus vita 2012. november 26., 13:16 (CET)

Maros Éva

nála még hagyjad, lécci; sajnos nem eleget jutok géphez, de a figyelmet kössz.--Sir Morosus vita 2012. november 26., 13:53 (CET)

Levettem róla a jelet (feltéve, hogy nem bénáskodtam el valamit).--Sir Morosus vita 2012. november 29., 13:35 (CET)

Útleírás

Elnézést, igyexem befejezni. igen, majd kedves lenne segítséged archiválni, de hadd legyen ez 2013 márciusban, mert addig 150 %-os vizsgastresssszszszszszsz ben vagyokRácz Róbert vita 2012. november 26., 20:32 (CET)

Pará osztály

Köszi a kérdést. Még dolgozok rajta.-Történelem pWas ist neu? 2012. november 26., 21:10 (CET)

Kötő- és zárójelek.

Kösz szépen. Visszanézve úgy tűnik, hogy egy zárójel helyett egy hosszú(?) kötőjelet írtam – vagy fordítva. Előnézetben csak az 'aktuális' szakaszt néztem meg és nem az egész oldalt – akkor talán feltűnt volna, mi a gond. --Holdkóros vita 2012. november 26., 21:42 (CET)

Karl May kit. szereplőinek listája

Sajnos túl nagy fába vágtam a fejszémet, ezért kénytelen leszek csonknak berakni de majd próbálom folyamatosan bővíteni. -Frommer Fórum 2012. november 26., 21:51 (CET)

Fájl:Fehér Ferenc.jpg

Szia! Tudsz átnevezést csinálni? Kértem erre a képre, mert ugyanezen a néven van a Commonsban is. Előre is köszönöm. Üdv. Tambo vita 2012. november 27., 07:54 (CET)

vörös hiúz

Szia Szajci!

A vörös hiúz kiemelt lett, köszönöm szépen hogy szavaztál reája! Látom már a fehérfejű rétisasra is szavaztál; ezt is köszönöm! Üdv. DenesFeri vita 2012. november 27., 10:13 (CET)

Kiemelt kép

Szia Szajci!

Arra lennék kíváncsi, hogy szerinted lehetne-e kiemelt kép ez ([1])?

A válaszodat előre is megköszönném!–Történelem pWas ist neu? 2012. november 27., 16:56 (CET)

Rendben, köszi!-Történelem pWas ist neu? 2012. november 27., 23:01 (CET)

Pikotamid

A tataroz sablont Karmela tette a lapra, nem én.--Gyimhu vita 2012. november 29., 21:02 (CET)

Re: Essex

Szia Szajci! Igen, még szeretném bővíteni, de közbejött valami. azt hiszem, a sablont le lehet venni és a bővítéseket majd szépen lassan berakogatom. Szerinted így jó lesz? Üdv Viktor vita 2012. november 30., 09:38 (CET)

Tataroz sablon

Még tegnap levettem. Kösz, hogy figyelsz rá! --Karmela posta 2012. november 30., 13:31 (CET)

Köszönöm a tanúsítást

Mondjuk elég blama lenne a magyar wikipédiára, ha ez a szócikk nem lenne kiemelt, bár személyesen nem igen hajtok rá. De felhívja a figyelmet arra, hogy az Anafilaxia ellenni védekezés nálunk elég megoldatlan kérdés, és a "laikus" közvélemény sem kielégítően tájékozott. Két gyors életmentést tudhatok biztosan magamnak (még a Néphadseregnél), ebből az egyik anafilaxiás sokk volt, a másik pedig egy kisgyermek lebenyes tüdőgyulladása (ugynott, mert a bázison tiszti családok is laktak), persze, hogy sohasem fogom ezeket elfelejteni, hiszen mégis tanultam valamiért. A többi ezekhez képest persze apróságnak tűnik, nem egészen voltak azok! Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. november 30., 14:31 (CET)

Olsen banda

Nem gonoszkodásnak szántam, de valami nincs velük rendben, de ez csak az én véleményem, de utánanézek, honnan vannak, és nagyon is lehet, hogy tényleg jók. Bocs, de azért az, hogy teljes musikk, vagy mi, ha létező norég kifejezés is, számomra nevetségesnek tűnik, mert nem tudok norvégül. Páfrány (Zsboldi) vita 2012. december 1., 15:59 (CET)

Olsen banda

Kedves Szajci! Ne haragudj, és azt a két hibát, amit véletlen ejtettél a buta google fordító miatt, mert utánanéztem a jó címeknek, azt javítom. Már láttam, hogy a teljes musikkot jaítottad, még volt egy amiben nem ö, hanem o volt azt javítottam, meg a gir seg kisbetűkkel volt írva de semmi gond, és ne haragudj.

Növényműhely

Írtam egy szócikket a Tisza-parti margitvirágról, de nem jó és inkább áttettem a próbalapomra, mielőtt még egy járőr át nem teteti velem, és arra szeretnélek kérni, hogy segíts legalább annyira rendbepofozni, hogy szócikk lehessen belőle. És ha van kedved, csatlakozz a műhelyünkhöz. Páfrány (Zsboldi) vita 2012. december 1., 16:26 (CET)

Tisza-parti margitvirág

A cikket már visszatettem szócikknévtérbe, kérlek nézz rá, ellenőrizd, és ha nagyon ráérsz, javítgasd kérlek egy picit. Írok a műhelyemnek is. Páfrány (Zsboldi) vita 2012. december 9., 13:41 (CET)

2. vh

Lehetőségeimhez képest válaszoltam. Remélem segítségedre lesz! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. december 11., 09:09 (CET)


Igen: *{{cite book | author= Matthias Uhl | coauthors= Henrik Eberle | editor= | title= A Hitler-dosszié | month= |year=2006 | publisher= Park Könyvkiadó | pages= 590 | id=ISBN 963-530-716-0}}


--Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. december 11., 14:03 (CET)

Re:2. hv

Szia!

Megnéztem a vitalapot. Úgy láttam az idő kérdését már Hungarikusszal megbeszéltétek. Sajnos a cikk átnézését jelenleg nem tudom vállalni, mert rengeteg a dolgom, s annál kevesebb rá az időm. Amint lesz egy szabad órám, napom átnézegetek pár második vh.-s cikket, hogy kicsit besegítsek nektek! :) -Frommer Fórum 2012. december 11., 15:07 (CET)

karácsony

kellemes készülődést.

II. vh

Bocsi, de csak egy portálsablont tettem ki rá, érdemi változtatást nem csináltam. Járőr is vagyok, így ellenőrizni se kell utánam. - Tündi vita 2012. december 13., 19:17 (CET)

II.Kürosz

Lengyelországi hadjárat

Szia! Köszönöm a felkérést, igyekszek kezdeni valamit a szócikkel, de dec. 18-áig (vizsgázom) nem nagyon érek rá, úgyhogy csak a téli szünetben tudok időt szakítani. Első lépésben szerintem nem kell egyértelműsíteni, II. Rákóczi György hadjárata, ha lesz róla önálló szócikk, inkább lengyel hadjárat néven fog futni. --→ Sasuke88  vita 2012. december 14., 22:17 (CET)

Köszi! A szócikk átnevezéséről mit gondolsz? Szerintem felesleges oda az (1939). – → Sasuke88  vita 2012. december 15., 08:50 (CET)

Portálsablon

Szia!

Bocsi hogy emiatt zavarlak, de nem tudtam kihez forduljak. Tudod van az a kis csoportosulás a búr műhely, aminek már portálja is van. Megpróbáltam egy olyan portálsablon féleséget készíteni, de nem jöttem rá hogyan kell. Ez alig érthető... tehát arra a kis bekeretezett szövegdobozra gondolok amit a cikkek aljára szoktunk beszúrni. Tudnál segíteni benne hogyan készíthetnék egyet? Előre is köszönöm, - Frommer Fórum 2012. december 14., 22:35 (CET)

Köszönöm, már sikerült is. - Frommer Fórum 2012. december 15., 06:52 (CET)

Törpebolygó cikk építése

Helló Szajci!

Úgy láttam, hogy Te szemmel tartod az "Építés alatti" sablonokat. A Törpebolygó cikken is kint van, de szeptember vége óta ott érdemi változás nem történt. Nem tudom pontosan, hogy ilyenkor mi a követendő eljárás. – Porrimaeszmecsere 2012. december 16., 14:57 (CET)

Kösz a választ. Most megnéztem, a sablont kitevő Stextacskó szeptember 30-a óta nem szerkeszt, így nemigen látom hasznát a rákérdezésnek. Vegyem le a sablont, szerinted? – Porrimaeszmecsere 2012. december 16., 15:08 (CET)

Re: II. vh

Szia! Nem tudom ki mondta ezt neked a piros bővebbennel kapcsolatban, de biztosan nagyon böki az orrát :), pedig ez az általános gyakorlat lásd. Hongkong v. második kínai–japán háború. Számos előnye van, látszik, hogy hol kell fejleszteni az összefoglaló szócikk témakörét, mik a hiányosságok. Ez a három piros link, amúgy is fájó és sürgősen megírandó lenne, a Görögországi hadjáratot már ki is néztem magamnak (enwikin kiemelt), de nem tudom mikor tudok nekiállni, előbb a megígért Lengyelországi hadjáratot szeretném rendbe tenni. --→ Sasuke88  vita 2012. december 17., 11:47 (CET)

Az ilyen hatalmas összefoglaló cikkek mindig kemény diók. Hatalmas témakört ölelnek fel, de meg kell találni az aranyközéputat, hogy mennyire fejtsük ki, nem lehet túl leegyszerűsíteni, de túlrészletezni sem, a kiemelt szinthez ráadásul a frappáns fogalmazás is elengedhetetlen. Ahol tudok majd segítek, folyamatosan megyek utánad és javítom, ahol kell. --→ Sasuke88  vita 2012. december 17., 15:01 (CET)

Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánok!

Köszönöm, hogy az idei évben segítetted szerkesztői munkámat itt a Wikipédián. Remélem továbbra is hasonló jó együttműködésre számíthatok, mert az új cikkek készítésével biztosan nem fogok leállni és az már borítékolható, hogy szükség lesz a tapasztalatodra, hiszen csak az hibázik, aki csinál is valamit. Amíg nem "találkoznánk össze" egy szócikkről szóló megbeszélés kapcsán, addig is töltsd kellemesen az ünnepeket és kívánom, hogy sikerekben és persze új szócikkekben gazdag új évünk legyen.

Rextacskó vita 2012. december 17., 13:06 (CET)

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet Kívánok

Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. december 20., 12:54 (CET)


Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet, jó egészséget kívánok. --Elkágyé vita 2011. december 22., 13:35 (CET)

karácsonyi köszöntés

Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok Néked, Kedves Szajci!

User:Klug Csaba Ferenc

Karácsonyi jókívánságok

Békés karácsonyt és boldog új évet kívánok neked: Aros Távírda 2012. december 22., 14:35 (CET)

Boldog karácsonyt, kellemes pihenést és jókedvű 2013-at kívánok! --Rlevente vita 2012. december 22., 14:39 (CET)

Mauna Loa

Szia!

Tényleg Te voltál itt a szerkesztő, aki szerint a teherautó nyom a legkönnyebb útvonal? Hogy kell ezt érteni? – Porrimaeszmecsere 2012. december 22., 19:17 (CET)

Torch

Üdv! Nem linkelem, de ezeket – Torch hadművelet -> Fáklya hadművelet -> Fáklya-hadművelet – miért csináltad? --Gyantusz vita 2012. december 22., 19:56 (CET)

Még a vita elé menve két változat lehetséges: vagy a meglévő Torch hadművelet, vagy a „Fáklya” hadművelet. Minden más nem AkH./MTA/wikikonform. Ötvenezerszer leírtuk már. --Gyantusz vita 2012. december 22., 20:00 (CET)

Egyrészt ez a legelső: Vita:„Igaz ügy” hadművelet. Ez egy másik Ten-gó hadművelet (japán), ez egy harmadik Margarethe hadművelet (német), ez egy negyedik Bagratyion hadművelet/Marsz hadművelet (szovjet), ez egy ötödik Mostarak hadművelet (dari) és ez egy hatodik Vita:Zöld tenger hadművelet (portugál / Mar Verde hadművelet) féle.
Ezeken kívül a WP:KF-HE-n: Wikipédia:Kocsmafal (nyelvi)/Archív1#Mozgószabály és következetesség, Wikipédia:Kocsmafal (nyelvi)/Archív9#... hadművelet vagy ...-hadművelet?, Wikipédia:Kocsmafal (nyelvi)/Archív22#Hannibal-hadművelet, Wikipédia:Kocsmafal (nyelvi)/Archív56#Hadművelet.
Ráadásul mint a hadihajóosztályos megbeszélesen – Wikipédia:Kocsmafal (nyelvi)/Archív88#Jamato-osztály – kiderült, a típusoknál (AkH. 348. oldal: C típusú, OH. Föld/Jupiter/Nap típusú) sem kell kötőjel...
Egyébként mivel nem magyar név és hadművelet, nem értem, miért nem az eredetit használjuk (azt használjuk) és miért zavar ez valakit? --Gyantusz vita 2012. december 22., 20:32 (CET)
Remélem, mindegyiket lefordítod idézőjelesre. 8 ) --Gyantusz vita 2012. december 22., 21:00 (CET)

christmas, sylvester

Hello Szajci!

Merry christmas and happy new year.

--Vakondka vita 2012. december 22., 20:50 (CET)

szívesen és viszont köszi

--Vakondka vita 2012. december 22., 21:14 (CET)

Boldog Ünnepeket

Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikeres boldog új évet kíván a Dorogifc kis csapata. Dorogifc vita 2012. december 22., 22:16 (CET)

Búrok

Szia Szajci!

Kérésedre az összes búr választásos cikkben javítottam a forrást fordításra. Köszi az észrevételt! - Frommer Fórum 2012. december 23., 09:43 (CET)

Viszont kívánom! És jó munkát ha esetleg tervezel ilyet két bejgli között. :) - Frommer Fórum 2012. december 23., 13:02 (CET)

Kurus

Szeretnék segíteni a II. kurus kiemelésében, de sok mondatot nem értek igazán, néha a cselekmény sem áll össze. Azért amit tudok megteszek. Ha persze nem értesz vele egyet állítsd vissza. – Konstant vita 2012. december 23., 19:32 (CET) Itt volna ünnepi ajándékom, mégegyszer végig néztem és a számomra nehezebben érthető mondatokat bővítetten fogalmaztam át. továbbra is Boldogat. – Konstant vita 2012. december 23., 22:03 (CET)

karácsony

Kellemes és boldogságban teljes Karácsonyi ünnepeket és élményekben gazdag újévet kívánok!-Történelem pWas ist neu? 2012. december 24., 15:03 (CET)
Boldog karácsonyt és jó egészséget kívánok! – Frommer Fórum 2012. december 24., 16:51 (CET)

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet Kívánok! DenesFeri vita 2012. december 24., 10:27 (CET)

Békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok Neked! - Csurla vita 2012. december 24., 21:22 (CET)

Köszönöm szépen! DenesFeri vita 2012. december 25., 11:17 (CET)

Boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2012. december 25., 21:09 (CET)

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet Kívánok! --→ Sasuke88  vita 2012. december 25., 21:51 (CET)

fehérfejű rétisas

A fehérfejű rétisas kiemelt lett, köszönöm szépen hogy szavaztál reája! Most a kék bálna került fel a Munkapadra. Ha tetszik, akkor szavazz erre is. Üdv. DenesFeri vita 2012. december 25., 11:29 (CET)

Wikiszülinap

Boldog wikiszülinapot a boldog karácsony mellé! – Wikizoli vita 2012. december 25., 12:18 (CET)

Isten éltessen 6. wikiszülinapodon!  … szalax üzenőlap 2012. december 25., 18:03 (CET)

Boldog wikiszülinapot kívánok! –Tulipanosvita 2012. december 25., 18:12 (CET)

  • Boldog karácsonyt!
  • Boldog hatodik wikiszülinapot!

- Acélkandúr12 vita és üzenet 2012. december 25., 18:59 (CET)

Még sok-sok boldog wikiszülit kívánok neked! Aros Távírda 2012. december 25., 23:28 (CET)

Kicsit megkésve, de én is gratulálok! --Karmela posta 2012. december 29., 10:58 (CET)

Köszönöm, és Isten éltessen téged is! --Burrows vita 2012. december 29., 19:21 (CET)

Moldovai zavargások

Remélem, nem vetted kötözködésnek :-) Ogodej vitalap 2012. december 26., 20:14 (CET)

sablon

Szeretném betenni a Sablon:kereszténység története sablont a kereszténység története szócikkben. Ha elfogadható így az a munka amit azon végeztem, úgy szeretném ha valaki azt sablonná tudná varázsolni, és betenni. Ha még kételyek merülnek fel használatával, - amit nem nagyon látok a vitalapon -, akkor írd meg kérlek, miért nem használható. --Konstant vita 2012. december 28., 15:33 (CET)

Casanova

Szia,

több mint két hete teljesítettem a „szükséges változtatásra” vonatkozó kéréseidet. Ránéznél?--Szilas vitalapom 2012. december 28., 18:29 (CET)

Emberi idegrendszer

Szia Szajci!

Nem akarsz erre szavazni: Emberi idegrendszer? Csak néhány szavazat hiányzik és mindjárt lejár az ideje a Munkapadon. Üdv. DenesFeri vita 2012. december 29., 16:59 (CET)

Te is ezért?

Idézet Aros vitalapjáról: "Kedves Aros! DenesFeri 17:02-kor kérdezte, hogy nem kívánsz-e szavazni a kiemelésben, te már 17:05-kor tanúsítottad, hogy a szócikknek a többi kiemelttel való összehasonlítása megállja a helyét. Nincsenek kétségeim afelől, hogy sok mindenre képes vagy, de tedd a szívedre a kezedet: elolvastad egyáltalán a szócikket? Vagy csak barátságból tanúsítottad? A kiemelt szócikkek színvonalán nem segít az ilyen tanúsítás. Csigabiitt a házam 2012. december 29., 17:49 (CET)" Üdv. Tambo vita 2012. december 29., 18:45 (CET)

Ezzel azt akarod mondani, hogy nem csak "barátságból"? Tambo vita 2012. december 29., 18:52 (CET)
Tudom! Csak, mivel Te nem kaptál ilyen kérdést ezt diszkriminációnak tartottam. Üdv. Tambo vita 2012. december 29., 18:57 (CET)
Nincs szükség a cinikus dumára. Szajci felkérése és a tanúsítása között csaknem másfél óra eltelt. Ennyi idő alatt – a másik két szerkesztőtől eltérően – bőségesen áttekinthette ezt a nem túl hosszú szócikket, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy javaslatot is tett további forrásokra. Csigabiitt a házam 2012. december 29., 20:10 (CET)

Dáriusz...

SZia! Olvasom át a szócikket, és itt elakadtam: "Annak érdekében, hogy egy személy ne szerezzen túl sok hatalmat, minden zsarnok mellett volt egy titkárnő, aki figyelte az állam ügyeit, és közölték a királlyal az információkat." Ezek a titkárnők nagyon gyanúsak... Megnéztem a forrást, én nem találok benne ilyen részt. Megmutatnád honnan való? köszi,--Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. december 29., 22:50 (CET)

Hm. A mondat után az 50. ref van, az az Encyclopedia Iranica, ott nincs a. pont. A 34. ref viszont egy könyvet dob fel, aminek számomra egyetlen látható oldala sincs :-). A secretary jelentése lehet:" An official who presides over an administrative department of state.", vagyis olyan miniszterféle, hivatalvezető.--Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. december 30., 10:14 (CET)
És Neked is BÚÉK!--Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. december 30., 10:15 (CET)


Te guglival fordítottál? :-) Atyaég :-) Mint fentebb írom, a secretary egy tisztség, ami az államigazgatásban leginkább a miniszterelnöki hivatal vezetőjét jelenti, vagy adott esetben a konzulátus vezetőjét vagy hasonlót. Én valami ilyesmit javaslok a mondatba:"Annak érdekében, hogy egy személy ne szerezzen túl sok hatalmat, minden zsarnok mellé rendelt egy hivatalvezetőt, aki figyelte az állam ügyeit, és közölte a királlyal az információkat." Talán ez felel meg leginkább a valóságnak akkortájt.--Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. december 30., 17:31 (CET)


"A kereskedelem fejlesztése érdekében utakat, csatornákat, föld alatti vízfolyásokat építettek" Mi az a földalatti vízfolyás, amit építenek? A forrást nem tudom megnézni.--Ivanhoe sherwoodi erdő 2012. december 30., 19:37 (CET)

Köszönöm

A szavazatod. A kifogásolt helyre tettem be - ha jól emlékszem - két magyar és egy angol nyelvű referenciát. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. december 30., 08:06 (CET)

Veszprémportál

Kedves Szajci! A törléssel kapcsolatban kifejtettem az álláspontomat a törlési megbeszélés oldalán, illetve javításokat végeztem a portálon, kérlek szépen, hogy vess rájuk egy pillantást. Előre is köszi. Nagyon boldog és szerkesztésekben gazdag újévet kívánok! Baráti üdvözlettel: Forgács Máté alias Matteo55 és a kritikák rólam 2012. december 30., 13:00 (CET)

A négy rep.hordozós tengeri ütközet

Üdv! Ha van kedved, használhatod ezt a linket is. Alaposabb négy cikk van benne leírva mint a masodikvh.hu-n fellelhetők. --Gyantusz vita 2013. január 1., 22:54 (CET)

re:Atlanti csata (második világháború)

Lehetséges, nem emlékszem pontosan, arra viszont igen, hogy egy korábbi nickemmel egy ideig szerkesztettem. Lehetséges, hogy én kezdtem el, egyébként miért? Üdv, Aros Távírda 2013. január 4., 14:05 (CET)

A laptörit nézve igen, én kezdtem el. Egyébként miért? Aros Távírda 2013. január 4., 14:23 (CET)

Persze, igen! Egyébként látom, hogy a Második világháború cikket javítod, úgy, hogy kiemeltstátuszhoz megfeleljen. Szeretnéd-e esetleg, ha segítenék neked benne? Elég sok kapcsolódó irodalmam van, és szeretek is ilyet írni. Válaszodat várom, üdvözlettel Aros Távírda 2013. január 4., 18:29 (CET)

Re:Szlovák nyelv

Mit értesz azon, hogy a szlovák nyelv szakaszt nem írnám-e meg kiemelt minőségűre? (bocs, a saját vitalapom nemrég fedeztem fel) Én csupán kiegészítéseket tettem bele, mert tanulom a nyelvet. Mondjuk, az igazság az, hogy anyai ágról tót származású vagyok, (Értsd: Ószlovák nyelvet beszélő M.O.-i Szlovák és Lengyel keverék) de két népdalon kívül és néhány szón kívül nem sokat tanultam meg a dialektusunkból, főleg, hogy az öregek már a szüleinket se tanították. Bucka

Apró csűrcsillag

Köszönöm szépen! Igyekszem javítani, pontosítani ahol csak tudom ;-). --→ Sasuke88  vita 2013. január 7., 17:44 (CET)

Cyrus-kép

Szia! A képet elküldtem vektorizálva a freemailes címedre. Üdv. Ogodej vitalap 2013. január 7., 22:38 (CET)

Ezt nem értem

Néhány modern történész úgy véli, hogy Dárajavaus hatalom jutása törvénytelen volt, mivel Gaumata valójában Bardíja volt, és a lázadások ürügyén megölte a trónörököst.[14] --Klug Csaba Ferenc vita 2013. január 9., 19:18 (CET)

Ebben a megfogalmazásban viszont az áll, hogy Gaumata - aki valójában Bardija volt - megölte a trónörököst.--Klug Csaba Ferenc vita 2013. január 9., 19:25 (CET)
Ki kellene derülnie a cikkből, hogy Gaumata egy személy, vagy a "Gaumata vára" - e formában szerepel a név korábban a szövegben - (Eger vára mintájára) város.
az is előfordulhat, nem tudom, hogy Gaumata Bardija álneve volt, vagy második neve. --Klug Csaba Ferenc vita 2013. január 9., 19:58 (CET)
"a lázadások ürügyén" - ha így fogalmazol, akkor nekem, az olvasónak, már tudomással kellene bírnom az előzőleg olvasottakból, hogy ilyenek voltak. "lázadások ürügyén" megfogalmazással már nem így van, megtudom, hogy lázadások szolgáltattak ürügyet a tetthez. – Klug Csaba Ferenc vita 2013. január 9., 20:06 (CET)
"Két évvel később Kambüszész híreket kapott, hogy egy Gaumáta nevű méd pap Bardíjának adta ki magát, és lázadást szított."- olvasom a Bardíja perzsa király cikkben. Ha jól értem a helyzetet, akkor Dáriusz ezt a körülményt használta ki, hogy vele visszaélve megölje a Bardíja nevű trónörököst. Itt viszont az a gondom, hogy akkor most Bardíja perzsa király milyen viszonyban állt a megölt trónörökössel. Esetleg a fia volt a trónörökös, aki így nem lehetett királlyá, hisz megölte őt Dáriusz. Nem tudom.– Klug Csaba Ferenc vita 2013. január 9., 20:18 (CET)
ITT A MEGOLDÁS:"Más történészek szerint Bardíját nem ölette meg Kambúdzsija, és valóban ő lázadt fel és ragadta magához a hatalmat. Ellene viszont hét nemes szőtt összeesküvést. Ezek egyike volt Dárajavaus, a későbbi uralkodó, aki saját legitimációja miatt találta ki, hogy elődje nem a királyi család tagja volt, hanem a Gaumáta nevű bitorló .... Az összeesküvők szeptember 29-én híveivel együtt megölték Bardíja-Gaumátát és híveit."

Vagyis:


...történészek szerint, Bardíja bár a királyi család tagja volt, de róla Dárajavaus saját uralkodásának legitimációját biztosítandó kitalálta azt, hogy ő Gaumata, aki lázadásokat szőtt. Ezzel az ürüggyel, hat más nemessel együtt megölte Bardíját.

Ez így világos lenne az olvasónak, szerintem ezt a megfogalmazást kellene alkalmaznod.– Klug Csaba Ferenc vita 2013. január 9., 20:32 (CET)

II. vh.

Szia! Azért a midway-i csatában illene megemlíteni Nimitz nevét is. Tambo vita 2013. január 9., 20:40 (CET)

Forditasok idovel

Szia, köszönöm a dícséretet, igyekszem! A héten kezdtem az új munkahelyemen, egy darabig az átlagosnál elfoglaltabb leszek, de amint normalizálódik a helyzet, visszatérek a fordításokhoz. Üdv --Viktor vita 2013. január 10., 19:45 (CET)

Zsarnokok?

"A satrapák voltak a király szeme és füle.[47][48] A birodalomban titkos ügynökök is tevékenykedtek, akik végigjárták az államot. Vészhelyzet esetén segítséget kérhettek a királytól. Annak érdekében, hogy egy személy ne szerezzen túl nagy hatalmat, minden zsarnok mellé kineveztek egy hivatalvezetőt, aki figyelte az állam ügyeit és közölte a királlyal az információkat.[49]" - ez áll a cikkben.

Már megbocsáss, de nem ez van az angol eredetiben. Akit te itt hivatalvezetőnek titulálsz, az náluk királyi felügyelő és éppenséggel ők a király "szemei és fülei." Fő funkciójuk, hogy ne nőjjön senki a király fejére, ne legyen senki túl hatalmas. Nos ha már zsarnok, akkor a hatalma ugye maximális, máris túl hatalmas ahhoz, hogy Dáriusznak ez kényelmes lenne. Mért engedné akkor ki a szatrapiákból a jövedelmeket Dáriusznak? Megtarthatná zsarnoki hatalmánál fogva önmagának.

Az a kérésem, hogy ezt a megfogalmazást alaposan gondold át. – Klug Csaba Ferenc vita 2013. január 10., 22:15 (CET)

A darik

"Az ókori görögök a pénzt Dárajavaus után nevezték dareikós statḗrnek, bár valószínűleg a pénz neve az óperzsa zarig (arany) szóból származik. Az érmék verésére a királynak monopóliuma volt. A darik mellett használt ezüst šekelt (ógörögül: sziglosz) korábban Mezopotámiában használták, i. e. 3000 körül. A sziglosz 90%-os tisztaságú ezüstből készült, és 5,56 gramm volt a súlya. Húsz sziglosz ért egy darikot."

Mit akar a "bár" itt elmondani? A "pénz neve" itt, ebben a szövegkörnyezetben a görög nevére, vagy (feltehetően) a perzsa nevére vonatkozik? Ez utóbbi esetben miért fűzöd ezt bele a görög névről szóló gondolatodba?

Másik: a darik veretése tényleg a király monopóliuma. Az angolok úgy tudják, hogy az ezüst érmék verésére a satrapák is engedélyt kaptak. Te itt azt állítod ezzel szemben, hogy valamennyi érme veretése Dareiosz monopóliuma. A forrást még nem olvastam, talán majd az eligazít.

Sajnos ennek nincs megfelelő forrása, azaz a fejezetben megadott források egyikéből sem derül ki, hogy mi a helyzet ezzel a monopóliummal.– Klug Csaba Ferenc vita 2013. január 10., 23:33 (CET)

Nos ennek alapján betettem a király veretési jogát és a satrapákét a cikkbe.

A Farrokh 2007 jelzésű forrás nem volt benne a forrásjegyzékben. Ezt kipótoltam az angol eredeti alapján.– Klug Csaba Ferenc vita 2013. január 12., 23:24 (CET)

TMB

Szia! A Portál:Technika portált te kezdted el egykoron, aztán meg "úgy maradt". A Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Portál:Technika hozzászólhatnál, fel tudod-e ismét karolni vagy törölhető? - RepliCarter Hagyj üzenetet 2013. január 11., 21:29 (CET)

archiválás

Hogyan kell ezt csinálni? Emlékszel még? A Baszk nyelv cikkem - hát persze, hogy emlékszel, hisz te vettél rá azzal, hogy itt van egy csonk, tudnál-e valamit csinálni vele - magyar forrásanyaga fenn volt a neten és két héttel a kiemelés lejárása előtt törölték azt. Ok: megjelent a könyv nyomtatásban. Hát ezt talán így kell megelőzni. Leírnád, hogy megy ez?– Klug Csaba Ferenc vita 2013. január 12., 22:36 (CET)

Kiemelési kérdés:

Szia! Feltettem egy cikket a kiemelésre, de a cikk vitalapján nekem azt írja ki, hogy Ide kattintva létrehozhatod a munkalapot!, és nem azt, hogy Ide kattintva leírhatod a véleményedet!. A munkalap már létre van hozva. Valamit rosszul csináltam? üdv,-- Ogodej vitalap 2013. január 13., 13:24 (CET)

Holland laikus történész

Ez a honlap [2] ad egy negatív kritikát Hollandról. Nem történész, nem is a perzsák, hanem inkább a görögök történetét dolgozta fel a könyvében és egészen tudománytalan párhuzamokat húz elő. A helyedben kivenném a források közül, mint megbízhatatlant. Valóban az angol, a francia, a német wiki sem szól arról, hogy két hadjáratot terveztek volna a perzsák. Az elsőt meghiúsította egy tengeri vihar, így kényszerűen indított Dáriusz egy másodikat. Szerintem Holland téged félrevezetett.

Fol and Hammond, 239-40. o. Hol van ez a források közt? Sehol. Be kellene tenni. Ejnye, bejnye!--Klug Csaba Ferenc vita 2013. január 13., 22:00 (CET)

Azt mindenképp kivenném, hogy két hadjáratot terveztek a perzsák, mert nem tervezték. Az elsőt elsöpörte a vihar, nem volt tengeri haderejük, a misszió meghiúsult. Másrészt pedig gondolj bele: egy ekkora haderő vezetése nem kalkulálhatja be a félsikert. Szóval ez nem hihető. Ogodej nem véletlenül kérdez rá erre. Jobban jársz, ha ezt a kis mondatot kiveszed. És mivel nem hihető, emiatt az az egy kritika éppenséggel a helyes kritika. Ez a férfi műkedvelő, történészkedik és kiadja agyszüleményeit, ha jól értem a kritikát. Szerintem téged is sikerrel vezetett félre. Beszéld meg Laszlovszky András kollégával azért. Nem vagyok tévedhetetlen.– Klug Csaba Ferenc vita 2013. január 14., 12:22 (CET)

Érdekes kérdés. Valószínűnek tartom, hogy nem tervezett két hadjáratot, de hozzá kell tenni, hogy mindig csak a hajóhad pusztulásáról beszélnek, holott a szárazföldi kontingens megmaradt (igaz, nem volt túl nagy létszámú). Ebből hagyott hátra Mardoniosz helyőrségeket a visszavonuláskor. Azt elképzelhetőnek tartom, hogy a szárazföldi sereg Athén elfoglalása és Hippiasz visszatérte után az Észak-Balkánon kapott volna új feladatot (Thrakia, Makedónia, sőt esetleg Épeirosz). Ezt lehet esetleg egy második hadjáratnak tekinteni. Vagy másodikként Spárta lehetett volna célpont. De nem valószínű, hogy egyetlen város ellen mindjárt két hadjáratot tervezett volna eleve. – LApankuš 2013. január 14., 15:14 (CET)

Szerintem attól még nem kell átírni. A tény az tény akkor is, ha "műkedvelő" történész írja le. Csak a következtetésekkel kell vigyázni. Bár sokszor jön az előítéletektől mentes "műkedvelőktől" a legjobb gondolat, csak ezt nem szeretik belátni a hivatásosok. – LApankuš 2013. január 14., 16:02 (CET)

Fol and Hammond

The Cambridge ancient history. / Vol. 4, Persia, Greece and the ... www.worldcat.org/...persia-greece-and.../45714... - Diese Seite übersetzen Persia in Europe, apart from Greece / A. Fol and N. G. L. Hammond -- Egypt 525-404 B.C. / J. D. Ray -- The Greek States -- The tyranny of the Pisistratidae / D. M. ...


Szóval: Fol és Hammond a mű szerzői. Egyikük így társszerző. Nem így szerepel a forrásaidnál. A.Fol nem Hammand keresztneve. Korábban jól megértetted az and kötőszót, így ez a hiba annál furcsább. Az ejnye,bejnye fenntartva, mert te azzal kényeztetsz el bennünket, hogy a forrásaidat a szerzők neve szerinti emelkedett névsorban listázod. Emiatt a névsor alapján kerestem és persze nem találtam.– Klug Csaba Ferenc vita 2013. január 14., 15:58 (CET)

Dárajavaus

Itt csak arról írt, hogy a perzsák első görögök elleni inváziója két hadjáratból állt. Szerintem nem kell oda az, hogy már eleve kettőt is terveztek. Persze lehet hogy így volt, azt is tervezték, hogy eleve kettőt indítanak, mondjuk ha nem sikerül az első, de erre nem látni forrást. Tehát szerintem: „A perzsák első görögök elleni inváziója két hadjáratból állt. Az első előkészítését Hippiasz szervezte”. Így minden mondat igaz, és nem merülnek fel kétségek. :) Ogodej vitalap 2013. január 14., 22:35 (CET)

Yarralumla

Azt hiszem a forrásolás már megvalósult a cikknél. Minden szakaszhoz hozzá van rendelve forrás. Kérdés, hogy mind megfelelő-e. Úgy gondolom, hogy ez a feltétel teljesülni látszik.Rextacskó vita 2013. január 17., 10:23 (CET) Nos nagyjából kész van a nagykövetséges rész.Rextacskó vita 2013. január 17., 11:03 (CET)

Szerbiai plébániatemplomok listája

Szia, ránéznél erre a cikkre (vagy inkább listára)? Teljes ez a lista? Ha teljes lesz, akkor gyakorlatilag az összes települést fogja tartalmazni? Van ennek így értelme? Ráadásul 1913-as állapotra hivatkozik, és nem ad meg forrást. Szívem szerint törlésre vinném a user:Rakás többi listájával együtt. --Rlevente üzenet 2013. január 17., 17:59 (CET)

Vitalap visszaállítása

Szia! Mindenkinek joga van a vitalapján lévő tartalom törlésére, archiválására, ezért visszaállítottam a Rextacskó vitalapján tett visszavonásodat. Az más kérdés, hogy olyan üzenetnek nincs értelme, hogy a vitalap nem üzemel. Csigabiitt a házam 2013. január 18., 10:47 (CET)

Úgy gondolom jól tudom. Erről magad is meggyőződhetsz itt: Wikipédia:Vitalap. „A szerkesztők saját vitalapjuk tartalmát szabadon törölhetik, ...”. Nem szabad összekeverni a vitalap tartalmának eltávolítását és a vitalap törlését. Ez utóbbi lehetetlenné teszi a visszakeresést. Csigabiitt a házam 2013. január 18., 10:57 (CET)

Azért, mert archívumot nem törlünk. A tartalmát akár te magad is eltávolíthatod, de a laptörténet attól még megmarad. Csigabiitt a házam 2013. január 18., 11:03 (CET)

Re: II. vh

Szia! Nem értem mi lehetett a gond. Szakaszonként szerkesztem, így csak akkor szabadna szerkütk-nek lennie, ha te is pont ugyanazt a szakaszt szerkeszted (én a japános részbe nyúltam bele). Legalábbis régebben így volt, de szerintem megint babráltak rajta, hogy szívjunk vele. Ezentúl igyekszem akkor szerkeszteni, amikor te nem, és bocs a kellemetlenségért, remélem nem okoztam nagy galibát. --→ Sasuke88  vita 2013. január 18., 19:47 (CET)

Érdekes, mert egyik se a keleti front szakaszban volt (azt direkt el is kerültem): [3], [4], [5]. --→ Sasuke88  vita 2013. január 18., 19:58 (CET)

Re:Szócikk felépítése

Rendben, majd figyelek! – Frommer Fórum 2013. január 19., 14:03 (CET)

Ezt nem értem

Szia!

Nézd én már lassan ott tartok, hogy feladom. Nem az én idegrendszeremnek, koromnak és szívemnek való ez az iszapbírkózás. Nyilvánvaló, hogy Gubbubu nem tiszteli a munkámat. Semmi kifogása nem volt három teljes éven át az ellen a csonk ellen, ami ennek a cikknek az őse volt. Most nekiesik ennek a cikknek. Alig valamit mondó úgynevezett "részletek" találhatók a vitalapon, pedig a sablon mást ígér. Ha valaki egy sablont használ, vegye már a fáradságot és olvassa el alaposan, mert az a sablon bizony őt kötelezi valamire: a részletes véleményközlésre, hogy én is tudjak vele valamit kezdeni.

A másik: hol van szabályozva az, hogy az olvasók előtt nem látható kommentárban mi állhat?

Mit gondolsz, hányan olvasták el a cikk vitalapját? 2009-től három éven át szinte senki, ezért is volt olyan szánalmas csonk, amilyen volt.

Most egyszeriben nagy a tolongás a cikk körül, már a második IP keresi fel. Az egyik azonnal odabiggyesztette az NPOV sablont. Tulajdonképp - mivel anon - jogosult lettem volna azt nem figyelembe venni és törölni. Mivel elég önkritikus vagyok, hát megint elolvastam a cikket. Ott, ahol lehet kötöszködni a POV-val, kitöröltem az állítást.

Légszszíves segíts: keresd meg azt a mondatot, amit én nem találok és sérti a POV-t.

Teljesen nyilvánvaló állítást nem kell forrásolnunk. Az állítás úgy szólt, hogy az illumináti körüli, fantáziából született művek nem veszik figyelembe a történelmi forrásokat. Gubbubu berakta erre a forrás? sablont, holott ha csak kicsit is elgondolkodnék rajta, akkor látná, az Illuminátus rend cikk olyan történelmileg alátámasztott dolgokat sorol fel, amelyek tudatában - és ez az ami nyilvánvaló - csak ezek figyelmen kívül hagyásával, velük nem törődve jöhetnek létre az ilyen alkotások. Sajnos tömegével. Rendben: van művészi szabadság, ez elismerendő, de ha nem törődik a művész a fentiekkel, akkor azt minek itt forrásolni, hisz ez nyilvánvaló.

Aki ilyenekbe beleköt: kötöszködik.

A legjobb útja annak, hogy egy régi és nem eredménytelen szerkesztőt meggyőzzünk arról, felesleges a munkája, az ami most velem történik. Nem a cikknek szól itt semmi, hisz a cikk csonk formájában kifogástalan volt, semmi ilyen kritikát, mint a mostani, teljes és alapos cikk nem kapott. Ezért jönnek a sablonok és kísérik lapos, szinte semmit nem mondó "részletek" őket a vitalapon. Ezért nem veszi magának a szerkesztőtárs a fáradságot, hogy ő maga legyen az a szerkesztő, aki segít a cikken (ugye erre szólít fel a sablon). Ez így nagyon olcsó dolog: odateszem a sablont. Írok pár mondatocskát a vitalapra, oszt jónapot! Kész, elintézve! Ezt nevezik a másik szerkesztő munkája iránti tiszteletnek? EZT NEM HISZEM! --Klug Csaba Ferenc vita 2013. január 19., 15:42 (CET)

Szia!

Ezt hívják szokásjogynak. Tapasztalat bár, hogy a vitalapot alig valaki keresi meg, de oda kell írni és kész. OK! Átviszem a vitalapra.--Klug Csaba Ferenc vita 2013. január 19., 17:11 (CET)

Nevek

Ha tudsz, segíts! Nem tudom alkalmazni a módszert. KöszönettelLajos52 vita 2013. január 20., 09:38 (CET)

Segítség

Köszönöüm az útmutatót és a segítséget.Lajos52 vita 2013. január 20., 09:45 (CET)

Portál

Köszi. Ebből is láthatod, hogy bizonyos automatizmus van. Sok dolgot nehezen értek meg (idősebb vagyok, későn tanultam a gép használatát), de igyekszek alkalmazniaz útmutatókat (sikerül vagy sem!).Lajos52 vita 2013. január 20., 09:53 (CET)

Koreai nyelv

Nagyon magas nekem az ilyen értelmezés. KÖszönöm az odafigyelést, javítást.Lajos52 vita 2013. január 20., 19:49 (CET)

Igazán nagyon szívesen segítek. Sajnos nem minden esetben találom meg én sem az eredetit. Szólj bátran, ha kellek, az e-mail csipog. :-) – CFC vita 2013. január 20., 22:47 (CET)

Hungaria Esperanto-Asocio.jpg

Engem a Magyarországi Eszperantó Szövetség elnöksége kért meg, hogy készítsem el a szócikket, mert a 2012 verzió (nézd meg) gyalázatos volt. 110 évet így összetömöríteni, vicc! Volt olyan év, amikor 34 db eszperantó nyelvű könyv jelent meg Magyarországon! A szócikknek közel a fele hiányzik még, és már most milyen terjedelmes, pedig tömörítve van. A kiadványainak külön szócikket kell majd készítenem. A sima logó is itt van nálam, de azt még nem sikerült felraknom. Hogyan maradhatnak fent ezek a dolgok?--Gnagyrobi vita 2013. január 20., 21:18 (CET)!

A weboldal és a kép is a MESZ - én is tagja vagyok a MESZ-nek - tulajdona, ha sikerül összeszedni a magyar verziót, akkor jön az eszperantó fordítás. Célszerű a Commonsra tölteni a képeket, mert így azokat az eszperantó oldalra is be lehet majd illeszteni, újbóli feltöltés nélkül.--Gnagyrobi vita 2013. január 22., 09:16 (CET)

Re:Kurus kiemelésen

Hali! Az új szabály szerint ha már van egy témájú cikk a munkapadon, de annak minden tanúsítása megvan, és nincs teljesítetlen szükségese, kerülhet ugyanolyan témájú cikk a munkapadra. Ez alapján kerülhetett fel Kurus. Peligro (vita) 2013. január 24., 13:09 (CET)

Sablon

Szia. Pont hogy most tölti be igazán a funkcióját egy szemmel láthatóan befejezetlen cikken. Én nem értem ezt a mizériát, hogy egy befejezetlen cikkről le kell venni a sablont. Szerkesztési ütközés veszélye sosem fenyegetett benne, mert senki más nem ír ilyesmit, tehát senkit sem akadályoz abban, hogy szerkesszen, nem ezért volt fent. Viszont első pillantásra figyelmeztet a lényegre, hogy még nincs befejezve. Azzal sem értek egyet, hogy akkor allapon kell tárolni, mert addig is a meglévő része hasznos információ. De a sablon nélkül nevetségesen csonka. Tehát visszateszem. – LApankuš 2013. január 24., 20:49 (CET)

Jelenleg nincs időm erről vitázni a kocsmafalon, ha lenne, akkor folytattam volna azt is. Vizsgaidőszak utánra terveztem, de most megint előjött ugyanaz a műszaki probléma, ami miatt korábban nem tudtam folytatni (a táblázatba beírtam, hogy műszaki gondok miatt nem csinálom, meglehetősen nehéz az írásjeleket úgy értelmezni, hogy csak kockákat látok helyettük). Egyelőre nem értem, hogy miért kell az FF minden újabb verziója után a fontmegjelenítéssel bajlódni, korábban ez nem volt. Más böngészőkbe meg egyáltalán nem tudom becsalogatni. – LApankuš 2013. január 25., 13:58 (CET)

Építés alatt & tataroz sablonok: kérlek, h tedd vissza!

Szia! Remélem, még nem vetted le a sablonokat, ha igen, akkor szeretnélek megkérni, hogy tedd vissza őket azokra a cikkekre, amikről levetted. Egyrészt, mert nem tűntem el, hanem IRL-problémák miatt nem volt időm szerkeszteni, másrészt épp a napokban lesz újra időm, harmadszor, mert nem követem az FV-t most, így aligha fogom tudni, mely cikkekről van szó. Meg mert ezek a cikkek a sablon nélkül megtévesztőek lennének, mivel nem befejezettek, valamint mert már nem tehetők allapra, mivel többfelé is linkelve vannak (köztük fontos sablonokba is, amik részben már ezek alapján működnek!). Előre is kösz!

(Amennyiben legközelebb ilyen probléma adódna, elég, ha előbb csak szólsz, hogy ez és ez van, és ha nem lépek, záros határidőn belül (mittomén, 1-2 hét, vagy nap) leveszed a sablonokat. Sokkal jobb, mint hogy most kész helyzet lett.) --eLVe abcdefg 2013. január 25., 13:03 (CET)

Neharagudj, de nem értelek. Nekem mindegy, hogy elméleti kérdésekkel kapcsolatban (pl. hogy szted mi a szerepe ennek vagy annak a sablonnak) mit és hová írsz ki, ezt valóban a közösséggel beszéld meg, engem nem érdekel jelenleg (főleg az nem, h beleszerkesztettek-e vagy sem -- hogy jön ez ide????), ellenben kértelek, hogy az általam folyamatban lévő cikkszerkesztésekkel kapcsolatban lévő sablonokat helyezd vissza, mivel NEM győződtél meg arról, hogy szerkesztem-e még azokat, tudom-e,hogy ott vannak a sablonok, avagy nem és a föld nyelt el. Tehát nyomatékkal szeretnélek ISMÉTELTEN megkérni - tekintve, hogy válaszod még csak nyomokban sem érinti azt, amit "válasznak" neveznek egy adott kérésre: rakd vissza a sablonokat azon cikkekre, melyekről leszedted volt.
Valamint: Legközelebb előbb kérdezz, aztán várj a válaszra, és csak AZUTÁN avatkozz be más munkájába.
Valamint: Közöld légyszíves, h mely cikkekről szedted le a sablonokat.
--eLVe abcdefg 2013. január 26., 21:09 (CET)

Oké. Köszönöm, hogy visszatetted, csak nem írtad, meg mint mondtam, nem néztem az FV-t, így nem láttam. De mégegyszer köszönöm. És semmi probléma semmivel! :) --eLVe abcdefg 2013. január 29., 16:44 (CET)

Komiza

Szia! Teljesen jogos az észrevételed. Szerintem sincsen magyar neve már csak azért sem, mert fekvésénél fogva sohasem tartozhatott a Magyar Királysághoz. Komizának a magyar turisták nevezhették el, mivel nem tudták, hogy a horvát "ž" betűt zsének kell ejteni. Tehát igazából akkor is Komizsa lenne és ilyen néven szerepel is néhány turisztikai oldalon. Véleményem a fentiek alapján az, hogy vagy meghagyjuk az eredeti horvát írásmódot, vagy na mindenáron magyarítani akarunk akkor Komizsának nevezzük át, de jelen alakjában ne maradjon, mert az egy tévedésen alapul. Üdv. Darinko vita 2013. január 25., 20:01 (CET)

Komiza: Szia, látom már Darinkóra is rákérdeztél, igaza van, elővettem a forrást, abban az ékezetes alakja szerepel, így talán Komizsa lehetne, elég régen írtam a cikket, és ahogy ennyi idő eltelével próbálok visszaemlékezni a kommonsos képeken is legtöbbhelyen így, Komiza alakban szerepelt a neve, talán azért maradt ez. Szerintem is talán jobb lenne az eredeti ékezetes alak, a többi wiki is nagyrészt ezt használja, vagy az annak megfelelő átirat. Üdvözlettel: Kossuthzsuzsa vita 2013. január 25., 21:39 (CET)

re:Gyerektévék

Hello! A közeljövőben megpróbálok végezni vele, bár a suli miatt kissé döcögős lesz.--dr.Garfbob10(2) labirintus 2013. január 26., 14:24 (CET)

Idegen vitalap átszerkesztése

Tisztelt Szajci! Tegnap hoztam létre a vitalapom, mielőtt még befejeztem volna, megjelent rajta kb. egy A4-es oldalnyi zagyvaság (már elnézést). Egyébként technikai szöveg (ha lehet így hívni a mentés előtti szövegeket; tényleg, mi a helyes elnevezés??)volt, tele Wiki-kódokkal, Szajcitól. Azt hittem, rosszul látok. Szerencsére azonnal jött egy szerkesztői üzenet is, amely tájékoztatott, hogyan állíthatom helyre az eredeti állapotot. MIÉRT csináltad??? Hogy szúrtál ki az első órában? Azt hittem, valakinek kell az "unitárius" név, ezért indított támadást.

Közel álltam hozzá, h azonnal abbahagyjam az egészet, mielőtt még elkezdtem volna, ha itt ilyen kalózkodás folyik. Te is tudod az etikát, hogy másnak a szerkesztői lapját ill. vitalapját nem illik átszerkeszteni, a saját vitalapom tartalmát pedig jogom van törölni- mondom én, az újonc neked, a régi motorosnak. Amit most küldtél - a tájékoztató ablak és az üdvözlet - az korrekt, természetesen nem törlöm. Felajánlottad a segítséget: ha komolyan gondolod, légyszi, válaszolj a kérdésemre. Megírhatom-e az új szócikkemet a próbalapomon teljes egészében, ha igen, hogyan kell áttenni a Wiki nyílt felületére, ha elkészült?

Üdvözlettel: --unitárius 2013. január 27., 15:43 (CET)

Szerkesztői önállóság és anonimitás

Tisztelt Szajci!

Sajnálom, h ezt kell írnom, tény, h kezdő vagyok , de nem hülye. A vitalapnak a nevében is benne van h mások is írhatnak bele, sőt ez a rendeltetése. Azt, h minden külső üzenetet szerkesztésnek hívnak, egy dolog, ez a Wiki nyelve, meg kell szoknom. Nyilván nem ebben a vonatkozásban írtam, h a vitalapot nem lehet másnak átszerkeszteni.

A válaszod pedig csúsztatás. Olvasd el még egyszer, mit írtam: az első alkalommal nem mentett, normál szöveg került a lapomra, hanem egy rakás zagyvaság, technikai, mentés nélküli szöveg. Nekem kellett volna másnak a szövegét kvázi elmenteni? Nem hiszem. Ráadásul rögtön jött a szerkesztői üzenet, hogyan törölhetem. Lehet, h Te ütöttél mellé és nem akarod elismerni? Mióta - legalábbis formailag - normális szöveget írsz, nem jelenik meg üzenet és nem is töröltem semmit. Erről ennyit.

Szerkesztői lapot pedig - most legalábbis így gondolom - nem fogok létrehozni. Amíg néhány szerkesztésen kívül mást nem csináltam, tehát még új szócikket sem, felesleges ezzel terhelnem a szervert. Amúgy legalább ennyiben szeretnék anonim maradni. T. illik nem értem és nem is helyeslem, h bárki hozzáférhet piszkozatomhoz és a próbalapomhoz. Szerintem mindkettő privát szféra, itt próbálgatom a szerkesztési technikát, kizárólag saját magamnak szánt szöveggel. Jó, h tudom, más is olvashatja, mielőtt még intimitásokat írtam volna bele. Mi a fenének akkor jelszóval bejelentkezni? Nem is próbáltam még, netán a beállításaim is szabad préda??

A másik dolog, h amíg szerkesztés alatt van egy új szócikk, nem etikus, h mások is hozzáférhetnek. Hiszen amíg nincs kész valami, addig a más általi javítás nem értelmezhető. Ez mindenre igaz, gondolj akár egy festményre vagy egy fa metszésére. Más dolog, ha az alkotó kikéri másnak a véleményét. A szabad hozzáférés viszont egyértelműen lehetőséget ad arra, h más kéretlenül adjon tanácsokat vagy akár belejavítson. Különben pedig miért baj, ha egy szócikk nem tökéletes? Bárki javíthat rajta később. Ha minden cikk tökéletes lenne, mivel szórakoznánk? Nem lenne mit javítani.

Szóval azért léptem be a Wikibe, mert egy adott szócikket mindenképp meg akarok írni. De ilyen körülmények között valószínűleg többet nem fogok. Hacsak nem kapok Tőled egy jó tanácsot, hogyan tudom megszerkeszteni az új szócikkemet anélkül, h más hozzáférjen, mielőtt kész van?? Egy levelet külön M.Word- ban meg lehet írni, de itt a Wiki-kódokkal van a gondom. A másik, amit nem értek, h a szócikk címét hogyan kell technikailag megadni. Ilyen betűnagyságra nem látok kódot, nyilván nem értek valamit.

Ha már ilyen hosszú levéllel terhellek-persze ezt írni nehezebb, mint olvasni-akkor elárulok magamról annyit, h 72 éves okl. vill. mérnök vagyok, nyugdíjas. A koromból következik, h konzervatív vagyok, a foglalkozásomból, h van véleményem a dolgokról és nehezen tűröm a kioktatást, azzal együtt, h itt természetesen kezdő vagyok és egy kicsit vissza kell ülnöm a padba.

Ha igazán segíteni akarsz, akkor pontosan arra válaszolj, amit kérdezek. Többet ilyen hosszú levelet nem írok és nem is mondok véleményt semmiről. Tudatában vagyok, h nekem kell alkalmazkodnom a Wikihez és nem az fog hozzám.

Üdvözlettel: – unitárius 2013. január 28., 16:50 (CET)

Második világháború

Elnézést, figyelmetlen voltam. Ha archiválnád, megköszönném. Én egyelőre gőzerővel dolgozom azon, amivel tudomásom szerint a magyar wikiben senki, de a commonsba is csak nagyon kevesen: SVG rajzokat készítek műszaki cikkekhez, főleg repülőgépekről. Sietnem kell, mert kezdődő szürke hályogom van, nem tudni milyen gyorsan fejlődik ki és mennyire lesz használható a szemem, így ebből a szempontból felesleges dolgokkal nem foglalkozom, vannak akik ezt nálam sokkal ügyesebben el tudják végezni. Még egyszer köszönöm a segítségedet. Üdv:Kaboldy vita 2013. január 28., 20:29 (CET)

MESZ képei

Szia! Betehetem az összes képet a "Galériába", csak ott nem annyira figyelemfelkeltő!– Gnagyrobi vita 2013. január 29., 11:04 (CET)

admin. üzenőfal

T. Szajci!

Azt hiszem, Alesha segítségével a katyvasz ügyet tisztáztuk. Nem hibáztál, én pedig láttam, amit láttam. Most írtam [ Dióda ] ügyben az üzenőfalra, ha gondolod, olvasd el. Egy kérdésre várok még választ: az új szócikk címét hogy tudom szerkesztéskor megadni? Ilyen kódot nem látok a formázásban.

Üdvözlettel: --unitárius 2013. január 29., 22:13 (CET)

Bevezető

Egyrészt "járás" csak Magyarországon van, másrészt a más országokra való hivatkozás ott van, harmadszor meg egy normális bevezetőt egy magyartalan félmondatra ne cserélj már le! --Peyerk vita 2013. január 30., 13:11 (CET)

Ja, miután egy értelmetlen szöveggel lecserélted a bevezetőt! Ezzel neked volt meg a háromszori vandalizmusod! --Peyerk vita 2013. január 30., 13:12 (CET)

"Járás" csak Magyarországon van, de szerintem nézz utána, gyűjts forrásokat és tedd be őket, úgyis rászorul a cikk. --Peyerk vita 2013. január 30., 13:17 (CET)

A mondatod azért volt értelmetlen, mert például nem volt benne állítmány. De tényleg ne kelljen már elemi dolgokat magyaráznom! Belepiszkoltál aztán úgy hagytad, én órákkal később kitakarítottam utánad, te meg abban a másodpercben elkezdtél pattogni. Ne mááár!!!

Sokmindent nevezünk járásnak magyarul, ahogy a bevezetőben szerepel. Viszont Horvátországban nincs se kotar, se okres. Nézz utána, miért!

--Peyerk vita 2013. január 30., 13:23 (CET)

Én mindent értek, csak te felejtettél el elnézést kérni az értelmetlen mondatod többszöri visszaállítása miatt.

Nem értem mit akarnál csinálni a bevezetővel, abban minden benne van, ami kell.

--Peyerk vita 2013. január 30., 13:30 (CET) (Szerkesztési ütközés után) Ne haragudj, de nem oldom fel a védelmet, amíg nem biztos, hogy a módosított szöveget a másik fél is elfogadja. A módosított szöveget legyél szíves a szócikk vitalapjára írni, és ha Peyerk rábólint, vagy további megbeszélés után közös nevezőre jutottatok, akkor feloldom és behelyezhető a szócikkbe. Egyenlőre kockázatosnak vélem feloldani a védelmet, mivel ha az új szöveg sem felel meg Peyerknek és visszavonja, akkor őt blokkolni kell. Véleményem szerint kisebb kár keletkezik a szócikk egynapos védelmével, mint egy esetleg két szerkesztő blokkolásával. Amennyiben az intézkedéssel problémád van, jelezd az AÜ-n. Ha más adminisztrátor jogosnak tartja a feloldást, elfogadom, még akkor is ha nem értek egyet vele. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2013. január 30., 13:36 (CET)

A jövőben sem fogok azzal szórakozni, hogy ha egy normális bevezetőt értelmetlen félmondatra cserélsz, akkor azt megbeszéljem veled. Értelmetlen mondatokat szó nélkül vágok ki.

Javaslom, a következő 20 órát töltsd azzal, hogy komoly forrásokaz keresel annak alátámasztására, hogy máshol is vannak járások, további 3 órát pedig arra szánj, hogy értelmes magyar mondatokban megfogalmazod, amit akarsz. Jó munkát!

--Peyerk vita 2013. január 30., 13:39 (CET)

Törlési javaslat

Köszönöm a választ, ami az új szócikk címét illeti. Az Admin. üzenőfalra azért írtam , mert elolvastam, h nekik van törlési joguk, mivel a Dióda szócikket nem érdemes javítani, több munka, mint új szócikket írni. A diódával kapcsolatban én nem igénylek segítséget, nekem az olyan, mint az 1x1. Egyébként megírtam, nem írok új szócikket sem, mert a HamWikin rajta van, teljesen jó, mert ezt rádió-amatőrök szerkesztik. Úgy gondolom, nem érdemes versenyezni velük, vagy rájuk "licitálni", mindegy minek nevezzük. Írtam javaslatot az üzenőfalra ezzel kapcsolatban is, azzal együtt, h a törlési javaslattal számomra a dióda ügy lezárult, átnéztem, ahogy a szócikk előtt kértétek.

– unitárius 2013. január 30., 14:38 (CET)

Midway-i csata

Szia! Szükségesnek ítélted a cikkben szereplő kép magyarra történő lefordítását. Tájékoztatlak,hogy megtörtént, és szebb, mint az eredeti. Üdv. Tambo vita 2013. január 30., 15:11 (CET)

Járás és a magyar irodalom története

Elolvastam a járásokról szóló nevetséges vitátokat az üzenőfalon. Na, ezért nem kezdek bele a Dióda szócikk javításába. Ami azt illeti, a mondatodban tényleg nincs állítmány, sajnálom a cikk szerkesztőjét. Te vagy a jó fiú az adminisztrátoroknál?

Ezt már csak azért is kérdem, mert indoklás nélkül visszaállítottad a A magyar irodalom története (könyv) szócikken történt szerkesztésemet. Szerintem fogalmad sincs, miről van szó, valószínűleg el sem olvastad. Úgy gondolom, politikai háttere van a dolognak : A Nagy Sóska ugyanis tárgyalja a nyugati magyar irodalmat is, akiktől én több könyvet is olvastam. Most figyelj: én is visszaállítom mindig, elmegyek addig, amíg lehet, abban a tudatban is, hogy veszíteni fogok. A Wikipédia viszont ettől kezdve kezd komolytalan lenni. Teljesen nyilvánvaló, h hozzád hasonló, lelkes amatőrök szerkesztik, tele lelkesedéssel és híján bármilyen saját jogú szakmai tudásnak. Eddig azt hittem, minden szócikknek megvan a tartalmának megfelelő szakmai tudással rendelkező szerkesztője, vagy legalábbis lektora. Tévedtem, de nagyot, ez nekem is csalódás.

– unitárius 2013. január 30., 15:46 (CET)

Protestáns állam

A Protestáns állam című szócikket kibővítettem.Kérem,ellenőrizze ezt a szócikket és amennyiben van joga hozzá,fogadja is el!


Bocs

Én meg a kissé szögletes stílusomért kérek elnézést. Amikor nagyon nyilvánvaló valami, akkor nehezen találom a diplomáciai eszköztáramat Vigyor --Peyerk vita 2013. január 30., 16:15 (CET)

Lengyelországi hadjárat

Szia! Tegnap megnéztem a Lengyelországi hadjárat (1939) szócikket tüzetesebben és sajnos rá kellett jönnöm, hogy a cikket csak rengeteg munkával lehetne igazán rendbe tenni, így sajnos egyelőre nem tudom vállalni a feljavítását. Remélem nem gond és nem okozok csalódást, azt hittem, hogy csak egy laza "cleanup" lesz, de nagyot tévedtem. Meg az egyre elhatalmasodó "egyértelműsítési" őrület miatt lassan elmegy a kedvem a szerkesztéstől, pl. amikor ilyeneket látok, hogy egyesek Veszprémet átneveznék Veszprém (település)-re Veszprém megye miatt - ami persze teljes értelmetlenség lenne. --→ Sasuke88  vita 2013. január 31., 01:15 (CET)

Próbálok csak a saját cikkeimre koncentrálni, de nem mindig megy, meg az anime-manga témába is hamar begyűrűzhet, sok cikk fölött lóg a pallos. Még egy utolsó próbát teszek majd a kocsmafalon a Szahara (sivatag) visszaneveztetésével, hogy valóban működik-e az, ami az irányelvben le van írva (a karácsonyfánál már működött). --→ Sasuke88  vita 2013. január 31., 18:42 (CET)

Irodalomtörténet

Lehetséges, h most nekem kell elnézést kérni. Amikor tegnap megláttam, h indoklás nélkül visszaállítottad az eredeti állapotot, felment a pumpám. Meg voltam róla győződve, h a Járás-hoz hasonló vitát kell folytatnom, amihez nekem nincs türelmem. Ma meg sem néztem, hogy áll a szócikk. Különben pedig úgy tudtam ,h egy adott szócikk szerkesztését csak a szerző vonhatja vissza teljes egészében, de ez ezek szerint nem így van. Őszintén, nem örültem neki, h pont a Te szócikkedet szerkesztettem, de ma megnéztem , nem Te hoztad létre. Ami a formai oldalát illeti a dolognak, egész biztos, h kezdőként ezután is hibázok, ha csak a bevezetőt módosítod, egy szavam sincs. Formai beavatkozásokból a jövőben sem fogok nagy ügyet csinálni. Forrásokat még felkutatok, a lányom is szólt ezért.

Remélem, előbb- utóbb megszokjuk egymás stílusát. Azért egy indiszkrét kérdés: miért foglalkozol éppen Te velem és a szerkesztéseimmel. Véletlenül, kijelöltek vagy "mittudomisén". Az aláírásomnál pedig bejelöltem a kis kockát, de nem tudom értelmezni a magyarázatát.Mi hiányzik? Itt úgy látom, minden rendben : név, dátum.

--unitárius 2013. január 31., 12:43 (CET)

RE: Unitárius

Kedves Szajci!

Unitáriusnak írtad, vegye fel velem, vagy Lji-vel a kapcsolatot. Velem nem vette fel. Nem érzem magamat felkészültnek a mentori feladatok ellátására.

Lalo5555 épp most közölte velem, hogy hiba van a forrásolásaimban. Bizony igaza volt. Nem működtek a felfelé mutató nyilak, nem ugrott a hivatkozásból a források listájára a szemlélő oldala. Lalo pedig nálam sokkal fiatalabb mint szerkesztő.

Ott volt Marek Chalewsky, a lengyel fiú. Nála is csütörtököt mondtam. Abbahagyta a szerkesztést.

Szóval: nem vagyok még elég felkészült. Különösen, ha forrásokat kellene találnom. --Klug Csaba Ferenc vita 2013. január 31., 20:03 (CET)

Szia! Azért érdekesnek tartom, hogy egy meg nem erősített szerkesztőt (Lji1942), akit ráadásul még a kiemelési eljárásoktól is eltiltottak javasolsz segítőnek. Sajnos úgy veszem észre, rossz irányba mennek el a dolgok. Persze a magam részéről, ha van rá igény, nagyon szívesen segítek bárkinek. Üdv. Tambo vita 2013. január 31., 20:36 (CET)

Világháború

Kedves Szajci, lehet hogy feleslegesen hívom fel a figyelmedet arra, hogy létezik egy magyarított változat is a Molotov-Ribbentrop paktumhoz Kaboldy vita 2013. február 1., 12:09 (CET)

Midway-i csata

Kedves Szajci!

Nézz bele a munkapadon lévő lap történetébe. Megoldottam egy képfedési problémát. Galériával ezek túl kicsik lennének, így viszont mind laptopról, mind Ipad-ról, vagy tabletről jól olvasható. Gondolom én.--Klug Csaba Ferenc vita 2013. február 2., 10:05 (CET)

Nézd! Én talán túlzottan tisztelem más munkáját, de döntse el a szerző, kit akar bevenni a képen ábrázolt személyek közül. Az a jó javaslat, már nem tudom ki mondta itt, hogy az arcképeket egy külön galériába kellene tenni. Nem tudom, ki készítette fel a szerzőt, de a megfogalmazásai sok esetben nagyon mellémentek. Van alanytalan mondata is. Érthetetlen az alanyhoz nem illő igehasználata. Tambó komolyabban vehetné, milyen minőségű cikkről állítja, hogy megfelel a kiemelt cikkek színvonalának. Egyik igen zavaró dolog, hogy a csatahajók és a személyek nevei összekeverednek az ember fejében. Ezek japán tulajdonnevek. Legalább a hajók mögött áljon az, hogy pl. Takanagekogo cirkáló, hogy a Takana altengernagytól meg tudjam különböztetni, ha őt később csak Takana néven futtatja. A végén már szédültem: Mikana ez, Mikanagenoko ? Szériában szén-dioxid a széndioxid helyett....--Klug Csaba Ferenc vita 2013. február 2., 10:37 (CET)

Halott linkek

Szia! Légy szíves ne töröld a halott linkeket, hanem vissza kell keresni az archivált változatukat a web.archive.org-ről. Az esetek 95%-ában biztosan lesz archivált változat, ha nincsen akkor sem kitörölni kellene, hanem csak kommentbe rakni, hogy ne vesszen el. --→ Sasuke88  vita 2013. február 2., 20:47 (CET)

Adok egy segédlinket: [6] csak be kell írni az URL-t és a Go-ra kattintani. A fekete vonalak jelentik az archiválásokat, így vissza lehet nézni régebbi állapotokat is, amennyiben történt módosítás a lapon. Ha ismerős a terep akkor nem szóltam :-). --→ Sasuke88  vita 2013. február 2., 20:56 (CET)

Segítséget kérek

Szia! Segítséget szeretnék kérni. Az Assassin’s Creed: Brotherhood lapot ellenőrizném, és találtam egy oldalt ahonnan a cikk származik. http://hu.assassinscreed.wikia.com/wiki/Assassin%27s_Creed:_Brotherhood. Ez az oldal is a wiki része és így elfogadható a lap vagy másolmánynak kell tekinteni? Köszönettel Scidow vita 2013. február 2., 22:25 (CET)

Rendben, köszi. --Scidow 2013. február 9., 21:14 (CET)

RE:Stop

Szeretném megkérdezni,mi van akkor,hogyha saját tudásom alapján szerkesztettem egy adott cikket. A feladó URL-je:http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91vita:Stephanmattheisen ,a feladó:Stephanmattheisen felhasználó

Josip Drago Horvat

Szia! Belefutottam Josip Drago Horvat jugoszláv nemzetközi labdarúgó-játékvezető életrajzába. Azt már összehoztuk Lajos55-el, hogy a teljes neve Joszip Dragomir Horvat, de szerintem "Drago" néven szerepeltetni az becézett forma így nem lehet jó. Vagy Josip Horvat vagy a teljes neve. Neked mi a véleményed erről? Andrew69. 2013. február 4., 06:40 (CET)

Ok átnevezem. Andrew69. 2013. február 4., 08:23 (CET)

Gratulálok a Dárajavaus cikked kiemeléséhez

--Klug Csaba Ferenc vita 2013. február 5., 06:38 (CET)

Re:

Már régóta kint van a szerklapomon a tiltakozás egy navbox formájában, hogy ellenzem az egyértelmű főjelentések „egyértelműsítését”. Most gondolkozós fázisban vagyok, a visszatérésem feltétele a Plankton szócikk felesleges „egyértelműsítésének” eltávolítása. --→ Sasuke88  vita 2013. február 6., 14:27 (CET)

re Kurus

Öregember nem gyorsvonat :-) de persze, hogy megnézem. --Hkoala 2013. február 6., 19:22 (CET)

Kedves Szajci!

Találtam jónéhány forráshivatkozást és betettem a cikkbe. Lásd laptörténet. A források névsorba rendezése neked talán jobban megy mint nekem. Egyébként az egész akció nem neked, hanem nekem szólt. Gondolom észre is vetted ezt. Emiatt éreztem úgy, hogy amennyire lehet segítek neked így most utólag, éjszaka. Hkoala közben bizonytalan időre távozott. ("Öregember nem gyorsvonat..."). No comment! A történtek miatt nem kívánok felkerülni többé a munkapadra 47 nap várakozás után, bár még nem tudom, hogy Andrew69, a jelölő hajlandó-e visszavonni a cikket. (Ugyanis meg lehetett volna azt tenni, hogy előbb munkapadra kerül a politikai végrendelet és te csak utána kapod a szükségeseket. Fordítva történt és direkt a Hkoalához intézett kérésem ellenére. Peligronak ugyanazt a kérést tettem egyidejűleg, ő később visszaírta, hogy nem teheti, mert szükséges (akkor még csak egy) van a cikkeden. Hkoala megírta, hogy ő ebben a cselekvő. Bájos. Nem véletlenül tette. Így ugyanis a Te cikked ismét akadályává vált az enyémnek. Ez volt a cél. Ezért írtam, hogy nem neked szólt az akció. Szép az élet itt a wikipédián.)--Klug Csaba Ferenc vita 2013. február 7., 05:21 (CET)--Klug Csaba Ferenc vita 2013. február 8., 18:15 (CET)

Ilyet az ember nem csinál véletlenül. Nem vagyok naív. Itt volt a helyzet. Kétféleképp lehetett vele élni. Ő nem engedte, hogy a cikk a munkalapra kerüljön, pedig tehette volna. --Klug Csaba Ferenc vita 2013. február 7., 08:08 (CET)

A fentiekért - belátva tévedésemet - elnézést kértem Hkoalától. – Klug Csaba Ferenc vita 2013. február 8., 18:15 (CET)

Megvan a használható link:

http//aghaejaze.files.wordpress.com/2008/08/schaudigkyroszylinder1.pdf

Klug Csaba Ferenc vita 2013. február 8., 01:35 (CET)

Futárállomás

Csápárháne. De kötve hiszem, hogy óperzsául echt'ugyanígy hangzott volna és nézett volna ki, ez modern perzsa elnevezésnek tűnik, amit nem alkalmaznék Kürosznál. --Mathae Fórum 2013. február 7., 01:22 (CET)

Döbbenet

@Klug Csaba Ferenc, II Kurus kapcsán néztem körül, és éppenséggel abból indíttatva, hogy megnézem, tudok-e segíteni a kiemelés beteljesítésében úgy, hogy a te cikked is gyorsabban sorra kerülhessen. Így kerültem erre a lapra is, és elképedve olvastam ezen a vitalapon a #re Kurus szakaszban, amivel Hkoalát vádolod. Most értem csak igazán, hogy mi bántja annyira legértékesebb szerkesztőink egyikét.
Gyors egymásutánban érte a becsületsértés Sasuka88-tól és tőled azt a személyt, akiről még álmomban sem tudom elképzelni, hogy hátsó szándékokkal, rosszakarattal teli csűrcsavarjon, hazudjon, manipuláljon. Meg vagyok döbbenve, és nem csodálom, hogy nem akarja ezt a megmérgezett levegőt szívni.
Kérlek, hogy gondold végig, hogy hogyan éreznéd magad, amikor ártatlanul ér egy ilyen vád, és hogy mire is alapozod. Hkoala eddigi viselkedésére? Garantáltan nem, képtelenség. Nézz kérlek magadba, és gondold meg, hogy nem vetetted-e el a sulykot igyekezetedben, hogy minél hamarabb kiemelésre vihesd a magad cikkét? Remélem, hogy sikerül áttörnöd az énközpontú feltételezések gátját. Tudom, hogy van benned kurázsi ahhoz, hogy önbírálatot gyakorolj.
@Szajci, rajtad is csodálkozom ám, hogy hagyhatsz itt minden megjegyzés nélkül egy ilyen szöveget?
--Karmela posta 2013. február 8., 12:12 (CET)
@Szajci, tehát írtál Csabának levelet, örülök neki. Jó ha látja, hogy te sem úgy érzed, hogy bárki is akarattal késleltetné a cikked kiemelését. Azért vannak a cikkek olyan sokáig a munkapadon, hogy minél több szerkesztő kézbe vehesse és javíthassa, márpedig nem mindenki ér rá vagy veszi észre rögtön az elején.
--Karmela posta 2013. február 8., 13:54 (CET)

Időközben Csaba is írt nekem, hogy a laptörténet már elsüllyesztette a bocsánatkérését Hkoalától, és hogy most wikiszabin van, nem akar több meggondolatlanságot elkövetni.

--Karmela posta 2013. február 8., 16:45 (CET)

A fentiekért - belátva tévedésemet - elnézést kértem Hkoalától. – Klug Csaba Ferenc vita 2013. február 8., 18:15 (CET)

Köszönöm, hogy volt belátásod és kurázsid hozzá. Hkoala gyorsan el is süllyesztette az egész ügyet az archívum mélyére. Remélem, hogy Szajci is hamarosan sort kerít az archiválásra, és tiszta lappal dolgozhat ki-ki tovább.
--Karmela posta 2013. február 8., 22:15 (CET)

K. u. K. légierő

Szia! Írtam egy szerintem a körülbelül kiemelt minőségű cikket a Császári és Királyi Légierőről, és le szeretném ellenőriztetni egy formai és tárgyi témákhoz hozzáértő szerkesztővel, mielőtt jelöltetem. Először Carlost akartam megkérni, de ő sajnos túlságosan elfoglalt. Ezért téged kérnélek meg a cikk ellenőrzésére. Tudnál ebben segíteni? --Frommer Fórum 2013. február 13., 16:24 (CET)

Szia! Nagyon szépen köszönöm a segítséget, és a gyors reagálást, megnézetem velük. --Frommer Fórum 2013. február 13., 21:39 (CET)

Midway-i csata

Szia! A kifogásolt rész kiegészítve. Üdv. Tambo vita 2013. február 15., 07:41 (CET)

Rooftop Prince

Szia! Láttam a sorozatot. :) Akkor még nem is ismertem Yoochunt, egy ismerősöm ajánlotta, hogy nézzem meg a sorozatot mert nagyon vicces. A vége nekem sem tetszett, de végül is nagyon másképp nem lehetett megoldani egy ilyen időutazós cuccot, hisz nem voltak egymás világába valóak. Most az I Miss You-t nézem, szintén Yoochunnal, majd ennek is megírom a szócikkét, de ez nagyon komor sorozat, állandóan depressziós vagyok tőle, tízpercenként bőgnek a szereplők és/vagy megvernek, megerőszakolnak illetve más módon bántalmaznak valakit benne. ezt kifejezetten csak Chunnie miatt nézem. Teemeah 편지 2013. február 18., 09:34 (CET)

Megírtam: Missing You (televíziós sorozat) Teemeah 편지 2013. február 18., 11:08 (CET)

re: Midway

Dír Szajci!

Hála az égnek Tambo alkotott valamit a témában, mert én se nem értek hozzá, se nem láttam a kérdéses filmet és a maradék kicsinyke szabadidőmből is kifutottam. Valszeg március vége előtt nem tudok nagyobb lélegzetű problémákat megoldani, de valószínűleg jelen lenni se nagyon. Sierrahun vita 2013. február 18., 14:52 (CET)

Szia! A kifogásolt részeket javítottam. Üdv. Tambo vita 2013. február 20., 09:07 (CET)

Kedves Szajci!

Ami emelkedett az egy torpedóvető repülőgép. Ha lehet, tanúsítsd a megfogalmazást.--Klug Csaba Ferenc vita 2013. február 20., 14:58 (CET)

Üzenet

Hagytam neked egy üzenetet itt. --Panda10 vita 2013. február 20., 19:24 (CET)